Szt3ság ünnepe utáni 21. (Biblia-) vasárnap
Szentendre, 2026. október 25.
Mk 12,28-34
EÉK 273, 296, 274, 286, Himnusz, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Nem vagy messze Isten országától
Keresztény gyülekezet, testvéreim az Úrban!
A római katolikus egyház szeptember utolsó vasárnapján ünnepli a Szentírás vasárnapját, kapcsolódva Szent Jeromos bibliafordító szeptember 30-i emléknapjához. Az ünnep a II. Vatikáni Zsinat nyomán kapott új hangsúlyt, amely különösen fontosnak tartotta a Szentírás rendszeres olvasását és Isten igéjének központi szerepét az egyház életében. A protestáns bibliavasárnap története 1904-ig nyúlik vissza, amikor a református és az evangélikus egyház a Brit és Külföldi Bibliatársulat megalapításának századik évfordulóján közösen emlékezett meg a Biblia jelentőségéről. Míg református testvéreink március első vasárnapján ünneplik, mi, evangélikusok október utolsó vasárnapján, a reformáció ünnepéhez közeledve állítjuk figyelmünk középpontjába a Szentírást.
De bibliavasárnapon nemcsak az a kérdés, milyen helyet foglal el a Biblia egyházaink életében, hanem mindenekelőtt az, hogy mi áll Isten igéjének középpontjában. Erre ad választ mai alapigénk, amelyben Jézus a legfőbb parancsolatról, az Isten és az embertárs iránti szeretetről tanít bennünket.
Márk evangéliumának 12. fejezetében egyre feszültebb a légkör Jézus körül. A zsidóság vallási vezetői újra és újra kérdésekkel próbálják sarokba szorítani, hátha végre sikerül valamivel megfogniuk. Ebben a beugrató kérdésekkel és kifejezetten rosszindulatú vitákkal teli légkörben lép oda Jézushoz egy írástudó, aki azonban nem csapdát akar állítani, hanem valami igazán lényegesre kíváncsi. Márk lejegyzése alapján ez a párbeszéd megtöri a korábbi viták ellenséges dinamikáját.
Ettől a névtelen írástudótól ma mindannyian tanulhatunk. Őszintén érdeklődik, és nyitottan várja Jézus válaszát arra a kérdésre, hogy a sok parancsolat közül melyik a legfontosabb. Azt szeretné megtudni, melyiken múlik minden.
Az írástudó egyetlen legfőbb parancsolatot kér, Jézus pedig két parancsolatot mond, majd együtt jelenti ki róluk, hogy nincs náluk nagyobb. Szeresd az Urat teljes szíveddel (kardia), azaz minden vágyaddal, szándékoddal, akaratoddal és döntéseiddel. Szeresd őt lelkeddel (pszükhé): életeddel, egész személyes létezéseddel. Szeresd őt teljes elméddel (dianoia), vagyis értelmeddel, mérlegeléseddel, felfogásoddal, gondolkodásoddal és még a belátásoddal is. És szeresd az erőddel (iszkhüsz) képességeiddel, energiáddal, cselekvő erőddel, kitartásoddal, vagy épp ellenállni tudásoddal. Vagyis Jézus nem azt kéri, hogy életünk egy részét adjuk Istennek. Azt akarja, hogy ne legyen életünknek olyan része, amelyből kizárjuk őt.
És szeresd felebarátodat, mint magadat. Mire gondolhatunk? Például mikor valaki igazságtalanul bánt velünk, ösztönösen visszavágnánk. Tudnánk, mivel sebezhetjük meg. De mégsem tesszük. Mert a felebaráti szeretet ott kezdődik, ahol nem engedjük, hogy a másik bűne határozza meg a mi válaszunkat. Vagy amikor hibázunk, magunkat megértjük és türelmesek vagyunk magunkhoz. De ha más követi el ugyanazt, könnyen ítélkezünk. Pedig szeretni felebarátunkat, mint magunkat, azt is jelenti, hogy ugyanannyi megértést és irgalmat adunk neki, amennyit saját magunktól sohasem sajnálunk.
Ez a kettős parancsolat összecseng a Tízparancsolat két táblájának teológiai értelmezésével is. Az első tábla az Istenhez, a második a felebaráthoz való viszonyunkat rendezi. A kettő azonban ugyanannak az Istennek az akaratát fejezi ki.
Figyeljük meg, mit mond erre az írástudó! Istent és felebarátunkat szeretni többet ér minden áldozatnál. Micsoda felismerés ez egy olyan embertől, akinek életében meghatározó volt a templomi istentisztelet! És milyen fontos ezt nekünk is meghallanunk! Mert lehet valaki rendszeres templomjáró, ismerheti kívülről az énekeket és a Szentírást, de ha a szeretetnek nincs helye a hétköznapjaiban, akkor éppen a lényeget téveszti szem elől.
Ám igazság szerint az un. kettős parancsolat mellett más kérdések is felszínre kerülnek. Mit jelent valóban ismerni Istent? Hogyan kapcsolódik össze Isten szeretete az embertárs szeretetével? És vajon elegendő-e Isten igazságát felismerni ahhoz, hogy az ember részesüljön Isten országában?
Az igeszakasz legérdekesebb, egyben legnehezebben érthető mondatát a végén olvassuk. Jézus azt mondja az írástudónak: "Nem vagy messze az Isten országától." (34b)
Jézus nem azt mondja az írástudónak, hogy már megérkezett Isten országába. De azt sem, hogy messze van tőle. Elismeri őszinte keresését és helyes felismerését. Milyen különös! A korábbi vitákban Jézus újra és újra leleplezi ellenfelei szándékait, itt viszont elismeréssel fordul egy vallási tanító felé. Mert ez az ember nemcsak hallja Jézus szavait, hanem megérti és elfogadja azok igazságát.
De vajon mi történik ezzel a közelséggel? Mi lesz abból az emberből, aki felismerte az igazságot, és szemtől szemben áll azzal, akiben Isten országa egészen közel jött hozzá? Márk nem mondja el, hogyan folytatódott az írástudó élete. Nyitva hagyja a történetet. És ebben a nyitottságban egyszer csak magunkra ismerhetünk.
Gondoljunk arra az emberre, aki évek óta nem beszél a testvérével, vagy a szüleivel. Tudja, hogy meg kellene bocsátania. Tudja, hogy a hosszú évek rideg hallgatása nemcsak a másikat sebzi, hanem őt magát is lassan felemészti. A templomban még imádkozik is érte. Ám amikor kezébe veszi a telefonját, hogy felhívja, újra leteszi. Ismeri a szeretet parancsát, de még nem meri megtenni az első lépést. Vajon mi hiányzik belőle? Vajon mi hiányzik belőle? Talán nem a felismerés. Nem is a jó szándék. Hanem az a belső szabadság, amelyben a szeretet már nem marad puszta elhatározás, hanem lassan tettekre is váltható.
Egyik legnehezebb dolog a világon lemondani a sértettségünkről, belátni a hosszan elnyúló makacsságot és annak romboló következményeit, kockáztatni az elutasítást. És lehet, hogy valaki most azt mondja magában: én már annyiszor próbáltam. Próbáltam megbocsátani, újrakezdeni, szeretni, de nem sikerült. Akkor talán én messze vagyok Isten országától? Ha ez az érzésed, akkor éppen neked szól az evangélium! Mert Isten országa nem a szeretetben elért eredményeink jutalma. Jézus nem a maradéktalanul szerető emberekhez jött, hanem azokhoz, akiknek újra és újra szükségük van az ő megbocsátására és szeretetére. Mi azért tudunk szeretni, mert ő előbb szeretett minket.
Isten országához nem elég közel kerülni a vallásos életünkkel. Jézus arra hív, hogy engedjük a szeretetét belépni oda is, ahol eddig a félelmünk, a büszkeségünk vagy a sérelmeink uralkodtak.
Bibliavasárnapon talán éppen az az egyik legfontosabb felismerésünk, hogy lehet valaki jártas a Szentírásban, ismerheti a parancsolatokat, értheti Jézus tanítását, és mégis maradhatnak olyan területei az életének, ahová nem engedte be Isten szeretetét.
És ma bennünket is megszólít Jézus. Lehet, hogy valaki közülünk éppen egy hazugság terhét hordozza. Másvalaki tudja, hogy van valami az életében, amivel végre szakítania kellene, de halogatja a döntést. Megint más már régóta érzi, hogy Isten valamit kér tőle, de fél attól, mi történik, ha komolyan veszi.
Jézus nemcsak azt nézi, mennyi mindent tudsz Istenről. Hanem azt is, engeded-e, hogy amit megismertél belőle, az formálja az életedet. Az ő mai, hozzád intézett kérdése az, hogy engeded-e, hogy amit megismertél belőle, az formálja az életedet.
De ne felejtsük el: nem nekünk kell előbb eljutnunk Istenhez. Ő jött közel hozzánk Jézus Krisztusban. Nem várta meg, amíg megtanulunk tökéletesen szeretni. Krisztus szeretete éppen ott kezdhet újat bennünk, ahol a magunk ereje már elfogyott.
Bibliavasárnapon adjunk hálát azért, hogy a Szentírásban nem csupán eligazítást, parancsolatokat és bölcsességet kaptunk, hanem találkozhatunk azzal a Krisztussal, aki maga Isten szeretetének élő bizonysága.
És ha ma hazamegyünk, talán nem is az lesz a legfontosabb, hogy mennyi mindenre emlékszünk ebből az igehirdetésből. Ezerszer fontosabb, hogy lesz-e ma akár csak egyetlen ember, aki rajtunk keresztül megtapasztal valamit abból a szeretetből, amelyről Jézus beszélt.
Mert nemcsak az a kérdés, milyen közel vagyunk Isten országához, hanem mindenekelőtt, hogy mit kezdünk azzal a szeretettel, amely Jézus Krisztusban már egészen közel jött hozzánk.
Ma. Holnap. És kedden is. Ámen.
.