Szt3ság ünnepe utáni 16. vasárnap
Szentendre, 2026. szeptember 20.
Ef 3,13-21
EÉK 360, 296, 266, 308/1-3, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény gyülekezet, testvéreim az Úrban!
A mai napra rendelt igeszakaszunk tulajdonképpen Pál térdre ereszkedve elmondott imádsága az egyházért, amely mögött az a vágy húzódhat meg, hogy az apostol ettől várja az egyház felemelkedését. Térdre ereszkedve emelkedhetünk. Pál apostoltól leveleinek visszatérő eleme a gyülekezetért mondott imádság. Könyörgései meglehetősen újszerűen hathattak a gyülekezetekre, mert gyakran nem azért imádkozik, hogy a gyülekezetbe járó hívő keresztények problémái szűnjenek meg, hanem hogy Isten változtassa meg őket belülről.
Figyeljük meg, milyen szépen felépített levélrész tárul a szemünk elé. A gondolatmenet fokozatos. Pál teológiája szerint első lépésben a Szentlélek megerősíti a belső embert. Második lépés, hogy ennek következtében a Lélek a Krisztus-hit által „otthonra talál” bennünk. Harmadik tapasztalatunk pedig, hogy ha már jelen van bennünk Krisztus, az ember a szeretetben gyökerezik és élete a szeretetben alapozódik meg. Érdekes módon innen jut el Pál egy paradoxonig. Megismerjük azt a szeretetet, amely "meghalad minden ismeretet". Vegyük sorba a három lépést!
Egy ház kívülről lehet frissen festett, szép és rendezett, de lehetnek repedések a tartószerkezetében. Velünk is megtörténhet, hogy életünk kívülről nézve szépen működik. Dolgozunk, intézzük az életünket, gyermekeink letét, mosolygunk, ki keményebben, ki lazábban, de teljesítünk, közben pedig érezzük, hogy belül már alig tart valami. Ilyen fáradságossá válik az élet. Összességében inkább vonszoljuk, húzzuk magunkat, működésünk már csak összeszorított foggal és csiki-csuki játékkal, a repedések betömésével, folyamatos egyensúlyozással és tűzoltással tartható fent. Míg mi ilyenkor egyszerűen átfestjük életünk homlokzatát, Pál nem ezt kéri Istentől, hanem hogy erősítse meg azt, ami belül tart bennünket.
Vigyétek haza ezt a kérdést: Mi tart meg engem akkor, amikor már nem tudok teljesíteni, megfelelni, erősnek mutatkozni?
Menjünk tovább az igében. Krisztus hit által otthonra talál bennünk. A vendég és lakó között nagy különbség van. Van, aki leveheti a cipőjét, beengedünk a nappaliba, megkínáljuk kávéval, egy teával, ugyanakkor vannak szobák, ahová nem visszük be. Pál nem arról beszél, hogy Krisztus időnként betér hozzánk néhány órára. Krisztus nem alkalmi vendég akar lenni az életünkben, hanem otthon akar lenni nálunk. Nemcsak ott, ahol rend van, ahol jó benyomást keltünk, ahol minden vállalható és megmutatható. Hanem ott is, ahol hajnalban már harmadszor nézünk rá a telefonunkra, mert nem hagy nyugodni valami. Krisztus oda akar ülni mellénk a vacsoraasztalhoz, ahol inkább hallgatunk, mert egy korábbi mondat, egy beszólás, egy megjegyzés, nyilvánvaló titkolózás még mindig köztünk van. Helyet kér magának a családi excel táblázatunk böngészésénél, ahol a hónap végén, egy nagyobb kiadássorozat után újra számolni kezdünk, hogy mire futja és mire nem. Jézus számára természetes, hogy ott akar lenni mellettünk, amikor egy kórházi folyosón várunk egy eredményre, vagy olyan diagnózist hallunk a kezelőorvosunktól, hogy egy pillanat alatt megfordul velünk a világ. Nem akar udvariasan felállni és odébb menni, amikor egy munkahelyi döntés előtt próbáljuk kitalálni, mennyit ér számunkra a biztonság, a siker, a becsület, a plusz pénz, a karrier, a munkatársunk élethelyzete, a cég nyeresége, a szabadidőnk elrablása, a munka és család egyensúlya. És ott is ott akar lenni, ahol este már nincs kedvünk senkihez és semmihez, csak a bámuláshoz és egy-két értéktelen pótcselekvésre van némi tartalék energiánk, vagy épp akkor, amikor már saját életünkben is idegennek érezzük magunkat.
Krisztus nemcsak a nappalinkba kér bebocsátást. Az egész házban otthon szeretne lenni. Vigyetek haza egy másik kérdést is: Életem melyik ajtajánál mondom még mindig: Jézus, ide azért inkább ne gyere be!
Az igehirdetés alapigéjének harmadik ajándéka lehet az, hogy szeretetben gyökerezve és megalapozva élünk.
Az elmúlt évtizedekben az emberi működését megérteni akaró tudományok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy nyomás alatt derül ki, mire építettünk. Amíg minden jól megy, majdnem minden stabilnak látszik. De amikor valaki kritizál, nem úgy viszonozza a szeretetünket, ahogy várnánk, akkor kiderül, kik vagyunk valójában. A szeretetben gyökerező ember nem azért szeret, mert a másik mindig szerethető, hanem mert ő maga valami mélyebbről kapja az életét. Talán ezért mondja Pál, hogy Krisztus szeretete "meghalad minden ismeretet". A harmadik egyéni csendességbe bevihető kérdés: Mi történik a szeretetemmel akkor, amikor nem kapok érte semmit, nem viszonozza senki, nem értékeli az, akitől ezt nem vártam volna?
Pál mintha egyre beljebb és beljebb vezetne bennünket. Először azt kérdezi, mi tart meg belül? Aztán, hogy ki lakik bennünk? Végül pedig azt, hogy mibe eresztettük a gyökereinket? Mert lehet Krisztus neve ismerős számunkra, de az igazán döntő kérdés az, hogy hol van az a lelki mélység, hol van a forrás, amelyből erőt kapunk, amikor minden felszíni kapaszkodó kevésnek bizonyul.
Fontos, hogy igénkben mindez többes számban áll. Az efezusi gyülekezethez hasonlóan a szentendrei evangélikus gyülekezetnek is be kell látnia, hogy amiről szó van, nem egy magányos ember vallásos élménye, hanem "minden szenttel együtt" érthetjük meg Krisztus szeretetének szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét. Pál itt a "szentek" alatt nem valamiféle különleges lelki elitet ért, hanem mindazokat, akik Krisztushoz tartoznak, tehát az egész gyülekezetet, az egész egyházat. Az egyház együtt fedezi fel azt, amit egyikünk sem képes egyedül megragadni.
Az apostol így vezet el minket arra a felismerésre, hogy a keresztyén élet célja és értelme nem az, hogy egyre többet tudjunk meg Istenről, hanem hogy Krisztus egyre mélyebben lakjon bennünk, és egyre jobban járjon át bennünket az a szeretet, amelyet soha nem tudunk teljesen felfogni.
Ámen.
.