Szt3ság ünnepe utáni 15. vasárnap
Szentendre, 2026. szeptember 13.
Gal 5,25-6,2
EÉK 474, 283, 328 Éneklem a te jóságodat
Horváth-Hegyi Olivér
Nem mi fújjuk a passzátszelet
Keresztény gyülekezet, testvéreim az Úrban!
Képzeljünk el egy régi hajót a tengeren. Nincs motorja. Nincs benne benzin. Ott áll a vízen, és hiába van rajta sok erős ember, maguktól nem tudják a hajót átfújni a tengeren. Az ókori görög irodalom legendás költője, Homérosz egy hosszú verses kalandtörténetében, az Odüsszeiájában, Odüsszeusz fia, Télemakhosz hajóra száll, és elindul megkeresni édesapját, aki a trójai háborúból nagyon régen nem jött haza. A kikötőben a hajósok felszállnak a hajóra, az evezők mellé telepednek, felállítják az árbocot, előkészítik a köteleket, felhúzzák a nagy fehér vitorlát. És miközben ezeket teszik megérkezik a szél. A szél belekap a vitorlába, a vitorla megtelik, és a hajó egyszer csak megindul a tengeren. Vajon ki vitte előre a hajót? A hajósok? Igen is, meg nem is. Ők felhúzták a vitorlát. De a szelet nem ők csinálták. A szél már fújt, nekik pedig arra kellett figyelniük, hogy a vitorla beleálljon ebbe a szélbe.
Pál apostol valami hasonlót mond: "Ha a Lélek által élünk, a Lélek szerint is járjunk." Nem mi készítjük el Isten Lelkét. Nem mi indítjuk el Istent. Isten az, aki életet ad. De ha az ő Lelke ad nekünk életet, akkor ne úgy éljünk, mintha szélcsend volna. Figyeljünk arra, amerre ő vezet.
Egyetemista koromban a teológián újszövetségi professzoromtól, Cserháti Sándortól gyakran hallattuk a szállóigévé lett metafórát: "Nem mi fújjuk a passzátszelet." A passzátszél a trópusokon viszonylag állandó irányból fújó szél. A hajós nem tudja létrehozni vagy megváltoztatni, viszont úgy állíthatja a vitorlát, hogy a szél erejét használva haladjon. A keresztyén élet nem az, hogy mi fújjuk előre a hajót, hanem hogy Isten szele már fúj, és mi rábízzuk magunkat. Nem mi irányítjuk a nálunk nagyobb erőket és körülményeket, de ahhoz igazíthatjuk a vitorlánkat.
De mit is jelen ez a hétköznapokban? Lélek szerinti járást a régi parasztemberek úgy gyakorolták, hogy amikor pirkadatkor felkeltek, az volt az egyik első dolguk, hogy imádkoztak. Hálát adtak az éjszakáért és imádkoztak az aznapért, hogy legyen erejük a munkához, hogy békesség legyen a házukban, könyörögtek egészségért, szeretetben teljék a nap, hogy este, amikor lefekszenek, jó legyen visszagondolni arra a napra. Így jártak a Lélek szerint. Nem magukban bíztak, hanem mindent Istentől kértek el. És ebben már ott volt annak a nyoma, hogy ha valami jól sikerül, az nem az ő érdemük, hanem egyedül Istené. A régi emberek is ismerték Pál apostol galatákhoz írt levelét és az a részt, amivel ma mi is foglalkozunk. Ők is tudták és nekünk is tudnunk kell, hogy abban válik láthatóvá, hogy valaki Isten Lelke szerint él, Isten Lelke él benne, Isten lelkületével van jelen a világban, hogy nem keresi a maga dicsőségét (5,26), a vétkező testvér felett nem önbíráskodik, nem torolja meg bűnét és nem csap vissza, hanem szelíden teszi helyre (6,1), a másik terhére nem utálkozva és fintorogva tekint, hanem hordozza (6,2), nem hasonlítgatja magát másokhoz, és nem mondogatja, hogy bezzeg én és azt sem, hogy bezzeg a szomszéd felesége… (6,3–5), pénzét nem kuporgatja és nem csak magára és családjára költ, hanem nagyvonalúan adakozik és lehetőségeit megosztja másokkal (6,6), a Léleknek vet és nem a testnek, vagyis annak ad teret magában, amit Isten Lelke munkál, és nem annak, amit az önzése, indulata, vagy vágyai diktálnak (6,7–8), és az ige még hozzáteszi, hogy nem fárad bele a jó cselekvésébe (6,9–10). Meg kell értenünk és meg kell tanítanunk gyermekeinknek, hogy nem azért cselekszünk jót, hogy életünk legyen Istennél, hanem azért, mert Krisztusban már életet kaptunk. Isten fújja a passzátszelet, mi pedig kibontjuk a vitorlát és tartjuk az irányt.
Van még itt egy másik üzenet is. Igénk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy észrevegyük egymást. Ez az egyik legnagyobb kihívás a mai ember számára, amikor százfelől halljuk, hogy te vagy a fontos, magadra gondolj, te fejlődj, neked legyen hasznod belőle, megérdemled.
Könnyű úgy élni, hogy közben egyre szűkebb lesz körülöttünk a világ, és végül már csak azt látjuk, ami velünk történik. Az ilyen ember persze, hogy nem is veszi észre a másikat és nem gondol arra, hogy segítsen. Pál viszont kifelé fordít bennünket önmagunkból. Isten azt szeretné, ha a teremtés rendje megmaradna és észrevennénk azt, aki mellettünk elfáradt, aki terhet hordoz, aki elesett, vagy egyszerűen csak arra vár, hogy valaki figyeljen rá. A Lélek szerinti élet egyik jele éppen az, hogy a másik ember többé nem zavaró körülmény vagy vetélytárs, hanem felebarát lesz.
És van még valami. Egyik kedvenc gyermekkori diafilmem volt az Egér és az oroszlán története. Sokan ismeritek, hadd idézzem fel. Egyszer egy oroszlán aludt a sivatagban. Egy pici egér véletlenül átszaladt a farkán, és felébresztette. Az oroszlán hatalmas hangokat adva mérgesen elkapta. - Most megeszlek! - mordult rá. Az egér könyörögni kezdett: - Kérlek, engedj el! Ki tudja, talán egyszer még én is segíthetek neked. Az oroszlán elnevette magát. - Te? Nekem? Hiszen akkora vagy, mint a mancsom! De végül megsajnálta az egeret, és mert ennyire megnevettette, elengedte. Nem sokkal később vadászok fogták el az oroszlánt és ott találta magát egy datolyapálma ágán lógó hálóba akadva. Az oroszlán hiába próbál kiszabadulni, nem tudott. Az egér meghallotta az oroszlán ordítását. Odaszaladt, és apró fogaival rágni kezdte a kötelet. Rágta, rágta, míg végül a kötél elszakadt, az oroszlán lehuppant a homokba és a hatalmas állat újra szabad lett. Az, aki tegnap még olyan erős volt, hogy ő segíthetett a kicsinek, ma maga szorult segítségre. És az, aki tegnap még kicsinek és gyengének látszott, ma ő tudott segíteni.
Pál apostol azt mondja: "Egymás terhét hordozzátok." Nem úgy van ám, hogy mindig ugyanazok az erősek segítsenek ugyanazoknak a gyengéknek. Ma lehet, hogy én tudok segíteni neked. Holnap lehet, hogy nekem lesz szükségem rád. Ma én hordozom egy darabon a te terhedet, holnap talán te hordozod az enyémet. Isten gyülekezetében mindannyian kapunk segítséget és mindannyian lehetünk segítséggé a másik számára. Jézus erre nevelte tanítványait és működött.
Persze igénk első felének üzenete itt is mérvadó. Nem mi fújjuk a passzátszelet. Nekünk az a dolgunk, hogy készen legyünk a szél fogadására. Amikor elkezd fújni, legyünk ott a vitorláknál, hogy kibontsuk azokat és Isten visz, repít minket, mi pedig, akik egy hajóban evezünk végig arra figyelünk, hogy hol is fogunk kikötni.
Ámen.
.