Húsvét utáni 3. (Jubilate) vasárnap
Szentendre, 2026. április 26.
1Pt 2,10-20
EÉK 364, 296, 48, 331, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Mégsem nehéz
Keresztény gyülekezet, testvéreim az Úrban!
A Jubilate vasárnapja nem egyszerűen egy kedves felszólítás: "örüljünk egy kicsit", hanem Isten maga kérdezi meg tőlünk: tudsz-e örülni úgy, hogy közben komolyan veszed az életedet? Nem felszínes derűről van szó, hanem arról az örömről, amely akkor is megszületik és képes tartósan velünk jönni, amikor azt érezzük, hogy nehéz az élet, sodornak a napok, és körülöttünk a káosz szívja el minden erőnket a maga rendezetlenségével.
Az imént hallott igében is ez a különös irányváltás történik meg: nem eltagadja a valóságunkat, hanem felemel benne. Megmutatja, hogy lehet úgy élni ebben a világban a kérdéseinkkel, feladatainkkal, belső feszültségeinkkel együtt, hogy közben mégis megszületik bennünk valami, ami nem innen a földi kereteinkből ered. Ez az öröm. De honnan jön, és hogyan lesz a miénk?
Péter apostol "mint jövevényeket és idegeneket" szólítja meg levelének címzettjeit. Az eredeti görög szövegben (παροικι paroikoi és παρεπιδεμοι parepidémoi) olyan embereket jelöl, akik nem a saját hazájukban élnek, akiknek nincs végleges otthonuk. A "gyütt-ment" élethelyzet nem csupán szociológiai állapot, hanem teológiai értelemben identitás. A keresztyén ember tudja, hogy végső otthona Istennél van. Ide a földre jövünk, aztán megyünk. Ez az identitás azonban nem kivon a világból, hanem már Jézus tanítása alapján egészen sajátos módon jelenvalóvá tesz benne úgy, hogy felelősen és tevékenyen benne tart a világban.
Ezért hangzik a figyelmeztetés: "tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak." Itt a "testi vágy" (σαρχ szarx) nem egyszerűen a testiséget jelenti, hanem az Istentől elszakadt emberi természetet. És történetesen ez egy fontos értelmezésbeli pont: nem a testünk ellen szól az ige, hanem a bennünk lévő, Istentől elforduló dinamika ellen. És itt kapcsolódik be mélyen a Római levél 8. fejezete: "a test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség." Pál nem pesszimista antropológus, hanem realista teológus, aki látja a bennünk lévő megosztottságot, nevezzük kettősségnek, dialektikus feszültségnek, vagyis annak az állapotnak, amikor egyszerre van bennünk jelen az Isten felé törekvés és az attól eltávolító erő, ugyanakkor hirdeti a Lélek felszabadító jelenlétét. Ez vigasztaló és magyarázatot is ad, miért nem meghasonlott emberként jár-kel a keresztény ember, amikor egyszer vétkezik, máskor pedig nemet tud mondani a kísértésnek. A Lélek felszabadító jelentléte nem a bűnre szabadít fel, hanem szorongásunkat veszi el azzal, hogy reményt ad a bűn elleni harcban.
A Jubilate öröme innen fakad, de nem abból, hogy megszűnik a harc, hanem abból, hogy nem egyedül vívjuk. A Lélek jelen van, munkálkodik, és új irányba állítja az életünket.
Az apostol ezután a közösségi élet felé fordítja figyelmünket és még azt is megállapíthatjuk, hogy szimpatikusan fogalmaz: "tisztességesen éljetek a pogányok között." A "tisztességesen" szó (καλός kalósz) nemcsak erkölcsi helyességet, nemes jellemet jelent, hanem szépséget is. Olyan életet, amelyben van harmónia, amely szép a maga rendezettségében. Olykor meg is jegyezzük egy-egy házaspárra, családra, vagy egyedül álló testvérünkre nézve: olyan szép életük van! Na, ezt jelenti. "szépen éljetek a pogányok között." De helytelen lenne ezt az állítást kisajátítani, hiszen a gyermekeit egyedül nevelő édesanya, olykor édesapa családjára tekintve is jó szívvel tudjuk mondani, itt, a mi gyülekezetünkben is: "Olyan szép életet élnek!" Akinek van füle, hallja! Ez különösen fontos ma, amikor a nyilvánosság tereiben, akár nyilvános vitákban, akár online platformokon, gyakran a hangosság, a szélsőség a megosztottság, az egyoldalú megítélés dominál. A keresztyén élet nem harsány, nem szűk látókörű, nem lehet ítélkező. A keresztény élet legyen hiteles. A keresztény élet nem bizonygatja a jézusi kicsikhez, szegregáltakhoz, veszélyeztett életű gyermekekhez való odafordulást, hanem cselekedetével láthatóvá teszi azt. Te se beszélj róla, inkább tedd! Mert sok beszédnek sok az alja, de a csendben megélt, szépen véghez vitt jótettek messzebbre hallatszanak minden szónál.
Igénkhez visszatérve azt látjuk, hogy a fentiekkel szinkronban maradva Péter apostol mégis realista. "Ha valamivel rágalmaznak titeket…" – írja. Ez nem feltételes mód, hanem tapasztalat. A keresztény hit megélése, a keresztény szó, az egyház említése, a jézusi értékek hangsúlyozása nem mindig vált ki elismerést. Sőt, gyakran félreértést szül. De itt is van egy eszkatologikus, az idők végezete felé mutató távlat, amely szerint, ahogyan az apostol fogalmaz, "a meglátogatás napján" Krisztus második visszajövetelekor Isten feltárja az igazságot. Az igazság pedig Isten oldalán van, a krisztusi élet mellett. Mint a mesékben: a jó győz, csakhogy ez nem mese. Ez az igazság. Ez a perspektíva segít abban, hogy ne azonnali visszaigazolásokból éljünk. Ne csüggedjetek, ha a világ, társadalmunk és a közhangulat besorolása szerint a kereszténység, az egyház által felkínált értékek nem az ajánlott kategóriába esnek. Hogy is írja Pál apostol a korinthusiaknak? "Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje." (1Kor 1,18) és "A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni." (1Kor 2,14)
És jön még egy nehezebb téma. A világi hatalmaknak, a mindenkori hatalomnak, a királynak való engedelmesség. És ez: "a királyt tiszteljétek". "Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak." Az engedelmességről szóló rész különösen érzékeny számunkra. Az apostol itt nem kritikátlan alkalmazkodásra szólít, hanem arra, hogy "az Úrért" éljünk rendben. A hangsúly ezen van: az Úrért. Ez az a belső szabadság, amelynek megvalósítássáról így ír: "mint szabadok… de mint Isten szolgái." Ez a paradoxon a keresztyén egzisztencia lényege. A szabadság nem önkény, hanem odatartozás. Nem azt jelenti, hogy bármit megtehetek, hanem azt, hogy végre azt tehetem, amire teremtve vagyok. Szabadságom van Isten, hovatovább Krisztus képmása lenni.
És ez a gondolat finoman összecseng a mai ószövetségi igével is: a teremtés rendje, amelyben Isten jónak lát mindent, amit alkotott. Az ember ebbe a rendbe illeszkedik bele. Nem uralkodóként a szó rossz értelmében, hanem felelős gondviselőként. Amikor ettől a rendtől elszakadunk, akkor nemcsak Istentől, hanem önmagunktól is eltávolodunk.
És végül a szenvedés kérdését a múlt héthez hasonlóan újra megkapjuk, hogy gondolkodjunk rajta. Egy hete az igehirdetésben a szenvedés témáját alaposan kibontottuk, itt épp csak érintjük. Igehirdetési alapigénk végén az apostol egy megdöbbentő állítást tesz: "kegyelem az, ha valaki… tűr el sérelmeket." Az itt használt szó (χαρις charis) valóban kegyelmet jelent. Vagyis nemcsak az a kegyelem, hogy Isten megbocsát, hanem az is, hogy képessé tesz arra, hogy Krisztushoz hasonlóan hordozzuk az élet nehézségeit.
A gondolkodó keresztény hívő embernek ez az ige nem egyszerű válaszokat kínál, hanem egy életformát. Egy olyan életet, amelyben jelen van a kritikus gondolkodás, de még inkább a Krisztushoz kötött bizalom. Egy olyan életet, amely nem menekül a valóság elől, legyen az személyes vagy közösségi, de nem is engedi, hogy az határozza meg végső reménységét.
Talán sokszor mi is "lábujjhegyen" élünk ebben a világban: figyelve, alkalmazkodva, keresve a helyünket. De az evangélium azt mondja: van helyed. Van identitásod. Van jövőd. Nem azért, mert minden rendben van körülötted, hanem mert Krisztus él, és Lelke munkálkodik benned és abban a gyülekezetben, ahová jársz.
Ezért szól a hívás ma: Jubilate! Örüljetek! Ne felszínesen, ne egy furcsa kényszerből, mert a lelkész már jó néhányszor említette az örömöt, meg hogy "Örüljetek!" hanem abból a mély bizonyosságból, hogy "nincs már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak" - ahogyan a Római levél 8. fejezete hirdeti. Ez az öröm nem múlik el. Ez az öröm megtart. Tartson meg titeket a Mindenható Isten az igaz hitben, a jó cselekvésében és az örök élet reménységében!
Ámen.
.