Hetvened vasárnap
Szentendre, 2026. február 1.
Jer 9,22-23
EÉK 250, 287, 304, 13
Horváth-Hegyi Olivér
Neki kell növekedni
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Elérkeztünk a csendes kezdethez. Hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapjai vezetik be gyülekezeteinket a böjti időszakba. Az egyház Isten előtti alázatos megállással, térdre ereszkedéssel, bűnbánattal, imádsággal, és ami e négy lelki gyakorlat után szükséges, hogy jöjjön: igaz megtéréssel fordul Nagypéntek és Húsvét felé. A Krisztus-esemény egyszerre drámai és katartikus végkifejletét várva és majd átélve, az egyházi esztendő úgyszólván legalkalmasabb hetei elé nézünk, amikor a mélységben és magasságban találkozhatunk Krisztussal.
Az előkészület küszöbén Isten Jeremiás próféta hangján szól hozzánk. Jeremiás 2600 évvel ezelőtti korának közhangulata a mi korunk közhangulatát idézi. A nagy reformer Jósiás király utódja Jójákim király, akit asszírbarát magatartása miatt Jeremiás élesen bírál. Jójákim király cipőjében Jeremiás próféta a kavics. A próféta kellemetlenkedő. Isten igéjére fáradhatatlanul emlékeztet. A király körül gyűrűző, elitté és gazdaggá tett hízelgőket, a nem egyenes szívű kiváltságosokat erősen bíráló Jeremiás azok közé került, akiket el kell hallgattatni. Jeremiás - mint általában a próféták, a nagy leleplezők - nem kívánatos személy sem az udvarban, hovatovább sem a templomban.
A ki mivel dicsekszik téma kerül elő. A dicsekszik szavunk a dics, dicsőség szavunk származéka. A dicsekvő öndicsérő, aki másoknak is meg akarja mutatni, miben jó, mit ért el, milyen kiváltságokkal, tudással vagy hatalommal rendelkezik. A dicsekvés gyakran a saját érdemek hangsúlyozására irányul, miközben elfeledkezik az alázatról, nem beszélve az Isten előtti felelősségről és még a közösség javáról is.
Alapigénkben a bölcsességteológia egyik legfrappánsabb megfogalmazását olvastuk. Az ember dicsekvésének három örökzöld forrása: a bölcsesség, az erő és a gazdagság Isten mérlegére kerül, és a Példabeszédek 25,14-et idézve olyan a dicsekvés, mint a "felhő és szél eső nélkül." A hencegő dicsekvés Isten mérlegén könnyűnek, illékonynak, ostobának találtatik egykoron és hát napjainkban egyaránt. A bölcsesség mai formái a szakértelem, a tudás, a kompetencia. A képben vagyunk, eligazodunk rendszerek és stratégiák, politikai és társadalmi viszonyok között a kortárs dicsekvés melegágya. Mindeközben el is hisszük, hogy ez a bölcsesség a mi érdemünk. Pedig semmink sincs, amit ne kaptunk volna. (offertórium megáldásának szövegéből) A szorgalmat a tanuláshoz, a felfogóképességet, a vágyat az ismeretek elsajátításához, a közeget, ahol kibontakozhat tudásunk, az embereket, akik hasznosítják tudásunkat és értékelik felkészültségünket, az embereket, akik miatt érdemes munkába menni és odatenni magunkat, mind-mind Isten engedi, adja, támogatja, készíti elő, teremti meg. "Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr." (23a)
Bölcsesség, erő. A mai erő többnyire láthatatlan és relatív. Nem csupán fizikai jelenlét vagy fegyverek kérdése, hanem a képesség befolyásolni érdekeket, irányítani a másik embert, de érvényesíteni pozitív értékeket, hasznos tudást vagy jó célok felé irányított forrásokat. A "kortárs erő" sem a mi érdemünk, hanem Isten adja a lehetőséget, a környezetet és a feltételeket, amelyekkel dolgozhatunk. "Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr." (23a)
Bölcsesség, erő és gazdagság. Gazdagnak ma nem csak az számít, akinek pénze van, hanem aki lehetőségekkel, kapcsolatokkal, tudással és egészséggel rendelkezik. "Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr." (23a)
Dicsekvés. Semmiképpen sem akarja elvitatni tőlünk Isten igéje egymás elismerését, a magabiztosságot. Isten nem akar minket megfosztani a jól végzett munka örömétől, az eredményeink feletti ünnepléstől, önbecsülésünktől. De meg kell látnunk, hogy nem a jól sikerült események, az eredmények, a vagyon, a szerencse és effélék határozzák meg az életünket, hanem azok a pillanatok, amikor félreértjük saját magunkat és Istent. Arról van szó, hogy ami a szívem közepén van, azt fogom észrevenni magam körül és felettem. Ha Jézus foglalja el az első számú helyet, akkor őt látom meg minden adottságban, amim csak van.
És még egy gondolat. A dicsekvő ember általában belül bizonytalan. Nem feltétlen nárcisztikus hajlamú, de kell neki az elismerés, ezért nagyképű, állandó visszaigazolást vár érdemeire, sohasem elég neki mások elismerő szava. A belül bizonytalan ember békétlen Istennel és békétlen önmagával. Az igazi béke akkor jön, amikor a dicsekvő ember lelkében és fejében véget ér a küzdelem önmagával és Istennel. A dicsekvő, de Jézussal találkozó ember egy nap arra eszmél, hogy kevesebbet nagyzol, kevesebbet védekezik, kevesebbet verseng, és egyre kevesebbet és kevesebbet tulajdonít önmagának, és szépen lassan már nem lesz létkérdése, hogy minden eredményéről telekürtölje a világot és saját imidzsét építse, mert Jézus válik imidzsévé. Jézus lesz dicsősége és önazonossága.
Elérkeztünk a csendes kezdethez. Jó alkalom ez arra, hogy Keresztelő János alázatára jussunk, aki Jézusra tekintve ezt mondja: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (Jn 3,30)
Ámen.
.