Advent 2. vasárnapja
Szentendre, 2025. december 7.
Ézs 63,15-64,3  
EÉK 140, 136, 310, 12

Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Volt már olyan tapasztalatotok, mintha Isten offline lenne? Imádkoztál és semmi. Kerested őt és a másik oldalon csak a nagy hallgatás volt.
A Biblia számos része nem tagadja, és egyáltalán nem szégyelli az egyén vagy a közösség megrendítő élményét, hogy hiába keresik, hívják Istent, nem elérhető, és mintha egy-egy ilyen kudarcos kezdeményezés után csupán ennyi kis vígaszt tudnánk egymásnak mondani: próbáljuk meg hívását később.

Isten népének nem az első történelmi tapasztalata a babiloni fogság idején, hogy Isten távol van tőlük, amelyet Ézsaiás őszinte kiakadással ír: "Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szíved megindulása és irgalmad miért marad távolt tőlünk?" (15b) Ilyen igazán panaszkodó kérdések húzódnak meg a nép gondolataiban, hogy: "Istenünk, hol késel? Miért csinálod ezt velünk?". És mintha az is ott lenne a sorok között, hogy: "Nem érdemeljük meg, hogy te faképnél hagyj bennünket!".

Ézsaiás nem szépíti a valóságot. Isten népe eltávolodott Istentől, mégis izgatottan keresi Urát, ám nem találja.
Egyikünk hite sem steril hit. Hitéletünk része a kételkedés és a kérdezés. Melyikünk ne lett volna már abban a bizonytalanságban, hogy Isten elhagyott. Isten elhanyagol. Istennek nem vagyok elég jó ahhoz, hogy kicsit megtolja a szekeremet. Istennek nem vagyok elég vallásos ahhoz, hogy kevesebb panaszra okot adó akadályt engedjen az életembe. Isten a másik embert, a másik egyházat, a másik nemzetet jobban felkarolja, támogatja, Isten bőségesebben megáldja a másikat, mint minket.

A múltkorában beszélgettem egy ötvenes éveiben járó asszonnyal, aki azt mondta nekem is a templomsarkon, hogy "Olivér, magát Isten jobban szereti, mint engem." Csípőből válaszoltam: "Szerintem magát legalább annyira szereti." "Nem, magát jobban szereti, higgye el nekem!" És elkezdte egy levegőre hosszasan sorolni, hogy nekem milyen szép családom van és hasonlókat. Miközben hallgattam, annál a mondatánál, hogy "mert maga jó ember" rájöttem két dologra. Az egyik, hogy ő magát rossznak, szerethetetlennek tartja, aki meg sem érdemli Isten szeretetét. A másik, hogy hiába teszem fel újra a lemezt és próbálom erősíteni az egyébként igaz állításomat, hogy "Isten magát legalább annyira szereti, mint engem", nekem most valami mást kell mondanom ennek a figyelemre és szeretetre éhes asszonynak. Miután befejezte a felsorolást, csak ennyit mondtam neki: "Azt elhiszi, hogy szeretem magát?" "Persze!" – jött a válasz, és folytatta: "De hát maga mindenkit szeret!". Sóhajtottam egyet és azt mondtam: "Bárcsak így lenne!". Még néhány percet beszélgettünk, aztán mindketten folytattuk utunkat.

Az emberek olykor nem érzik, hogy Istennek fontosak, sokan nem is tudják értelmezni, hogy őket Isten szereti. Azt értékelik, ha közülünk valaki odafigyel rájuk és szeret. Ezért persze tesznek is. Az emberek kitalálják magukat, mert azt hallják, hogy találd ki magad és szeretni fognak.
Ézsaiás próféta írásában egy egész nép kiáltott Istenhez változásért. Korunkban ha krízisben vagyunk, ha kamaszodunk, ha keressük önmagunkat egy új élethelyzetben inkább egyénileg kiáltunk Istenhez: "Bárcsak szétfeszítenéd az eget és leszállnál!" (19b) és mint fazekas kezében az agyag, elkezdenél úgy alakítgatni, úgy formálni, ahogyan kitaláltál engem, és nekem is és másoknak is én lennék hatalmad élő bizonyítéka. Bárcsak!

Kétezer éve nem aktuális ez a "Bárcsak!". Hiszen - Ézsaiás képies beszédével élve - Isten szétfeszítette az eget és Fiában, Jézus Krisztusban földre szállt.
Ádventben annak a Jézusnak a születését várjuk, akit nem kellett kitalálnia senkinek, mert Ő örök. Örök a szeretete és ezt az örökséget szeretné nekünk adni. Azt szeretné Jézus, ha örökölnénk a szeretetét. Azt szeretné, ha azok, akik nem értik, hogy Ő szeret, mi - akiket viszont megértenek - lennénk az ő szeretetének hordozói. De olyan hordozók, akik nem maguknak tulajdonítják a szeretetet, hanem Jézusnak.

Tegnap, pilisborosjenői lelkigyakorlatos csendesnapunkon Eszter nővérrel beszélgettünk, akitől sok más mellett azt is megkérdeztük, hogy hogyan készül karácsonyra. Válaszában csendesen csak ennyit mondott: "Idén Ádventben nem arra figyelek, hogy mit kapok, hanem arra, hogy mim van." Lehet, hogy ez egy jó ötlet. Hogy ebben az Ádventben - és Karácsonyt is beleérve - nem azt figyeljük, hogy mit kapunk a családtól a készülődéstől, nem azt nézzük, hogy mit kapunk az ünneptől vagy a várakozástól, hanem elkezdjük figyelni azt, amink van.
Ámen.

.