Rogate vasárnap
Szentendre, 2025. május 25.
2Móz 32,7-14  
EÉK 88, 5, 322, 358, 293

Horváth-Hegyi Olivér
A térdeplő egyház

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Az imádság a hit lélegzése - nélküle a lélek fulladozni kezd. Az imádság egy bátor lépés Isten felé. Az imádság nem varázsszó, nem valaminek a kicsikarása Istentől, hanem kapcsolat. Egy szál, ami összeköt Istennel. Az imádság nem csak feltételezi, hogy Isten van, hanem számol vele.

Ezekről a témákról szól az Ószövetségből jól ismert aranyborjú készítése történetének egyik színfalak mögötti jelente, amikor Mózes Istennel beszélget és közbenjár népéért, amely épp hamis biztonságba kapaszkodik. Különösen Isten népére jellemző a biztonságérzet. Gondoljunk csak azokra a történetekre, amelyekben mindenki más meg volt győződve arról, hogy a Biblia Istene tehetetlen, elmaradozik, vagy nincs és akkor szivárvány jelenik meg az égen, az igen idős Sárának és Ábrahámnak gyermeke születik, József megfejti az álmokat, a Vörös tenger kettéválik, Jerikó falai leomlanak, Góliáttal szemben lazán győz a kis Dávid. Az ilyen tapasztalatok adják a biztonságérzetet. Minden említett példát hittel elmondott imádság előzte meg. "Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad értelmére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." (Péld. 3,5-6) Neked is vannak ilyen történeteid. Lehet, hogy nem látod, vagy ritkán csodálkozol rá, de Isten olyan eseményeken keresztül is meg tudja magát mutatni, amelyeket a nem hívő ember óriási szerencsének nevez, téged pedig mázlistának. Isten nem szerencse, Isten nem mázli. Nem egy véletlenszerű jófejség az élet nehéz napjain. Nem egy kabala, amit előveszünk, ha baj van, aztán elfelejtjük, ha minden rendben. Más és sokkal több.

A Biblia őszintén leírja, hogy amíg Mózes a Sínai-hegyen várakozik a Tízparancsolatra, addig a hegy lábánál táborozó nép türelmetlen. Mózes nélkül nem érzik magukat biztonságban. Ezért készít egy látható és értelmezhető Istent Mózes testvére, Áron, Lévi törzséből származó későbbi főpap, a szentély szolgálatának vezetője, aki az aranyba öntött bálvány körül nyüzsög. Áron vezetésével áldozatot mutatnak be az aranyborjúnak, akit isteni rangra emelnek és mulatozni kezdtek, ergo kultikus megcsalást követtek el. (2Móz 32,6) Ez azt jelentette, hogy Istent lecserélték. Ez a hit és imádat totális összezavarása volt.

A kultikus megcsalás Istennel szembeni hűtlenség. Jézus a hegyi beszédben azt tanítja, hogy: "Senki sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy ragaszkodik az egyikhez, és megveti a másikat. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." (Mt 6,24) Sajnos ez nem az egyistenhit archívumában porosodó emlék, hanem a bűneset óta az ember szívének visszatérő hajlama. A mai kultikus megcsalás még mindig az Istennel szembeni hűtlenség. Ennek leggyakoribb formája, hogy Isten helyett önmagunk kezébe vesszük az irányítást, felállítunk oltárokat és az oltárra tesszük dolgokat, amelyekre azért van szükségünk, mert Isten helyét próbáljuk betölteni. Az oltár, adolere szavunk eredeti jelentése magaslat, magasított hely, tehát első hely. Mi van a te magaslatodon. A kitüntetett helyeden. A biztonság utáni vágy, a kényelem, az elismertség, az önmegvalósítás, boldogság, teljesítmény, a szépség, a kötelesség, a jólét, a pénz? Ezek önmagukban nem rossz dolgok, ám amikor ezektől várjuk azt, amit Istentől kellene várnunk, borzalmas terheket tesznek ránk, mert ezek nem segítenek, inkább követelnek. Sohasem lesz elég a biztonság, a kényelem, az elismertség, a boldogság, a teljesítmény. Amikor ezekre tesszük az életünk súlypontját, akkor olyan isteneket szolgálunk, akik nem hallanak, nem szeretnek, és nem válaszolnak. Az igazi tragédia pedig az, hogy közben eltávolodunk attól az egyetlen Forrástól, aki valóban szeret, meghallgat, és életet ad: Jézustól.

A latin teológiai kifejezés a "corruptio totalis", a teljes romlottság, teljesen tönkretettség is ezt mondja: önmagunkat, önérdekeinket, saját elképzeléseinket tesszük Isten trónjára. Jézus azért jött, hogy a corruptio totalist felszámolja. Legnagyobb korrupció ellenes intézkedése a totális szeretet meghirdetése. Ahol Krisztus szeretete lakik, ott a romlottság szertefoszlik. Ez persze küzdelemmel jár. Nem politikusok és drónok, nem kibervédelem és nukleáris fegyeverek harca ez. Ez ellen egyedül a "térdeplő egyház" alakzata veheti fel a harcot. A Jézus Krisztusban magát kinyilatkoztató hatalmas Istenhez imádkozó egyház.

Nem, mintha ne lennénk imádkozó közösség. Isten nevét még kimondjuk, imádságokat kérünk a lelkésztől, vagy lelki testvértől, istentiszteleten is legalább 6 imádság hangzik el, de olyan korban élünk, ahol valójában másban reménykedünk. Nem az imádság erejében. Ez korunk egyik legnagyobb lelki veszélye, amit ráadásul nem is nagyon akarunk észrevenni, hovatovább komolyan venni. A hűtlenség nem aranyból van és nem borjú alakú, hanem képernyő, bankkártya, befektetés, kapcsolati tőke, népszerűség, tudás alakjába rejtőzködik. Isten ma ezt le akarja leplezni. Engedd, hogy felfedje előtted, mi van azon a helyen, amely őt illeti meg. Miben, kiben, kikben bízol meg jobban, mint benne? Kihez rohansz, amikor nem virágzik az életed, amikor elapadtak erőforrásaid, amikor érzed, hogy elfogytál, mint egy gyertyaszál, amikor hazugságokba keveredtél, amikor talpad alatt kezd forró lenni a talaj, amikor növekszik rajtad a nyomás, amikor az orvos diagnózisa leforráz?

Az aranyborjú tehát nem múzeumi darab - hanem a bűn látható jele, amely ma is megszületik a szívünkben és életre kel, ha nem az élő Istenhez térünk vissza nap mint nap. És ahogyan Mózes idejében, úgy ma is Isten ezeket látja és szól.

Olyan ember volt Mózes, aki lelke nem fulladozott, mert gyakorta beszélgetett Istennel. Imádsága folyamatos lélegzetvétel volt. Mózes hite élő volt. És nagyon bátor emberként áll most előttünk, hiszen az Istentől elfordult népért jár közben: "Múljon el izzó haragod, szánd meg népedet, és ne hozz rá bajt!" (12.v.)

Az imádság nélküli hitéletre gondoljunk úgy, mint egy kapcsolat, ahol nem beszélgetnek egymással. Erre ilyen jelzők juthatnak eszünkbe, mint rideg, formális, tartalmatlan, végső soron olyan, amely csak látszólag él, de belül haldoklik, vagy halott. Milyen az imaéleted?

Meggyőződésem, hogy akkor járunk a jó úton, ha térdeplő egyházzá akarunk válni. A térdeplő egyház nem gyenge, hanem Istentől függő közösség. A térdeplés nem tesz cselekvésképtelenné, sokkal inkább megerősít és felkészít. A térdeplő egyházban térdeplő emberek élnek. Olyanok, akik nem cselekszenek addig, amíg nem imádkoztak és nem kaptak Istentől választ. Az egyház imádkozik, mert az egyház él. És ahol az egyház él, ott az imádság sem szűnik meg. Mert az egyház nem más, mint az Istennel való élő kapcsolat. Építsük ezt az egyházat és éljük át együtt az imádság erejét!
Ámen.

.