Fehérvasárnap
Szentendre, 2025. április 27.
Jn 20,19-29
EÉK 388, 296, 5, 364, 220, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Az evangélium nekünk adatott
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
"Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében." (Jn 20,31) Így foglalja össze János, a szeretett tanítvány, az evangélium írója mindazt, amit mi János írása szerinti evangéliumként ismerünk. Az irat kr. u. 90 és 100 között keletkezett. Ez azt jelenti, hogy aki Jézus földi működésének szemtanúja volt kamaszként, az evangélium keletkezésének idején már közel volt a hetvenhez. A többség pedig, akik teljes egészében elsőként hallhatták a negyedik evangélium szövegét már nem is találkoztak Jézussal. János apostol is agg tanúként emlékszik vissza mindarra, ami történt. Ám épp ezért gondoljuk, hogy a másik három evangélium szintén igaz és hiteles szövegétől eltérően János apostol azért ír mélyebben, lelkibben, szellemibben, magasztosabban, lényegretörőbben és egy-egy jézusi tanítást, egy-egy emlékezetes jelenetet tovább gondolva, mert már egy élet van a háta mögött. Egy élet pedig, legalábbis az ő megszentelt apostoli élete, úgy tűnik elég ahhoz, hogy Luther szavait idézve "páratlan szépségű főevangélium" szülessen. A mindenkori olvasó hitét ébresztő írás ez. Egy hitmélyítő történet-és tanításfüzér. Az egyházi szimbolikában János apostol a sas jelvényt kapta, mert emelkedett, fellegekben járó stílusa teszi őt egyedivé. A keresztelési igehirdetésben már idézett Augusztinusz, 4. századi egyházatya ezt írja: "magasabbra röpült, mint a sas, föléje emelkedett a föld sötétségének és erős szemekkel szemlélte az igazság világosságát."
Így érdemes olvasnunk Jézus megjelenéseinek történetét a kételkedő-kereső Tamás történetével együtt. János apostol lejegyzett sorai több, mint tudósítás, több, mint a messiási életút korrekt megörökítése. János figyel a hallgatóságra. A hitetlenekre. A közönyösökre. Az ellenállókra. A gondolkodókra. Nézzük meg, mit is olvasunk Krisztus feltámadása utáni napokról!
Jézus, feltámadását követően nem konstans van együtt tanítványaival. Megjelenik és eltűnik, hol az emmausi úton, hol a zárt ajtók mögött, hol pedig a sírkertben. A tanítványok nem tehetnek és nem is akarnak mást tenni, mint azt, amit Pilinszky János Örökkön örökké című versének első két sorában írja: "Várok, hogyha váratsz, / megyek, ha terelsz, / maradék szemérmem némasága ez…".
Ezzel a szemérmességgel várhat évtizedekig János apostol, majd indulhat meg keze az írásra bátran, hitben és Krisztus dolgaiban éretten az isteni szent szándék szerint. Boldogan tekinthet vissza azokra a csodálatos megtapasztalásokra, amelyekben először csak a legszűkebb körnek, a tanítványoknak volt részük: megmutatta magát a feltámadott. Megmutatta kezein, lábain, oldalán a sebhelyeket, szeretetének öt jelét. Amikor leírja az evangéliumot, refrénként lüktet az apostoli szívben és fülben a jézusi nyugalmat és magabiztosságot sugárzó szó, amelyet ebben a rövid bibliai szakaszban háromszor is olvashattunk: "Békesség néktek!" Mindannyiszor megelevenedik benne Jézus személye, valahányszor visszaemlékezik ezekre a megjelenésekre és később apostoltársai nosztalgikus történetmondásaira, újra meg újra ez a békesség töltheti el.
És az apostol szeretné, ha az evangélium olvasói, a nyugtalan szívű, az "Istenhez hanyatló árnyék" (Ady) emberek ugyanezt a békességet élhetnék át úgy, hogy ők is a jézusi történet részeseivé válva, eleven közelségben érezhessék őt, és higgyenek benne. Nekünk, itt a szentendrei gyülekezetnek és az istentiszteletünket hallgató, néző embertársainknak is szól: "Boldogok, akik nem látnak és hisznek." (29.v.)
Tamás nem látott és nem hitt. De ezt nem rótta fel neki Jézus. Nem dorgálta meg, hogy ejnye, Tamás, miért nem hittél a másik tíznek? Jézus talán épp ezért, Tamás kedvéért, újra megjelenik. Mert Jézusnak fontos a kétkedő. Nem hagyja magára a bizonytalankodót. Egyenlő esélyt biztosít azoknak is, akik nem látnak és nem hisznek. Aligha kétséges, hogy Jézus szeme előtt Tamáson kívül ott voltak azok, akik Tamásra voltak bízva. Akik előtt Tamásnak kellett bizonyságot tenni. Így, ha Tamás hisz, egy tanúval több lesz, akinek története életre kel. Ez is Isten terve volt.
A Szentléleknek csak a hitedre van szüksége ahhoz, hogy a feltámadott Krisztus története benned is életre keljen. Ha bennünk ez nem történik meg, a feltámadás története attól még tovább él. Másokban, akik hittek a szemtanúknak. De ma Istennek te vagy fontos. Hogy hited a feltámadásban, még inkább hited a Feltámadottban erős legyen. Nyilvánvaló, hogy van küldetésed, ahogy Tamásnak és a többieknek is volt.
Igen, volt egy történetük. Jézus halála elborzasztotta a tanítványokat, feltámadása felfoghatatlan volt. Ezt a lenyűgöző történetet mondták el egymásnak százszor és még százszor. Sohasem unták meg, mert valószínű szakadatlanul átélték azt az örömöt, hogy az Úr valóban feltámadt. De nem csak ezeket, hanem minden mást is, amelyeket csokorba szedtek és a szóbeliség megőrzése végett írásban is rögzítettek. Aztán vasárnaponként felolvasták. És az Ige életre kelt bennük. Ez a csoda azóta is tart. A János írása szerinti evangéliummal és a többivel ezért nem tudunk betelni. Ez az egyik nagy bizonyítéka annak, hogy Jézus az Igében tovább él és az Ige úgy hat ránk, mint semmi más. Mert a forrás igaz, a forrás túlmutat az életen és a halálon, a forrás maga az Isten.
"Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében." (Jn 20,31)
Ámen.
.