Virágvasárnap
Szentendre, 2025. április 13.
Fil 2,5-11
Óvodapedagógusok énekei, Hozsanna, Tüzed Uram Jézus, EÉK 209, Krisztus Enyém
Horváth-Hegyi Olivér
Hajlok Krisztus felé
Keresztény gyülekezet, szeretett óvodásaink és hittanosaink az Úr Jézus Krisztusban! Kedves keresztelő család!
Az első keresztények úgy köszöntek egymásnak: "Marana tha!", "Jöjj el Urunk!" Szeretném, ha a gyerekek együtt mondanának velem ezt a szép köszöntést: "Marana tha!" "Jöjj el Urunk!" Ha most visszamennénk az időben kétezer évet, interjút készítenénk az ősgyülekezet tagjaival és azt kérdeznénk tőlük, hogy miért köszöntök így: "Marana tha!" "Jöjj el Urunk!", akkor az első gyülekezet tagjai valami ilyesmit válaszolnának: "Mert megérintett minket Jézus. A lelkünket érintette meg. Megkeresztelkedtünk, Urunk lett, és ettől kezdve minden megváltozott. Ő a mi Királyunk, Megváltónk, követjük őt és mi minden zsigerünkkel azt szeretnénk, ha ő itt lenne velünk. Ezért amikor találkozunk, nem azt mondjuk egymásnak, mint ti: Jó napot kívánok!, vagy "Szia!", hanem ezt: "Jöjj el Urunk!" Ennek a rövid időutazásnak a végén eszünkbe juthat egy minden nap mondott imádságunk, ahol ugyanezt kérjük. Az étkezés előtti imádságunk kezdődik épp így, és ez nem véletlen: "Jövel Jézus, légy vendégünk." Úgy tűnik, hogy a kereszténységben ez egy fontos mondat.
A virágvasárnapi történetnek is van egy különös héber szava, amit már ovisaink is jól ismernek és az előbb énekeltük is: "Hozsánna!" Amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, és pálmaágakkal üdvözli őt a tömeg, ezt kiáltották: "Hozsánna!", ami azt jelenti: "Segíts meg!". Eljöttél hozzánk a mennyből, Te vagy a leghatalmasabb Király, a királyok Királya! Segíts hát meg!
Mit tett ezekkel a gyülekezetekkel Jézus, hogy ennyire hittek benne? Kétséget kizáróan az imént felolvasott Krisztus-himnuszban van az egyik válasz, ez pedig nem más, mint az engedelmesség. "... megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." Ez az igeszakasz úgy kezdődik, hogy "Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt." (5.v.) Ezen a virágvasárnapi családi istentiszteleten az engedelmességről szeretnék nektek beszélni.
Jézus annyira szereti a Mennyei Atyát, hogy mindig engedelmeskedik neki. Egészen a keresztig. Hogy is olvastuk a Krisztus-himnuszban? "Megüresítette magát." Lemond az akaratáról. Lemond róla, hogy az Atya akarata teljesüljön. Egyszer a tanítványoknak is mondta: "A világnak ... meg kell tudnia, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, ahogyan az Atya parancsolta." Ebből aztán nagyon jó dolgok születnek. Például a megváltásunk. Hogy bűneinkre van bocsánat és van örök életünk. Kicsibe ezt az engedelmességet mi is megéljük. Például amikor szüleink, vagy házastársunk gondolata, vagy kérése igazi szeretetből és bölcsességből fakad, érdemes arra hajlani, hogy megfogadjuk azt. Igen, az engedelmesség azt jelenti, hogy hajlok valamire. Hajlok arra, hogy elfogadjam és úgy tegyek, ahogy mondod. Ez már azt jelenti, hogy közelítek ahhoz, amit te is szeretnél. A szeretetünknek ez az egyik jele: engedelmeskedek neked. Amikor ember embert szeret, akkor ez a kölcsönös engedelmesség. Ez a házasságban egy alapmagatartás.
Hitéletünkben ez úgy néz ki, hogy engedelmeskedünk Jézusnak. Hajlunk arra, amit mond és kér. Minél jobban hajlunk arra, amit Jézus mond, annál közelebb kerülünk hozzá. Ez az engedelmesség nem a szabályok, vagy illem gépies követése, hanem szeretetből fakadó válasz Jézus felé. Amikor szeretjük Jézust, egyre inkább úgy akarunk élni, ahogy ő kéri, egyre jobban arra akarunk menni, ahová ő vezet, egyre csak azon kapjuk magunkat, hogy azt kívánjuk: "Marana tha!", "Jöjj el Urunk!" Látogass meg! Légy itt!
A főénekünk második versszakában énekeltük: "Látok egy nemzedéket, / kik tudják, mi az elhívás, / egy szent népet, mely hitben jár. / Egy nép, mely minden harcát térden állva vívja meg, / ébredést kér és győztes lesz! Hozsánna!" Miközben várjuk Jézust úgy is, mint aki naponként elénk jön, és úgy is, mint aki másodjára is vissza fog térni hozzánk, a királyok Királyának harcát vívjuk. Keresztény hitéletünk nem mindig könnyű. Nem tagadjuk: áldozattal, és akár szenvedéssel is járhat. Csendben hordozzuk a nehézségeket, de nem tunyán és lankadva. Térden állva, imádkozva vívjuk a harcot, ahogy Jézus is tette. Az Atyához hajolt és belé kapaszkodott.
"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt." Aki szamárháton vonul be Jeruzsálembe, aki nem él vissza hatalmával, aki beszédbe elegyedik azokkal, akikkel más nem, aki meglátogatja otthonukban azokat, akiket más nem, aki akkor is képes jó maradni, amikor ellenségei bántják jóindulatú. Ez az indulat legyen bennetek - kéri az apostol. Jézus Krisztus a példánk. Mi vagyunk az ő képmásai. A szülők, a keresztszülők, a gyermekek. A példáról azt szoktuk mondani, ragadós. Ez nem. Az embereknek Krisztusra van szükségük, nem képmásokra. Hiszen ez az indulat nem örökíthető át, nem nevelhető a gyermekbe, ez nem válhat szokássá, nem sajátítható el, vagy tanulható meg. Ez csak személyesen működik. Két személy élő kapcsolatából fakad, ahol az engedelmességnek tere van. Ebben a kapcsolatban az egyik te lehetsz, a másik pedig mindig az, akiről ez a prédikáció szólt. Hajlasz rá?
Ámen.
.