Szt3ság ünnepe utáni 17. vasárnap
Szentendre, 2024. szeptember 22.
Lk 14,1-11
EÉK 353, 10, 289, 446, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Egy asztal
Keresztény gyülekezet, szeretet testvéreim az Úrban!
Jézus számára egy asztal létezik. Egyetlen asztal, ami körül mindenki számára van hely. Nincsenek más asztalok, ezért nincsenek különféle asztaltársaságok sem.
Nincsen főasztal, oldalasztal, mellékasztal, oszlop mögötti asztal, pótasztal, és folyósóra kitett asztal.
Nincs nagyok asztala, amit félszemmel mindenki nézeget, lesve a vámszedők, farizeusok és írástudók, pénzemberek, vallási, politikai vezetők természetes, vagy természetellenes mozdulatait, amely felé sokan vágyakozó tekintettel kacsingatnak, bárcsak egyszer én is odaülhetnék, mert a nagyok éppen annyira lettek kicsik és a kicsik éppen annyira lettek nagyok, hogy mindenki egyenlő.
Nincsenek külön ültetve a súgók, besúgok és összesúgók, akik kockáspapírjukon a többiek háta mögött, vagy épp orruk előtt vélt, vagy valós, de inkább vélt bölcsességük alapján kártyát osszanak másoknak, maguknak, mert senki sem sugdolózik.
Nincsen bennfentesek asztala, ahová vagy kéz kezet mos alapon, vagy uram bátyám módra kerülhet valaki, mert megszűnik a kint és a bent.
Nincsen asztala a hatalmasoknak, akik a többiek felett állnak és eldöntik, kinek milyen helye lehet majd a másik asztalnál, egy következő asztalnál, mert már senki sem akar a főhelyek között válogatni.
Nincsenek a trónhoz közeli és attól távolabbi asztalok, mert nincs szükség arra, hogy a trónhoz közelebb és közelebb kerülve érezze bárki is különbnek, megbecsültnek, kiemeltnek és kegyeltnek magát.
Nincsen asztala a pletykásoknak, akik minden más asztaltársaságról órákon át tudnak locsogni, vihorászva, savazva mindenkit - egymás háta mögött még egymást is -, leplezve saját nyomorukat, látszatéletüket, olykor törpeségüket, mert nincs pletyka.
Nincs asztala a sárdobálóknak, akik sokasztalnyi hajításra is képesek dobálni a sarat, mert se sár, se agresszió.
Nincsen asztala a szegényeknek, akik örülhetnek, hogy egyáltalán jutott nekik szék, nehogy asztal, mert aki szegénnyé lett értünk gazdaggá tett mindenkit!
Nincs asztala a tehetségteleneknek, akiket soha senki nem hoz helyzetbe, mert éppenhogy csak megtűrtek, hisz egyik emeli a másikat, biztatja és meglátja benne még a rejtett tálentumot is.
Nincs asztala a csendeseknek, a nem törtetőknek, a nem karrieristáknak, mert mindenki a egy mindenkiét, mindenki egyért már nem csak egy szép gondolat.
Nincs asztala a szürkéknek, hisz ez a szín, szürke, ott nem is létezik. Nincs asztala a megnyomorítottaknak, mert aki ahhoz az asztalhoz ül, ahol Jézus ül mindenki mellett, bárki is legyen az, meggyógyul.
Igen, jól hallottátok: ahhoz az asztalhoz. Egy asztal van és egy asztaltársaság. Egyetlen asztal. Senki sem olyan, mint a másik, mert mindenki legalább annyira különbözik mindenkitől, mint te és én és te és te. Ennél az asztalnál a világ legkülönösebb szabálya érvényes, mégis minden evidencia. A szabály Jézus szabálya.
Az ültetési rend sem érkezési sorrendben történik.
Nem előrébbvaló az előbb érkező és nem kell sunnyognia annak, aki jóval később ér oda. Aki érkezik, leül valaki mellé.
Nem számít az, hogy ki mellé ül, mert egy idő után mindenki ismerni fog mindenkit és az érkező egy szempillantás alatt otthon érzi magát.
Az sem számít, hogy aki mellé ült, egyébként miért ül ott, annak milyen sötét a múltja, milyen gazember volt, milyen autóval érkezett, vagy milyen szent életű háttérrel ül ott és milyen jó családból, egyházi dinasztiából származik.
Annál az asztalnál Jézus olyan tekintély, hogy már mindenki letesz saját maga felmagasztalásáról és mert őszintén megalázta magát, kicsi lett, utolsó, csendes és háttérbe maradt, csak tette a dolgát, felmagasztaltatott és feljebb ültettetett. Az asztalnál ülők mégsem gőgösek, mint akik annak tudatában ülnek székükön, hogy ők a felmagasztaltattak.
Neeeem. Az egykori becsvágy: az az érzés, hogy milyen jó lenne, ha megbecsülnének és kitűnnék, ha érdemeimet elismernének, ha kikapart gesztenyémet mutogathatnám, ha a dolgokat, amiket tettem megköszönnének, a plusz időért, energiáért, tudásért, lelkesedésért valamicskét adnának: jó szót, némi prémiumot, akár vatikáni valutát, vagy bármit; szóval a becsvágy annál az asztalnál olyannyira elhalványodok, hogy már senki sem emlékszik rá, hogy valamikor még nagyravágyó voltam, mert szükségtelenné válik.
Annál az asztalnál már senki sem féltékeny a másikra és senki sem félti helyét a másiktól, mert a lényeg már mindenkié és mindenki a lényegé: az asztalnál ülők mind egyforma közelségben vannak Jézushoz. Ahhoz a Jézushoz, aki nem kategóriákban gondolkodik, hanem név szerint ismer mindenkit.
Annál az asztalnál a napnál is világosabb lesz az egyetlen norma, az együttülés során kialakult egyetlen szabály, az asztaltársaság irányelve: a szeretet. Jézus ma ehhez az asztalhoz hív minket. Ehhez az asztalhoz hív téged! Hogy ennél az asztalnál olyasvalami történjen veled, amiről nem is álmodtál. Hogy olyan csoda történjen veled, amely legyőzi a világot anélkül, hogy bárkiben kárt tenne, vagy bárkit is bántana.
Ennél az asztalnál készülhetsz fel arra, hogy ha majd felállsz és visszamész oda, ahol sok asztalnál sok álarcos ember ül és nincs szeretet, te el tudd mesélni nekik, hogy van egy asztal, ahová téged is hívnak az ott ülők, akiket azok hívtak, akik már előttük ott ültek. Mindenki meghívást kap, mert van hely. Sohasem fogják kitenni a megtelt táblát, mégis elég lesz egy asztal.
Egyetlen közösség, amely közösség az idők végezetén teljesedik be maradéktalanul, de már most elkezd kibontakozni, mintegy előképe annak a tökéletes és minden földi szűkösséget nélkülöző asztal, amelyről Pilinszky János költő így ír: "Ennél az asztalnál - Jézus isteni ígérete szerint - nem lesz többé se ellenség, se barát, se vér szerinti rokonság, se szülő, se feleség. Mindenki mindenkije lesz mindenkinek, áthatva az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyetemesen beteljesült ígéretétől. Ennél az asztalnál mindenkinek akad egy szék, s mindenki a maga eleve kijelölt, ezerszer áldott helyére kerül - annyi vita, helycsere és zűrzavar után."
Ámen.