Szt3ság ünnepe utáni 11. vasárnap
Szentendre, 2024. augusztus 11.
Lk 18,9-14
EÉK 61, 10, 382, 445, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ma két embert kísérünk el egy darabon. Két olyan újszövetségi szereplőt, akik egy-egy embertípust jelenítenek meg. Egyik sem jobb a másiknál, de magatartásukban mégis különböznek. Jézus példázataiban sokszor azért ragad ki személyeket és tanít a hétköznapokból vett élethelyzeteken keresztül, mert hallgatóinak leginkább ily’ módon tudja átadni azt, amire szükségük van. Jézus szavainak akkor lesz igazán hatása ránk, ha személyében nem egy vallásalapítót, bölcs mestert, hanem Isten Fiát fedezzük fel. Ez nagyon más, mint amikor valaki kiléte, hitele és szava eldöntendő kérdés. Jézus tökéletes tanítása nem kér tőlünk jóváhagyást. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy gusztusunk, eddigi ismereteink, gondolkodásmódunk alapján tegyük mérlegre tanait.
De lássuk a két szereplőt, hogy mindeközben lássuk meg magunkat is egyikben, másikban, vagy talán mindkettőben!
A jézusi példázat első szereplője egy farizeus. Egyfelől ne vitassuk el azt, hogy egy farizeus a maga nemében tiszteletre méltó elszántsággal küzd azért, amit az Ószövetségből megértett. A törvényt, nincs mese, be kell tartani. Egy igazi farizeus korrekt. Maximalista. Egy igazi farizeus azért küzd egy életen át, hogy Istennek tetsszen. Ám élete olyan, mint egy rossz húsleves: sótlan. Sótlansága főként azért alakul ki, mert a törvény betűje a lelkét öli meg. A farizeus vallásos, nagyon vallásos, de lelketlenül vallásos. Azon kevesek közé tartozik, akik köre az elit vallásos címkét viselik. Milyen még? A látható vallásossággal dicsekszik. A bűnös ember olyan számára, mint a leprás. Folyamatosan másokat vizslat, hogy saját jóságát igazolja. Másokban szálkákat keres, de saját szemében nem veszi észre a gerendát.
Ha valaki megkérdezné tőled: Farizeus vagy? - mit mondanál? Dehogy! Vagy azt, hogy: Hát, igen. Vagy talán azt: Olykor. Ma nem is az a lényeges, hogy te mit gondolsz erről, hanem hogy Isten mit gondol rólad. Isten lát-e benned vallásos gőgöt? Olyat, ami miatt különbnek, jobbnak tartod magad? Isten ma az elbizakodottságunkra akar rávilágítani. Hogy hogyan néz ki a mai elbizakodott ember? Mindent ural. Így is viselkedik. Kezében tartja sorsát. Mindent megold. És borzasztóan önző. A farizeus a vallásosságában ugyanez. A vallásos magatartása mindent megold.
Történetünkben a templomban imádkozó farizeus a tipikus hübrisz kísértésébe esett. Olyan elbizakodott ember volt, akinek gőgje a mögötte, valahol a távolban imádkozó vámszedőt kíméletlenül lenullázta.
Ebben a templomban a valaki és a senki imádkozott. Ez a senki a közutálat áldozata volt. Ugyanis a vámszedőket a társadalom, ha csak tehette, messziről kerülte. Loptak, csaltak, hazudtak, saját zsebükre dolgoztak, rendkívül ellenszenvesen ácsorogtak pénzszedő asztalkájuk mellett, ahol naponta százakat nyúltak le. A város kapuiban pénzsóvár tekintetüket sokan látni sem akarták a piacon, fogadókban, utakon.
Vannak inverz helyzetek. A példázatban is az. Most a vámszedő süti le tekintetét a hatalmas Isten lakhelyén. Veri a mellét, "meakulpázik", miközben szégyene fejét legszívesebben a földig horgasztaná. Igen, a szégyene. A szégyen nagy úr. Ismerjük. A szégyen olyan, mint egy láthatatlan köpeny, mely nehéz, elfed, takar, de konokul nem engedi, hogy mások lássanak. Takar, de nem úgy, hogy közben véd és melegít. A szégyennel küszködő ember hazudik, mert hazudni kell. Miért is? Hát mert az igazság igencsak fájna. A szégyen a didergő lelket kikészíti. Ettől akart megszabadulni a bűnös vámszedő. A kiközösítés elviselhetetlenségétől. "Légy irgalmas Istenem, nekem, bűnösnek." (13.v.) A szégyen folt, amely nem egyszerűen jön ki. Mit gondolhatott magáról ez a vámszedő? "Jól élek, van pénzem, értékes dolgaim vannak, már elértem valamit, a jövőm és családom jövője biztos, de én magam értéktelen vagyok. Rossz vagyok. Valami nem stimmel velem. Valami nagy baj van velem." Ám ott, az igazság fényrederülésének templomában, ahol hazugságnak helye nincs, Isten csendjében, a lopott imádkozás közben Madács Imre Ember tragédiájának egyik mondat válik elevenné: "Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz, / Emel majd a végetlen érzete. / S ha ennek elragadna büszkesége, / Fog korlátozni az arasznyi lét." Mikor görnyedtél meg utoljára percnyi léted súlyától, amely lehúz? Na akkor válik igazán láthatóvá Isten. Mert kicsinységünk és nemmindenhatóságunk tudatában a végtelen szeretet érzete érkezik hozzánk, ahogyan a jézusi példázatban abban a felemelő mondatban: "Mondom nektek, ez a vámszedő megigazulva ment haza ..., mert aki megalázza magát az felmagasztaltatik." (14v.) A mai zsoltár rímmel ezekre az igeversekre: "Fölsegíti az Úr az alázatosokat, és földig alázza a gonoszokat. Gyönyörködik az Úr az őt félőkben, akik kegyelmében reménykednek." (Zsolt 147,6.11) Az ószövetségi igében hallottuk Dávid vétkét és Nátán próféta leleplező meséjét. Dávid a történet negatív szereplője mindaddig, amíg el nem hangzik a mondat: "Vétkeztem az Úr ellen." (2Sám 12,13) Nem azt mondja, hogy vétkeztem Úriás ellen és megölettem. Nem az jön szájára, hogy vétkeztem Betsabé ellen, mert férjét elvettem. Vétkeztem az Úr ellen.
Visszatérve Jézus példázatához, feltehetjük a kérdést: azért ment a templomba imádkozni a vámszedő, hogy felmagasztaltasson? Ha azért ment volna oda, akkor éppolyan számító lett volna, mint a farizeus. Bűnbánatát színlelte volna, templomjárása látszat lett volna. Csak az tud igaz bűnbánattal eljönni a templomba, aki átéli bűne súlyát. Csak az nyer bocsánatot, aki alázattal áll meg a Mindenható előtt. És Isten ezt nem hagyja válasz nélül, ebben biztosak lehetünk. Ha valaki úgy is érzi, hogy senkiként érkezik az Úristen elé, Pál apostollal együtt mégis tudja mondani: Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok. Nem senki vagyok. Lehet, hogy senkiházi voltam, de Jézus mellett felépültem, Jézus felemelt és más emberként folytathattam az életemet.
A világ ezt a prédikációt nem érti. Aki Jézusba vetett hit nélkül hallgatja ezt a példázatot, annak inkább kínos tehet, semmint evangélium. József Attila soraira utalok: "Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább!" Mi az értelmen is túlléptünk és a lelkiekkel foglalkoztunk. De ettől nem lettünk különbek. Egyedül Krisztus által lehetünk mások, akik minél másabbak vagyunk, annál nagyobb felelősséggel imádkozunk azért, akik még nem Krisztuséi.
Ámen.
.