Mennybemenetel ünnepe
Szentendre, 2024. május 9.
Mk 16,14-20
EÉK 278, 226, 227, 121
Horváth-Hegyi Olivér
Mielőtt elment
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban!
Micsoda kontraszt! Micsoda szembetűnő különbség! Micsoda élesen kirajzolódó eltérés!
A Márk írása szerinti evangéliumot olvasva Jézus, tanítványait elmarasztaló megjegyzése és az azt követő megbízás között legalább akkora különbség van, mint a sötét és világos részek közötti fényesség. Az egyik fénytelen, a másik fényes. Egyfelől a tanítványok fénytelenek voltak. Hitük volt fénytelen. Egyszerűen sem a feltámadás szemtanúinak, sem a feltámadottal találkozók elmondásának nem hitték el, hogy Jézus él. Hitetlenségük égbe kiáltó. Másfelől azt olvassuk a mai igében, hogy ők kapják a világtörténelem legmegtisztelőbb feladatát: Jézus munkatársai lehetnek. Rájuk bízza a világot. Hogy kaphatnak a bizonytalankodók ilyen bizalmat? Hogy hihet bennük a világot itt hagyni készülő, mennybe menő Jézus, épp a hitetlenkedőkbe? Micsoda kontraszt! Micsoda félreértés! Micsoda félreismerés! - dohoghatnánk mindannyian, visszafogottan, magunkban tartva az indulatot, az igazságtalanság érzését, az egyet nem értésünket.
De nem dohogunk. Igazából nincs is okunk erre. Bár a tanítványok szíve kemény és üres maradt, bánatuk nagy volt, mégis őket bízza meg Jézus országának építésével. Őket készítette fel három éven át, ők hallották Mesterük legtöbb tanítását, ők ismerhették meg legalaposabban, ők kapták a legtöbb mennyei jót azzal, hogy Jézus velük volt.
Én is sokszor látom ilyennek magunkat. Mi, keresztény, imádkozó emberek kapjuk a legtöbb jót, nekünk oldódnak meg gubancos dolgaink úgy, ahogy remélni sem mertük, közöttünk vannak testi és főleg lelki gyógyulások, mi alhatjuk az igazak álmát, velünk történnek mindennapi és nem mindennapi csodák, mégis beleesünk abba a csapdába, amelyet a Sátán állít nekünk, aminek neve: hitetlenség. Szinte megtorpan az életünk, amikor egy-egy hittel teli, Istenre bízott időszak után elkezdünk beleavatkozni abba, amiért Istenhez imádkoztunk és kezdjük szép lassan kezünkbe venni sorsunkat. Kétségeskedünk a holnap felől és eláraszt bennünket a ránk törő a feszültség vihara, éjszakáink álmatlanok lesznek és ahelyett, hogy örömünkben és elégedettségünkben emelkedett hangulatban élnénk, a vérnyomásunk emelkedik meg.
Az evangéliumban az olvassuk, hogy a mélabús, feltámadásban kételkedő tanítványok egy asztalnál ülnek és váratlanul megjelenik Jézus. Megdorgálja őket. Milyen jó nekik! Ez felrázza őket a depresszív állapotukból, no meg hitéletük megrekedségéből, mert hát Jézus szemükre veti hitetlenségüket, keményszívűségüket.
Tanulhatunk a jelenetből. Bár egyikünk sem Jézus, nem is bírunk azzal a hatalommal és szeretettel, amit nála látunk, mégis ránk bízza egymás intését. Mi pedig mimózák vagyunk, rögtön hevesen reagálunk bármilyen hitéletünket érintő kritikára, sokszor csípőből ütünk vissza és a másik hitéletét firtatjuk, vádakkal, tükrök tartásával, csakhogy nehogy a minket ért kritika közel kerülhessen szívünkhöz. Kisigényűek vagyunk, ha a keresztény testvéremtől mindig csak a jót, csak a dicséretet fogadom el. Pedig lehet, hogy életemet mentené meg, ha meghallgatnám és Isten elé vinném megjegyzését, őszinte, átimádkozott véleményét, látását rólam, életvitelemről. Persze ehhez szükség van az asztalközösségre. Aki Jézus korában valakivel asztalhoz telepedett, nem csak közösséget vállalt vele, hanem nyitott volt a társaságára, mondatai befogadására. Keressük azokat a körülményeket, ahol nekünk a másik testvér, akiről tudom, hogy közel van istenhez és nem a magáét szólja, elmondhassa nekem, amit meg kell hallanom. Akkor is, ha fáj, ha nem értek vele egyet, ha hidegzuhanyként ér.
A mennybemeneteli történet azzal folytatódik, hogy Jézus megbízza tanítványait a misszió feladatával. Ők lesznek az evangélium letéteményesei. Helyesen, nem foglalkoznak Jézus elmarasztaló szavaival, mert valószínű érezték, hogy igaza van, hanem engedik, hogy Jézus foglalkozzon velük.
Mikor engedted meg Jézusnak, hogy foglalkozzon veled? Amikor nem te kérdezted, hanem csak engedted, hogy ő vegyen kézbe? Amikor egyszer csak asztalodhoz telepedett és nem te akartál aktív lenni, hanem hagytad, hogy ő érvényesüljön.
Mennybemenetel ünnepén azzal a Jézussal találkozunk, aki távozása előtt meghitt közösségben van övéivel. S ha elmegy, készíti a Szentlelket, aki megállíthatatlanul jön.
Ámen.
.