Nagypéntek
Szentendre, 2024. március 29.
Ézs 52,13-53,12
EÉK K
Horváth-Hegyi Olivér
Káprázatos Isten
Elcsendesedő gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Az esztendő legcsendesebb napjának estéjén jöttünk templomba. Készültünk erre. Sem délben, sem passióistentiszteletünk kezdetén nem szólt a harang, sem a Miatyánk közben nem fog megszólalni. Nem lármázunk, nem hallatjuk hangos szavunkat sem az utcán, sem otthon. Csendesnap ez, Isten és gyülekezetének csendesnapja.
Nagypéntek más, mint a többi nap. Ha nem maradnánk csendben és nem kápráztatna el bennünket a sötétség (Owe Wikström nyomán), olyanok lennénk, mint aki temetésen fecsegés közben jókedvűen nevetgél, mint aki nem is tudja hol van és mi veszi őt körül.
A kápráztató sötétség óráiban vagyunk. Igen, nem tévedés, nem képzavar. A mai nap sötétsége elkápráztatja a keresztény hívő embert. Azt, aki ma a keresztre mer nézni úgy, mint megváltásának helyére. A káprázatban egy időre elveszítjük látóképességünket, Jézus szenvedéstörténete a közönséges látnivalókról eltereli figyelmünket. Nagypénteken másképp viselkedünk. Talán nem is a szomorúsággal vegyített bánat leple takar be minket. Sokkal inkább egy különös, hitünkkel és lelkünkkel érzékelhető világból érkező üzenet járja át lelkünk mélyét. Démonok és angyalok, a Sátán és Isten harcának színteréről.
A passióolvasás alatt érzelmileg is bevonódunk. Sejtettük, hogy ez így lesz. Évről évre megfigyelhetjük, hogy a teljes embert érinti evangélikus egyházunk legnagyobb ünnepe. Ha ez eddig nem így lett volna, most engedjük meg Jézusnak, hogy az Ő szenvedése és halála megrendítsen.
Azt hiszem, szükségünk van a kápráztató sötétségre. Arra az állapotra, amikor a Sátán gyilkos fuvallata elfújja a Világ Világossága életének gyertyáját, miközben Jézus értünk vállalt áldozata elkápráztat bennünket. "Bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan dolgokat látnak, amiről senki sem beszélt nekik." (Ézs 52,15a)
Nagypéntek délután három órájának sötétje olyan, mint amikor becsukjuk a szemünket és kis idő elteltével lelassulnak és elhalványulnak a képsorok, elcsendesednek a bennünk szóló hangok, megszűnik fejünk zúgása, egyenletessé válik ereink pulzáló lüktetése, lélegzetvételünk hangjai csendesednek, és a felszínen mozgó élethorizontról a mélység és magasság irányai lesznek mérvadók. Ebben a világban vagyunk és egy másikban is. A Golgota hegyén és az értünk harcba szálló erők harcterén. Ne ijedjünk meg attól, hogy Krisztust megölték. Akkor sem, ha csúnyán tették. Árulásból, hitetlenségből, aztán féltékenységből, majd félelemből, végül agresszívan és parancsra. Jézus némán tűrt. Egyetlen kiáltása a beteljesedett igére utal: "Elvégeztetett." (Jn 19,30b). Megtettem.
De kik is szegezték Krisztust a keresztfára? Római pribékek? Heródes és Pilátus együtt? A főpapok? A csőcselék? Nem igazán. Igazából én és te. Mi voltunk.
És ez az a pillanat, amikor már nem maradhatunk külső szemlélők. A kereszt alatt síró asszonyok és férfiak, tanítványok és bámészkodók. "A mi vétkeink miatt kapott sebeket, a mi bűneink miatt törték össze." (Ézs 53,5.v.) Jézus kereszthalála az én halálom helyett történt. Jézus elvesztette életét, hogy az enyémet megmentse. Az akkori strukturált tér és idő szétfeszíti logikánkat, de még képzeletünket is, és Isten kitágítja a golgotai kereszt eseményét az itt és most valóságára. A bibliai igék, a töviskoronával és fekete lepellel szemünk elé táruló kereszt, a gyülekezet csendje és hite által elevenné válik megváltásunk története. Elérkezett az ideje a bűnvallásnak. Én mit okoztam. Nevén nevezve. Milyen bűneimet vitte Jézus a keresztfára? Soroljuk. Hazugságaimat. Hitetlenségemet. Csalásaimat. Indulataimat. Bosszúállásomat. Lustaságomat. Mulasztásaimat. Durvaságomat. Hisztimet. Alkoholizmusomat. Önzőségemet. Nárcizmusomat. Hiúságomat. Károgásaimat. Jellemtelenségemet. Bántó kommentjeimet. Időrabló netezésemet. Játékszenvedélyemet. Pletykálkodásomat. Szószegésemet. Folytasd. ...
A kereszten értünk megtöretett test miatt "mégsem törik össze a megrepedt nádszál és a füstölgő mécsen mégsem alszik ki." (Ézs 42,3). A kereszt az egyetlen menekvésem bűneim büntetésétől. Ott lettem megmentve. Az értünk kiontott drága és ártatlan vér miatt nem nekünk kell áldozatot hozni, mert Krisztus lett az áldozat. "Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg."
Kápráztató sötétség. Isten szenvedő szolgája, mint Megváltó, nem felelt meg az emberi elvárásoknak. A szenvedő Isten? Hát, hogy? Hát, így! És a te elvárásaidnak megfelel? Milyennek akarod látni Istent? Mit vársz tőle? Ő - velünk szemben - mindig is önmagát adta. Milyennek látod őt? Én a világ szeretetének. Mindenét odaadónak. Káprázatosnak.
Ámen.
.