Hetvened vasárnap
Szentendre, Szentendre, 2024. január 28.
1Kor 9,24-24  
EÉK 363, 3, 527, 320, 293

Horváth-Hegyi Olivér
A minden erőt bevető elszánás

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban!
Ez a prédikáció a minden erőt bevető elszánásról fog szólni. Szó lesz az önmegtartóztatásról és persze az erőbedobásról.
Az ökumenikus imahét nyolcadik napja van. Egész héten egyik templomtól a másikig az irgalmas samaritánus történetének részleteivel foglalkozunk, amely történet rámája egy írástudó kérdése: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" (Lk 10,25b)

A ma elénk kerülő korinthusi gyülekezetnek írt Pál apostoli sorok kérdése nem egészen ez, de hasonló: Mi mindent kell magamban leküzdeni ahhoz, hogy elérjem azt a célt, aki az út végén vár engem?
Pál apostol az életemet most egy versenypályához hasonlítja. A futópályán ezúttal nem az a lényeg, hogy rajtam kívül hányan futnak még, hanem az, hogy én ezt a versenyt meg akarom nyerni. A győzelemhez tudnom kell, hogy hol a cél, tisztán kell látnom, hogy az előttem álló pálya nem egyszerű, minden porcikámra és energiámra szükség lesz. Tehát szó sem lehet sétafikálásról, nem lankadhatok egy percre sem és természetesen nem adhatom fel. Ez már önmagában fárasztó nem? Belegondolni, hogy az örök élet kapujáig futni így éveken és évtizedeken át, nem valami fényes és vonzó keresztény életpálya. Hát ekkora küzdelem kell azért a hervadhatatlan koszorúért? Megérti ez nekem?

Korunkban az önmegtartóztatás kihalófélben lévő erény. De mi is az az erény? Az erény az a határozott jellem, amellyel egyikőnk sem születik, sem genetikailag, sem utánzás útján nem öröklődik. Az erény olyan egyéni pozitív jellemvonás, amelyet életünk harcai során alakulnak ki bennünk. Az önmegtartóztatás, mint erény is csak kisebb-nagyobb harcok árán fejlődik bennünk. Minél többször küzdünk meg a lemondással, annál fegyelmezettebbé válunk. A mértékletesség és az önmegtartóztatás rokon erények. Mindkettő eredője az önfegyelem. A hívő keresztény ember alapvető ösztöneit tudnia kell irányítani, így bölcsességét a tisztaság és az erő határozzák meg. Ezért az erényért szabad imádkozni, valahogy így: Istenem, szeretném bölcsen igazgatni életemet és a rám bízottak életét. Ebben a hektikus világban figyelmesen és kiegyensúlyozottan szeretnék jelen lenni mások számára. Te légy az én tisztaságom és erőm!

Van egy ízletes bor, amit igen szeretek. A bencés rend Pannonhalmi Főapátságának saját fehér cuvée-je, a Hemina.
Századokkal ezelőtt a szerzetesek egész nap dolgoztak. Gyógynövényeket termesztettek, kemény fizikai munkát végeztek épületeiken és az azt körülvevő szántókon. Munka közben bort vagy vizezett bort ittak. A bencés rend alapítója, Clairvauxi Benedek szükségesnek látta, hogy az ételek mellett regulájában szabályozta a napi elfogyasztható bor mennyiségét is. Ez a napi mennyiség volt az egy hemina. Benedek bölcs ember lehetett, mert tudta, hogy ez a mennyiség emberenként változó, ezért természetesen nem űrmértékegységről van szó. A hemina tehát annyi bor, amennyi vidámmá tesz, de még nem befolyásolja az ítélőképességünket, tehát nem zavarja meg sem testét, sem lelkét. Egészen pontosan Clairvauxi Benedek 800 évvel ezelőtt megírt regulájában ezt olvassuk: "A hemina az a mennyiség, amit, ha megiszol megtalálod Istent, de még nem kisért meg az ördög."

A hemina nemcsak a bor mennyiségére vonatkozik. Mindenre. Ami a test és a lélek kárára van, mert az túlzott, abban változtatnunk kell. Gondolja mindenki végig, kinek-kinek mi tartozik ide. Olyan dolgaink ezek, amelyek a fejünkre nőttek. Amit mi magunk, vagy mások, akik szeretnek minket és bölcsek, szóvá tesznek: Pajtikám, ebből vissza kell venned! Vagy: Le kell állnod! Vagy: Ez így nem mehet tovább! Vagy: Isten ennek nem örül.

Pál apostol ezekre gondol, amikor levelében az akkori ókori görög vidék olimpiáján, az iszthmoszi játékok versenyeinek hervadékony koszorújáért küzdő versenyzőire és a gyülekezet hervadhatatlan koszorújáért küzdő tagjaira gondol: "Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant." (25.v.)

Másik témája Istennek az erőbedobás.
Kár lenne Luther Márton ötszáz évvel ezelőtti felismerését akár egy percre is feledni, aki az evangéliumot és Pál apostol iratait olvasva egyszer, s mindenkorra egyértelművé tette, hogy nem a cselekedetek által van üdvösségünk, hanem Krisztusban, hit által. No, de! Ez sohasem jelentette azt, hogy a hitélet a mindennapi élettől elhatárolt rész. Nekem kell megküzdenem, méghozzá saját magammal. A Pál apostoli versenypálya tulajdonképpen egy egyszemélyes pálya. Mi a pálya? Az én utam. Az én személyes zarándokutam. Az én születésemtől, pontosabban fogantatásomtól kezdődő és halálomig tartó út. Ezen az úton kell teljes erőbedobással mennem, egyenest, a cél felé. Tudatosan, józanul, mindent a célnak alárendelve. Az erőbedobás itt a test hiábavalóságainak, túlzott kívánságainak legyőzéséért szükséges. Igen. Nem tudom, ki, hogy van vele, de ez a test, olykor sokat akar. Többet, mint ami az előttünk, keresztény hívő emberek előtti út megtételét segíti. Az aszkézis az egyén választása. Radikálisan megvonni magamtól élvezeteket, világi dolgokat személyes hitéletem döntése. Erre is igaz a hemina. A hemina az a mennyiség, amit, ha megengedsz magadnak, megtalálod Istent, de még nem kisért meg az ördög. Persze ez nem szabadít fel akármire. Inkább kijelöli azt, ami ellen muszáj maximális erőbedobással küzdenem. Ennek beazonosításában jó tanácsadó a lelkiismeret. Jó tanácsadó Isten igéje, a Biblia szava. Jó tanácsadó az istentiszteleten elhangzó szó. Egy istentiszteleten 3-4 ezer szó hangzik el valamilyen formában. Érdemes minden szóra figyelni. Isten sok esélyt ad nekünk, hogy meghalljuk őt.

Legyünk tudatos krisztuskövetők! Döntsük el, hogy küzdünk a hervadhatatlan koszorúért. Küzdünk magunkkal, kívánságainkkal, hogy az utolsó ítéletkor ne essünk át a rostán. Ugyanakkor tudjuk, hogy ez a rosta történet nincs a kezünkben. Isten dönt. Nekünk tehát marad az erőbedobás. De azt ne mismásoljuk el!
Ámen.

.