Vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap
Szentendre, Szentendre, 2024. január 21.
2Móz 3,1-15
EÉK 472, 358, 304, 13
Horváth-Hegyi Olivér
Ahol türelem, ott Isten terem
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban!
Mögöttünk lévő vasárnap Mózes és Isten találkozásáról hallottunk. Mózest a sziklahasadékban láttuk, ahová Isten helyezte őt biztonságban, mert másképp nem tudta volna elviselni dicsőségét. Nem láthatta meg Istent, csak hátulról. A tanítás az volt, hogy Isten mindig jókor és jó helyen mutatja meg magát annak, aki hitének szüksége van erre, ezért ne zárjuk őt dobozba: Bibliába, mennybe, a másik ember hitébe, hanem inkább engedjük teret neki.
Ma Isten szemlélni tanít meg minket az égő csipkebokor történetén keresztül.
Mózes otthon volt a pusztában. A bárányok legeltetése közben szeme hozzászokott a forróságban fel-fel lobbanó, száraz bokrok füstölő, égő látványhoz. Felelősségteljes pásztorként egyiket-másikat el is olthatta, hogy megakadályozza a bozóttüzet. Most is ugrásra kész, hiszen az egyik bokor ég. Ne fut el. Nem mozdul. Vár és vár.
Az a benyomásom, hogy az egyik legnehezebb leckénk az életben megtanulni várni. A kisgyermekek fejlődéslélektana felismerte, hogy óvodás korban a gyermekeket a folyamatoknak nem csak az eredménye érdekli, hanem az odáig vezető út. Sőt! Azt élvezik csak igazán és épp az út megtétele segíti őket a fejlődéshez. Persze hisztivel, duzzogással, nyafogással ezt jócskán le lehet rövidíteni. Vagy mi, felnőttek vesszük el tőlük is és kamaszainktól is azt az időt, amely a kezdetektől a kibontakozásig, az ötlettől a megvalósításig, az esetleges hibáktól, rossz döntésektől sem mentes küzdelmen át vezet.
Az ember mindent is akar. Rögtön. A másikat befolyásolva. Miért? Mert türelmetlenek (és azt hiszem, önzők) is vagyunk. Gyorsak lettünk. Túl gyorsak. Gyorsan jár az agyunk, gyors ételeket fogyasztunk, gyorsan mennek az autóink, gyorsan telnek a napjaink, gyorsak a telefonjaink, az internetünk, gyorsan véget ér karácsonyi szünet, gyors kapcsolatokban élünk, gyorsan iparkodunk szerezni tudást, pénzt, bölcsességet, hitet.., Istent..., gyorsan akarunk, teszünk, gondolunk mindent. Ha a kenyér tésztájának kelesztési idejét gyorsító adalékokkal akarjuk lerövidíteni, nem lesz jó a kenyér, gyomrunkat megfekszi és még egészségkárosodást is okozhatunk vele. Felpörgettük, felpörgették nekünk a világot, a minket nem jó irányba befolyásolni szándékozó hatalmasok és érdekcsoportok pörgették fel nekünk a világot, amibe lelkünk, emberi mivoltunk legőszintébb része beleszédült és Istenhez kiált: "Istenem, állítsd meg a világot!"
Újra meg kell tanulnunk várni. Úgy várni, ahogyan Mózes tette. Észrevenni dolgokat, amelyhez idő kell. Nem résen lenni, nem túllenni rajta, nem habzsolni az életet fulladásig..., kifulladásig..., hanem megállni..., lélegezni..., szemlélni..., érteni, aztán hallani, hallgatni, figyelni. Lenni. És ha nem kapkodunk, ha nem mindent azonnal és abban a minutumban akarunk, Isten egyszer csak megszólal.
Mózes nem várt hiába. Isten várt rá a bokorban. És ez a lenni, megnyugodni, kisimulni gondolat a történetben ott folytatódik, amikor Isten bemutatkozik Mózesnek. Mózesnek is fontos, istennek is fontos a bemutatkozás. Isten azt mondja: "Vagyok, aki vagyok." Tudjuk, hogy a héber szöveg fordítása megengedi az időtlenséget: a voltam, aki voltam és leszek, aki leszek szintén helyes fordítás. Isten nem mond nagy szavakat. Istent nem szükséges hosszú körmondatokba bemutatni. Isten definíciója talán ez lehet: az vagyok, akit akkor tapasztalsz meg, ha veled vagyok.
Túrmezei Erzsébet egyik versében (Isten műhelyében) a közelségről, önátadásról, engedelmességről ír: "Olyan jó élni Isten műhelyében, / ott formáltatni hűséges kezében."
A türelmetlenség kórtünet, népbetegség, a nagytőkések csendes fegyvere. Milliónyi apróség élteti bennünk a nyughatatlan, ingerült türelmetlenséget. Isten megállította Mózest és hosszan beszélgetett vele. Esélyt adott neki arra, hogy ne pusztán egy névben gondolkodjon, mert Isten nem zárható be nevének dobozába. Isten ma azt szeretné, ha te is tudnád, ki ő. Méghozzá úgy tudnád meg, hogy megtapasztalod. Lehet, hogy nem is lesznek pontos szavaid tapasztalatod tömör megfogalmazására, de majd körül írod. Ahogyan 13 éves konfirmandusainkkal is elkezdtük készülni a Pünkösd szombati konfirmációs vizsga bizonyságtételének elkészítésével, hogy néhány percben meg tudják fogalmazni, kicsoda isten számukra. Merthát a konfirmáció, a hitben való megerősödés manapság már nem Isten dogmatikus személyének káté-szerű elmondása, mások Isten és Jézus élményének betanulása, egy felelet valami egyházi tanításról, hanem sajátélmény. Istenélmény. Ha valakit zavar ez a szó, hogy élmény, akkor mondjuk el még egyszer, még egyszerűbben: Isten megtapasztalása.
"Várja lelkem az Urat, jobban, mint őrök a reggelt, mint őrök a reggelt." (Zsolt 130,6) - írja a zsoltáros.
Péter, Jakab és János a megdicsőülés hegyén olyan tapasztalatban részesülhettek, hogy le sem akartak menni a hegyről. Ott akartak sátrakat építeni, hogy Isten közelében maradhassanak.
Mi sem kitalált meséket követve mondjuk el kicsoda Jézus, hanem úgy, hogy részesei voltunk isteni fenségének - mondjuk együtt a péteri megfogalmazással szabadon.
Menjünk haza úgy, hogy ma megtanultuk: ahol türelem, ott Isten terem. A Szentlélek hamisíthatatlan módszere ez. Isten csendes. Szükségünk van a nyugalomra, hogy a csendes isten akár égő csipkebokorban, akár felhővel borított hegytetőn, akár a megszentelt, csendes vasárnapunkon, akár áhítatainkban bemutatkozzon: Veled vagyok.
Ámen.
.