Vízkereszt ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, Szentendre, 2024. január 14.
2Móz 33,17b-23  
ZÉ 29, Várlak Uram, 385

Horváth-Hegyi Olivér
Van itt egy hely nálam

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban!

Gondoltál már arra, hogy milyen lenne Istent meglátni? Kinézve a repülőgép ablakán, vagy egy magas hegyről a távolba tekintve meglátni egy szelíd, barátságos, szép, öreg arcot az ég felhői között, aki rád mosolyog? Milyen lenne találkozni Istennel itt a templomban úgy, hogy egyszer csak ott ül melletted? Meglátni amikor egyedül vagy? Face to face.
Mózes, akit a Biblia úgy mutat be nekünk, mint Isten egyik közvetlen munkatársát, nem láthatta őt. Pedig tudjuk, hogy Mózesnek voltak istenélményei. Nagyok, néha félelmetesek. Isten egyszer egy égő csipkebokorból beszélgetett Mózessel. Gyakran ment fel a hegyre, és Isten Tízparancsolatot adott neki, máskor feladatot bízott rá, megint máskor hallgatta a kétségbeesett Mózest. Volt, hogy a fizikai szabályokon átnyúlva csodákat tett Mózes botja által, és kettévált a tenger, a sziklából víz fakadt, botja kígyóvá változott, a kígyó botjává. De nem láthatta meg Istent soha.

Közülünk sem látta Istent senki. De létezésének jeleit igen. Még a hitetlen emberek is láthatják, ha kinyitják a szemüket. És sokan épp a jelek miatt válnak hívőkké. Látják Isten munkáját egy egyébként gyógyíthatatlan beteg gyógyulásában, egy hajaszálon múló tragédia szerencsés kimenetelében, a csodálatosan megteremtett világban. Isten megmutatja magát egy-egy ember életében, mint ahogyan azt a múlt heti prédikációban hallhattuk Pintér Márta lelkésznőtől, aki Balázsról, a tízéves kisfiúról beszélt, aki misszionárius akart lenni, de egy váratlan agyi történés miatt két éve fogyatékkal élő kisgyermek lett, de Isten a fogyatékos gyermekek iskolájában mégis misszionáriussá tette őt és sok kisgyermeket vezet Jézushoz.

Mai történetünkben Mózes kint van a pusztában, egyedül, azért, hogy újra találkozzon Istennel. Nagyon szeretné, ha Isten velük tartana az ígéret földjére. Ezért mondja Mózes, szinte Istent döntési helyzetbe hozva: "Ha nem jön velünk a te orcád, ne is vigyél tovább bennünket.", ahogyan Jankával mi is ezt az igét választottuk esküvőnkre, mert Mózeshez hasonlóan mi sem tudtuk, tudjuk elképzelni életünket, családunk mindennapját Isten féltő, óvó, áldó tekintete nélkül. Mózesben ott van a vágy, hogy lássa Isten arcát. Miért akarja látni Mózes Isten arcát? Nem kíváncsiságból. Hanem azért, amiért mi legtöbben. Hogy jobban higgyen benne. Láthassa végre azt, akiben Ábrahám, Izsák, Jákób hite óta a nép hisz, de akit még soha senki nem pillantott meg. Azért szeretné látni őt, hogy még természetesebb lehessenek beszélgetéseik, találkozásaik. Ha már személyes kapcsolatuk van egymással, legyen olyan, mint embernek az emberrel. Csakhogy Isten nem ember. Ő Isten. És Isten tulajdonsága, hogy az ember nem bírná ki dicsőségét színről színre. Annyira szent, annyira mennyei, annyira elképzelhetetlenül nagy az ő dicsősége, hogy fizikailag ebben a földi testünkben nem találkozhatunk vele, majd csak a mennyországban. Ezért mondja az igében Isten Mózesnek: "nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon." (20.v)

Ezért a nagyobb gyerekek, felnőttek nem szoktuk Istent lerajzolni. Esetleg szimbólumokat használunk, a sejtelmet, misztériumot művészi módon ábrázoljuk, de ennyi. Isten azonban annál jobban szeretni az embert, hogy ezt csak ennyiben hagyja. Érzi Mózesen, hogy szüksége van bizonyosságra és talál egy megoldást.

Isten mindig talál megoldást arra, hogyha valakinek igazán szüksége van arra, hogy Isten léte felől megbizonyosodjon. Ilyenkor Isten megmutatja magát. Szinte sohasem úgy, ahogy mi gondoljuk. De Istennek nincs könnyű helyzete velünk. Sokszor bezárjuk őt egy dobozba. Ott tartjuk őt, és nem engedjük közel magunkhoz. Ez a doboz lehet a fejünk, a Bibliánk, a másik ember, a templom, a csak jó dolgok, az egyház, a valahol odafenn. Kis dobozkánba van Isten, mert attól félünk, hogy ő úgysem csinál semmit, neki nincs ideje rám, nem érdemlem meg őt, én nem vagyok kiválasztott, nekem még nem jött el az időm és közben halványan, de épp hitetlenségünk miatt arra is gondolhatunk, hogy az sem baj, ha ő nincs most itt. Tulajdonképpen megvagyok én nélküle. És Isten a dobozkában csücsül. Ugyanakkor jól jön őt megszólítani, hogy gyere, meg most gyere, meg most segíts, amikor baj van. Nagy baj van.

Isten népe is így gondolkozott. Ha baj volt, szólt Mózesnek, hogy menjen fel a hegyre és beszéljen Istennel, mert baj van. A nép a hegy tetejébe, a felhők közé zárta be Istent egy dobozba.
Istent nem érdemes dobozba zárni. Engedjük őt szabadon. Ne mondjuk meg neki, hogy hogy mutassa meg magát. Fura is, amikor ilyet teszünk. Inkább arra kérjük, amire Kányádi Sándor: Isten háta mögött című versének utolsó versszakában: "előrelátó vagy de mégis / nézz uram a hátad mögé is / ott is lakoznak / s örülnének a mosolyodnak".
Mózesnek is elég volt Isten háta mögött lenni. Ez Isten földi világban töredékes jelenléte. Ezt mondta az Úr: "Van itt egy hely nálam, állj a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. Aztán elveszem kezemet és megláthatsz hátulról." (21-23.v.)

Isten ma azt mondja neked: van itt egy hely nálam, neked. Csak kérlek, áll meg. Ha elfutsz, ha a gondolataid futnak el, ha az utánam való vágyakozásod száll el valamerre, ha hited röppen tova és nem állsz meg, nem vagyok erőszakos, nem tuszkollak be a hasadékba. Állj meg, légy jelen számomra, hogy áldó kezemmel betakarhassalak és megmutathassam magam neked. Elég lesz az amit látsz. Elég ahhoz, hogy higgy bennem. Hogy erőre kapj. Elég, hogy könnyebb legyen az út folytatása. Elég, hogy boldog légy.
Ámen.

.