Advent 1. vasárnapja
Szentendre, 2022. november 27.
Zak 2,14-15  
EÉK 131, 137, 307

Horváth-Hegyi Olivér

Meglátogatott

Ünneplő gyülekezet, testvéreim az Úrban!
"Az ablakpárkányon ültek. Mind a ketten. Már jó ideje. A kályha melege odáig is elért. Korán volt, de ők nem voltak fáradtak. Csak nézték a túloldal meredek, sűrű vadszőlő indáktól foltos falát, a csendes, állhatatosan folyó patak jegesen kristálytiszta vizét, és a sárga templomot. Nem volt köd. Mintha szürke lett volna az ég. Barátságos fáklyaként világított a kandeláber meleg fénye. Egy rigó szállt rá. A pizsamás kisfiú nővére felé fordult, takaróját a tarkójára húzta és szinte elcsukló hangon kérdezte:
- Szerinted fog esni?
- A rádióban azt mondák, fog. – jött a megnyugtató válasz.
És ebben a pillanatban a fehér pamutpamacsok könnyed esésben szállingózni kezdtek."

Mindenki vár valamit. A várakozás életünk első pillanatától az utolsóig elkísér. A várakozás hol végtelennek tűnik, máskor annyi idő, mint amikor szemünk pillant egyet. Valakire mindig várunk. Hogy húzza tenyérnyi kis cipőjét, várjuk, mert megígérte, hogy ír, hiszen már itt kellene lennie, mert bemondák a rádióban, hogy másnap reggel fehér lesz a táj.
És van olyan várakozás, amit a világ nem ért és a világon semmihez sem hasonlatos. A szent várakozás szent ideje, amit nem érdemes másképp átélni, mint megszentelődve. A gyermeki hittel átjárt, örömteli ádventi idő. A leghosszabban elnyúló ünnepi előkészület. Hetek, amikor az érkezést várjuk, majd meghalljuk és rájövünk, hogy ez a történet ennél személyesebb, úgyhogy mindvégig az Érkezőt vártuk.

Az ádventi várakozás jelei már elengedhetetlen és felejthetetlen kellékek. Az ünnephez nőttek, mint a népszokás a néphez, mert a nép szereti, élteti. Mint az első világháborús tökéletesen restaurált ágyúszekérkerék a baba-mama körösök négy gyertyájával és a teremtett világ szépséges termésével. Vagy az oltár tekintélyes díszeként ránk köszönő sokféle lila virága egy csokorban. Vendégeink a kapunál jobbra és balra: a Mária és a József angyalaikkal, nomeg pásztoraink a szénaágyon. A Megváltó eljövetelének félreérthetetlen szimbólumai ennek a gyülekezetnek üzennek, ahogyan az ismeretlen költő egyik verssora: "Ádvent van, Karácsony közeleg. / Este van, este van, jöjjetek közelebb. / Ég a gyertya ég …., leszáll ránk az ég, … / Mert égi fény közelít az égi békéből."

Ma hajnalban, úgy négy órakor, egy énekesmadár ült a templomkerti japán díszcseresznye fánk ágai között és nem szűnt meg énekelni. A konfirmadusok még az igazak álmát aludták. Megnyitottam az udvarajtót és a hideg mínuszokkal együtt beengedtem a vidám, meleg füttyszót. Madárkám, hallottam, ezt énekelte: "Örülj, ujjongj Sion leánya és fia, mert jövök már és itt fogok lakni." (14.v.)

Meglátogatott. Akár honnan nézzük, bárhogyan is gondoljuk, az emberiség történetének legjelentősebb eseménye, hogy Isten meglátogatott minket.
A fák lekopaszodtak, a lehulló levelek egy kupacba várják sorsukat, az éjszakák csillagosak de dermesztőek, a nappalok egyre csak rövidülnek, a medvék aludni mentek, és mi is begubózunk paplanjaink alá olykor náthásan, Covidosan, máskor lustán és fáradtan szundikálva.
Most mégis "fel kell ébrednünk az álomból, hiszen közelebb van hozzánk az üdvösség." (Rm 13,11) Látogatónk érkezik. Az angyalok megtörlik szemünket, hogy jobban lássunk. Templomunkból is kiszüremkedik a földlakók hívogatás és vágyának éneke: "Jöjj népek megváltója."

Jókor érkezik, még időben hívjuk. Éppúgy, mint Zakariás próféta idejében. Mert Isten népét sanyargató Perzsia mindig lesz. Krőzus Dáriuszok és irgalmatlan Nabukadneccárok is jönnek, mennek és újra jönnek, akik inkább maradnak a sötétségben, közvilágítás nélküli világot teremtve, nehogy a Világ Világossága leleplezze őket. De mi nem úgy. Mi szeretjük, az egyre hosszabb és egyre madárfüttyösebb reggeleket, az átlátható és kiszámítható, szeretetorientált közösségeket. Szeretjük az érkező Jézust, aki felfűti kihűlt szívünket és rideg kapcsolatainkat. Csak gyűljünk össze elégszer, hogy a kályhameleg szeretet hiányában nehogy annyi réteget vegyünk magunkra, hogy már ölelkezni se tudunk.

A gyülekezet imádságos éneke, mint égigérő "ég ígérő" az esztendő körforgásának magabiztosságával hirdeti: Isten Fia, az Úr Jézus az egeket szétszakítva érkezik világunkba.
A próféták igazat mondottak. A látogatás megtörtént. És a látogató szava is igaz. "Emmanuel: benne Velünk az Isten."
Mától az ablakpárkányban ülünk. Fürkésszük és várjuk azt, akiről tudjuk, hogy egészen bizonyosan érkezik. Miközben nyakunkra húzzuk a takarót, el ne felejtsük egymást megkérdezni: Szerinted eljön? Mert válaszolni csak kérdésekre lehet. Eljön. Hisz megígérte.
Ámen.

.