Böjt 4. vasárnapja (Laetare)
Szentendre, 2022. március 27.
5Móz 8,2-3
EÉK 71, 331, 305, 13
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban!
Szerdán meglátogattam egy testvérünket. Gyülekezetünk hűséges, de mindig szerényen a háttérbe meghúzódó tagját, Máriát. Szerdán utoljára jártam nála. Csütörtökön hajnalban az egyik Hospice házba költözött, hogy fájdalmas napjait, heteit, idejét hozzáértő gondoskodás mellett töltse, de még egyszer szeretett volna egy házi istentiszteletet úrvacsoraosztással megélni lelkészével. Feleségem, Janka elkísért, mert alig volt hangom. Janka énekelt. Én, ahogyan az egy lelkésznek dolga, hirdettem az evangéliumot, Jézus Krisztus valóságos jelenlétét, a bűnbocsánatot, Jézus feltámadásának és feltámasztó hatalmának erejét, kezemet áldásra helyeztem Mária fejére, újammal keresztet rajzoltam homlokára, kiosztottam neki a szentséget. Mindez egy szép, meghitt, napsütötte nappaliban történt. Békesség és öröm töltötte be a világos teret, mindhármunk szívét. Másnap Mária hajnalban beköltözött a Hospice házba. Délelőtt messenger üzenetet váltottunk. Többek között ezt írta: "Megkérem, Olivér, köszönjön el a nevemben a gyülekezettől. Nagyon kedves volt velünk mindenki, szeretem a kis templomunkat." Ezúton tolmácsolom egy távozóban lévő testvérünk elköszöntését.
Amikor szerdán megérkeztünk a napfényes nappaliba, Mária énekeskönyve a 331-ik éneknél volt nyitva. "A legkedvesebb énekemnél van nyitva, ezt rengeteget énekelgetem." – mondta, amit aztán Janka a telefon hangrögzítőjével fel is vett a többi énekkel együtt – mint útravalót. Mert útravalóra szükségünk van. "Ki dolgát mind az Úrra hagyja, és benne bízik szüntelen. / Azt ő megőrzi és megtartja, sok földi bajban ínségben."
Kedves Mária – aki minden bizonnyal most is velünk van a közvetítésen keresztül, – az énekválasztás tökéletes. Az az ember, aki életét Istenre bízza, megtartatik. Vezetve van. Ettől az irány is helyes és a cél is az. Mert Isten a benne bízókat Önmagához vezeti és aki nála találja magát, bőségre talál.
"Örvendj, Isten népe, és akik az Urat keresitek, jöjjetek, és merítsetek vigasztalásának forrásából." (Zsolt 84).
Igénk Mózes utolsó napjaiból való. A halálára készülő Mózes visszaemlékezik, mi mindent köszönhet a nép Istennek. A pusztában vándorló nép megpróbáltatásait talán el tudjuk képzelni, átérezni aligha. Amikor vándorol egy nagy tömeg, mert el kellett menekülniük a zsarnok elől, nem tud tervezni. Az egyiptomiak agresszív és kizsákmányoló politikájukkal, sanyargató magatartásukkal ösztönözték a zsidóságot az exodusra. Kivonultak, de ebben erőteljesebben volt jelen Isten vezetése és akarata, mint az elnyomó agresszorok gonoszsága. És nem csak az indulásban volt ott Isten szeretetteljes szándéka, hanem az út megtételében és a megérkezésben is. Megérkezni az ígéret földjére nekünk már mást jelent. A mi ígéretföldünk a menyei Jeruzsálem. Jeruzsálem, amely Isten szabad lakóhelyét, teljes jelenlétét szimbolizálja.
Az ige arról beszél ma nekünk, hogy az új Jeruzsálembe, az örök hazába vezető úton szükségünk van "mannára", amit az élet jóízével, jó lelkiismerettel el is fogyasztunk, mint ahogyan az ötezer ember megvendégelésének történetében Jézus kezéből jóllakott a sokaság, de szükségünk van mennyei kenyérre is, amely Isten igéje.
Az Ige. Az Ige testté lett. Krisztus teste és vére, az ő valóságos jelenléte, ami nekünk igazán kell. Mert az úton még a legkiválóbbak, a legerősebben, a legstrammabbak is elfáradnak. "De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok: futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el." Ézs 40,31
"Nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik."
Erre hivatkozik Jézus, amikor a Sátán megkísérti: változtasd a követ kenyérré. A kenyér nem minden. A pénz, a jóléted nem minden. Nekünk nem a jólét az igazi célunk. Lehet aranyat, földet, ingatlant, vagy gyémántot venni a legbizonytalanabb időkben, mert azok értéke előbb-utóbb visszaigazolódik. "De ti ne gyűjtsetek kincseket a földön – mondja Jézus – hanem gyűjtsetek kincset magatoknak a mennyben… mert ahol a te kincsed, ott lesz a szíved is." (Mt 6,19-21)
Az egyik világhírű német evangelizátor, Ulrich Parzany szerint a németországi evangélikus egyházban, ahol 1950-ben még 41,2 millió evangélikust, 2021-es statisztika szerint pedig már csak 19,7 millió hívőt számlálnak, tehát a német evangélikus egyház Jézus-demenciában szenved. Az az egyház, amely megfeledkezik Jézusról, meghal.
Ha az egyház nem a Biblia üzenetéről beszél, mellébeszél. Ha mi egyházkét, gyülekezetként nem Isten igéje köré gyűlünk össze, s nem ez tart bennünket meg, nem fogunk rátalálni az üdvösségre és nem kapunk örök életet. Ha nem az ige tükrében és tisztaságával válaszolunk társadalmunk kihívásaira, nem merünk a Bibliából idézni, amikor etikai kérdések és kétségek támadnak, akkor elhallgatjuk Isten aktuális szavát. Istent elnémítani, Krisztus száját bekötni vakmerőség és halálos bűn.
Azonban az, ami hálára indít engem, mint lelkészt, az az, amit látok rajtatok. Ti őt akarjátok. Krisztus miatt jöttetek. És ezen ne változtassatok! És szóljatok, kiáltsatok, ha gyülekezeti életünk, már kevésbé, vagy nem Krisztusról szól! Ha már nem Neki, az Ő bűneinktől való szabadításának örülünk elsősorban! Ha szánk nem azért telik meg nevetéssel, mert a Szentlélek örvendeztet meg minket a testvér, a hívő társunk jelenlétével! Nyomjátok meg a vészcsengőt, mert akkor leborulunk és újra kötjük vele a szövetségünket. Az élet Kenyere erőt ad minden helyzetben, mert aki ebből a kenyérből eszik, nem éhezik meg soha többé. Az élet kenyere Krisztus.
Ámen.
.