Hatvanad vasárnap
Szentendre, 2022. február 20.
Mt 13,10-17
EÉK 279, 380, 304, 12, 481
Horváth-Hegyi Olivér
Hinni taníts Uram!
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Az imént egy beszélgetésbe csöppentünk bele. Máté tudósítása szerint Jézus kilépett vendéglátói házából és lesétált a tengerpartra. Jó idő lehetett, de a nap már nem sütött annyira, hogy elviselhetetlen lett volna. Így történhetett, hogy Jézus szálláshelyét figyelő ugrásra kész emberek, a tengerparton dolgozók, a hálóikat tisztogatók egyhamar felpattantak, szóltak rokonaiknak, barátaiknak: a Mester kijött a partra, hagyjatok mindent és gyertek!
Nem volt harangszó, vasárnap 10 óra, senki sem hirdette meg az előadást, mégis rámozdultak az emberek Jézusra. Látva a flashmob-szerűen növekvő gyülekezetet, Jézus hajóra szállt és onnan kezdte tanítani a mennyek országáról. Képeket használ, hasonlatokat mond, egyszerű példázatokkal segíti a különböző rétegből, műveltségi háttérből érkező hallgatóságot. Úgy beszél, hogy mindenki értse. Ezúttal példabeszédet mond Isten országáról, amit mindannyian kitűnően ismerünk: A megvető példabeszédet. De ma nem ezzel foglalkozunk, hanem a tanítást követő párbeszéddel. Hogy miként szállingóznak el az emberek, nem tudjuk, de másik két evangélium megjegyzi, hogy Jézus egyedül maradt. Talán csak a tanítványok mertek odamenni hozzá, mindenestere történetünk a tizenkettővel folytatódik. Jézus szavának megértése a téma. Ki érti és ki nem? Aki értheti, miért kiválasztott, aki nem érti, miről beszél Isten Fia, miért nem értheti? Miért titok egyeseknek, homályba burkolódzó, kínai, túl magas; másoknak pedig miért tiszta sor, világos, mint a nap, olyan, mint az egyszeregy? Hogy is állunk Isten szavaival, a bibliai történetekkel, az Útmutatóban olvasott igékkel, a jézusi tanításokkal?
Induljunk ki Jézus szavából, aki azt mondja beszédéről, hogy titok, a