Ádvent 1. vasárnapja
Szentendre, 2021. november 28.
Mk 1,1-8
Horváth-Hegyi Olivér
Ünneplő gyülekezet, testvéreim a Krisztusban!
A keresztény embernek minden életszakaszában ismernie kell életének egész ívét onnantól, hogy tisztába van azzal, már kezdete sem volt véletlen, az életvég pedig különösképpen akkor lesz jó, ha egy teljes élet lezárása történik békében és felkészülten.
Az élet első felében - jellemzően mindannyian - belemerülünk önazonosságunk megtalálásába, orientációink megszilárdításába, egzisztenciánk megalapozásába, kötődéseink stabilizálásába. Amíg megtaláljuk az igazi startvonalat, addig bukásaink, sokféle szárnypróbálgatásunk, csalódásaink válnak alapjává annak a bölcsességnek, amelyet az élet másik felében a mély reménységben, a letisztult szeretetben, az idő, mint érték felismerésében találhatunk meg.
Richard Rohr ferences szerzetes ezt az ívet emelkedő zuhanásnak nevezi. Emelkedés, hiszen minél több év, annál több a bölcsesség, erősebb a krisztushit, sűrűbb a lényeglátó történetünk, fontosabb a személyes találkozás az élő Istennel. És zuhanás, mert az öregedés és a halál közelsége az emberélet második fele lefelé ível. Ez a testiség hanyatlásának és a lelkiség megerősödésének parabolája, az emelkedő zuhanás.
A gyülekezettől 40. születésnapomra kaptam egy Pilinszky János összest. Pilinszky születésének 100. évfordulóján – kedves püspököm ajánlására – tegnap én is elolvastam az Egyenes labirintust és elhoztam. "Milyen lesz az a visszaröpülés, / amiről csak hasonlatok beszélnek, / olyanfélék, hogy oltár, szentély, kézfogás, visszatérés, ölelés, / fűben, fák alatt megterített asztal, / hol nincs első és utolsó vendég, / végül is milyen lesz, milyen lesz / e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, / visszahullás a fókusz lángoló / közös fészképbe? – nem tudom, / és mégis, hogyha valamit tudok, / hát ezt tudom, e forró folyosót, / e nyílegyenes labirintust, amelyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb / és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk."
Ezek a sorok vonzóvá teszik a Krisztussal töltött életívet. A konfirmandusok tudják, hogy nagyon szeretem azokat az álmaimat, amelyben repülök. Nyugalommal és természetesen. Isten így mutatta meg nekem az igazi szabadságot. Néhány évente megteszi. Nekem ez az ajándék jutott. Egy fura, de rendkívül jó istenélmény. Ahol még éppen itt is vagyok, és már nem is. Ezek azálmok az én emelkedő zuhanásom utolsó pillanatai.
Ádvent a várakozás ideje. Ha már személyesen találkoztál Jézussal, akkor ez a várakozás talán már a második, harmadik, x-edik emlékeztető találkozás vele. Ha még előtted van ez a fantasztikus megtapasztalás, akkor ez az első várása. Tulajdonképpen mindegy. Keresztelő János, a Megváltót meghirdető próféta arra kér, hogy megtérve és bűneinket megbánva készüljünk hozzá. Igen, ahogyan azt az evangéliumi időkben tették, néven nevezve, felsorolva a bűneinket, megbánva azokat és a megbocsájtást kérve azokra. Itt az ideje, hogy felismerjük mindazt, ami konkrétan elválaszt bennünket Istentől.
Ádvent a lila színt is magán viseli. A bűnbánat színét. Ezért is kínáljuk fel a gyülekezetnek az úrvacsoravétel lehetőségét minden ádventi vasárnap. A keresztelő jánosi prófécia szerint a testté lett Isten gesztusa, hogy Jézus személyében beáll az emberlétbe, csak azért, hogy mi megértsük, mennyire vágyódik utánunk, és akit csak elér az ő igéje, röpüljön vissza a "fókusz lángoló fészkébe".
A mai, megtérésre hívó ádventi vasárnap fel akar ébreszteni bennünket, mert „közelebb van hozzánk az üdvösség” (Rm13,11c), mint gondolnánk. A mai evangéliumi rész és az idézett vers értelmében a megtérés az egyenes labirintus élménye.
Keresztelő János épp Jézus földi útját készíti elő. Olyan valaki érkezik, akit sem őseik nem láttak, sem pedig az utókor nem fog látni, és aki ráadásul a legmélyebb nyomot hagyja a világban. Ezért Keresztelő kiáltó hangja minden eddigi prófétatársánál erősebben szól: "Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit." (3.v.)
Az élet labirintusába elveszünk. Mindenki el tudná mondani, hányszor téved el, vagy téved meg, hányszor ment be zsákutcába, ütközött falnak, fogta el a félelem, mert nem volt kiút. Talán az élet első felére még inkább igaz ez. Mert hát az élet második felében elkezdődik az emelkedés, majd egyszer csak azt vesszük észre, hogy repülünk és labirintusunk felett haladunk a Krisztusban megélt szabadság végtelen örömével. Az élet egyik fele és az élet másik fele. Többször előkerült ma. A Biblia ezt nem köti életkorhoz. Negyvenen innen és negyvenen túl, vagy hasonló. A Biblia arról tanít minket, hogy időnk egyetlen igazán lényeges metszése az első találkozásunk Jézussal, aki életünket két részre osztja. Valaki óvodásan, valaki konfirmáció környékén, mások később felnőtt korukban, vagy már egészen ősz halántékkal élik meg ezt. Ha már a labirintus felett repülsz, segíts azoknak, akik még a sötétség cselekedeteiben tévelyegnek és nincs kiútjuk. Ha még a labirintusban vagy, engedd, hogy az, akinek még a saruja szíjját sem vagyunk méltóak megoldani, emberszeretetből lehajoljon hozzád, kezébe vegyen és elkezdjen emelni, hogy vele együtt te is át tudd "törni a sűrű éj ködét". S egyszerre csak megérted, hogy ez nem álom. Szárnyalsz az egyenes labirintusban a többiekkel együtt, és csak ez tesz téged igazán boldoggá.
Ámen.
.