Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap, Reformáció
Szentendre, 2021. október 31.
Lk 12,1-12

Horváth-Hegyi Olivér

Krisztusban félelem nélkül

Keresztény gyülekezet, testvéreim a Krisztusban!
Isten ma felkarol minket. Reformáció ünnepén az, aki az embert legjobban ismeri, azzal karol fel bennünket, hogy valamit elvesz tőlünk. Elvenni tőlünk csak akkor tud akármit, ha bizalmunk benne mindennél nagyobb. Aki nem hisz az ő hatalmában, meglehetősen csekély eséllyel nézhet a jövőbe. Tehát ma már két jó dolog miatt érdemes benne bízni. E kettő pedig szoros összefüggésben van egymással. Az egyik: Isten a hívőtől elveszi félelmeit. A másik: félelmek nélkül mindent kibírunk.

Reformáció ünnepének alapigéjében Jézus félelemmentes tanítványokra szeretné rábízni az evangéliumot, ugyanis az ő országában nincsenek félelmek. Az ő országáról pedig tudjuk, hogy közöttünk van, ergo a gyülekezet közösségében lévőktől veszi el a félelmet. Hogyan lehetséges ez a már Jézust is üldöző, és a szeretetre épülő struktúrát simán félresöprő társadalomban? És ma? Mennyi esélyünk van félelmek nélkül élni abban a világban, ahol sokszor többen vannak azok, akik nem tapsolnak a jézusi üzenetnek, mint akik igen? És mi kell ahhoz, hogy a világ felismerje azt, amit Jézus megajánl: az égvilágon semmitől se féljetek, kivéve azt, akinek van hatalma titeket a gyehennára, a pokolba vetni?

A félelemnek sok fajtáját megéljük, akár egy napon belül is. Valaki fél a Covidtól, valaki fél az oltástól; valaki fél az emberektől, valaki fél a magánytól; valaki fél az élettől, valaki a haláltól; valaki fél a hatalomtól, valaki a hatalomból való kieséstől; valaki fél a munkától, valaki a munkanélküliségtől, valaki fél az öregedéstől, valaki fél a felnőtté válástól.
A tanítványok féltek a Jézus követéséből következő bántalmazásoktól, az akkori vallási-politikai rendszer elszámoltatásától, a mártíromságtól. A félelem nagy úr, de van nála nagyobb Úr!

Az oltár előtti felolvasásul rendelt levélbeli ige akár Jézustól is származhatna: "Ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." (Rm10,9) Persze ennek ára lehet. Akár a tanítvány életébe is kerülhet. De ne menjünk el a végsőkig. Kára származhat belőle. Ha képmutatás nélkül követjük Jézust, akkor bizony lemaradhatunk és a világ szemében mind anyagilag, mind elismertségben a hátul kullogók sorába találhatjuk magunkat.

Jézus ezzel szemben arról beszél, hogy vigyáz ránk és még a hajszálunkat is számon tartja. A Mt 10,9-ben azt olvassuk, hogy a piacon egy fillérért két verebet adnak. Itt azt olvassuk, hogy két fillérért öt verebet adnak. Ez, ha jól számolunk, azt jelenti, hogy ha valaki vesz négy verebet, fizet két fillért és ajándékba kap még egy verebet. Négyet fizet ötöt vihet. Jézus azt mondja, hogy ezt az ötödik, ingyen verebet is számon tartom, akkor titeket, akik munkatársaim vagytok, milyen megbecsültek, féltettek és védettek vagytok!
És ezen a "féltettek vagytok ponton" reformáció ünnepén kanyarodjuk el Luther Márton irányába. Ő is védett személy volt. Isten úgy döntött, hogy a birodalmi átok, a pápai fenyegetettség, az inkvizíció hóhérkardja ellenében Luthert megmenti.

A gyerekek a vasárnapi iskolában ma arról beszélgetnek, hogy az épp 500 évvel ezelőtti 1521-es wormsi birodalmi gyűlésen – ahol Luther nem vonta vissza tanait és ahol kiátkozták az egyházból, majd birodalmi átokkal sújtották, ő – mindvégig abba kapaszkodott, hogy "meg vagyok keresztelve". Övé vagyok. Krisztushoz tartozom. Ő ment meg engem. Félt Luther? Minden bizonnyal. De tudta, hogy sem a pápa, sem a trónon ülők, sem az élet-halál ura katolikus egyház nem árthat neki, mert ő Krisztusé. Azaz az ő akkori nézőpontjából sem ördög, sem pokol nem veszejtheti el őt, mert ő Krisztusé és az ő Krisztusa többet ígért neki, mint a testi élet, az egyházi karrier. Nem véletlen Luther zsoltárválasztása sem. A 46-ik zsoltár adja meg az evangélikusok minden más köszönéstől eltérő, hitvallásszerű mondatának színezetét, amit használjatok természetesen akkor is, ha ez kívülről nem tűnik sikknek: "Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban, ezért nem félünk..." "Erős vár a mi Istenünk!" Engedtessék meg ez a mondat: Az evangélikusok már csak ezért sem félnek. Annál többet mondjuk egymásnak, semhogy elfelejtsük: Isten segít, ő az oltalom, erős vár. Köszönésünk a misszió egyik eszköze. Tegyetek vallást hitetekről köszönésünkkel. Ne csak a lelkésznek, vagy a templom és óvoda küszöbét átlépve mondjátok! Köszönjetek egymásnak az utcán, a boltban, a rendelőben, a telefonban így: Erős vár a mi Istenünk! Erősítsük egymást ősi hitvallásunkkal!

Luther szabad volt mindentől és mindenkitől, de nem volt szabad Krisztustól. "Krisztus foglya vagyok." – írja és mondja magáról. Krisztus, aki fogva tartja őt, akitől egy tapodtat sem akar ellépni, mert ha ezt megteszi, a félelmek és rettegés mezejére lép, ahol ki van szolgáltatva a békétlenségnek, álmatlanságnak és bosszúnak.
És tulajdonképpen elérkeztünk kérdéseink megválaszolásához. Hogyan lehetséges félelmek nélkül élni? Úgy, hogy ha szabad vagyok arra, hogy szívből kimondjam: semmi és senki sem tud ártani nekem, mert Krisztusé vagyok.
És most ezt szűkítsük le keresztény életünkre és fogadjuk el igaznak Luther szavait: "Ha valakit Krisztusért megátkoznak, szidnak, gyaláznak, sanyargatnak, az igenis szentté teszi az embert. Mert ez megöli az óembert, megtanítja türelemre, alázatra, szelídségre, Isten iránt való hálaadásra, és arra, hogy a szenvedés közepette is vidám legyen."

Isten ma felkarol minket. Bármit kibírunk, mert ő elveszi félelmeinket. Bátorságot és erőt ad.
Ámen.

.