Sztháromság ünnepe utáni 8. vasárnap
Szentendre, 2021. július 25.
1Jn 5,1-3

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Ilyenkor nyári időben kifejezetten szeretem, amikor egy kiadós zápor után kellemes 28 fok körüli melegben virágba borul a rét. Az oltárvirág is akkor a legszebb, ha valamelyik Szentendre környéki mezőről érkezik. De nem röstellek szedni néhány napraforgót az út menti árokparton, hogy az valaki otthonába vidámságot vigyen. A virágos rét gyönyörű, a napraforgó tábla végelláthatatlan szépséget tár elénk, de az onnan érkező csokor egy jól megválasztott helyen igazán jó érzéseket kelthet bennünk.

Az igehirdetés alapját szolgáló levélbeli igeszakasz hasonló helyzetből indul ki.
Ma az evangélikus templomokban nem az egész virágos rétről, vagy a domboldalt sárgára festő napraforgótengerről gondolkodnak együtt a lelkészek a gyülekezettel, hanem az onnan származó csokorról.
János, a szeretett tanítvány levele az általa írt evangéliumhoz hasonlóan rendkívül mély. A levelet olvasó maga előtt láthatja a körkörös mozdulatokat, amellyel János apostol egy-egy gondolatot bevezet. Körvonalazza a témát és egyre kisebb koncentrikus köröket leírva érkezik meg az üzenethez.

Ma nem mindenkiről lesz szó. Ez az ige nem egy globális missziói felismerést hordoz. Egy kis csoportban történő interakcióra hívja fel a figyelmünket. A szűkebb kör a Krisztusban hívők köre. Nehéz lenne százalékokat mondani, de talán a 2011-es népszámlálási adatokat figyelve láthatjuk, hogy hazánkban 54% vallotta magát valamely keresztény felekezethez tartozónak, 9% jár valamilyen rendszerességgel templomba és ennek fele gyakorolja hitét életvitelszerűen.
Azonban János apostol nem általánosságokban ír a hívő keresztények életfolytatásáról, hanem konkrét közösségeket szólít meg, ahol tévtanítások terjednek. Ezek a tévtanítások az ember-Jézus Krisztussal, Isten fiával való azonosságát tagadják. Meglehetősen ingoványos területre lépünk.

Bár ezidáig gyülekezetünkben nem igen találkoztam Jézus istenségét tagadókkal, vessünk egy pillantást önmagunk hitére. Mennyire hiszem el, hogy Isten itt járt a földön Fia, Jézus lényében? Kinek milyen mély meggyőződése, hogy a mai nap evangéliuma Jézustól származik, aki ezt mondja: "Nem mindenki mehet be az Isten országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát?" (Mt 7,21) Ezen a mai napon tudatosítsuk, ki nekem Jézus. Elhiszem-e, amit a négy evangélium és a levelek közvetítenek?

Mert ez az alapja a mai igének. "Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született ...." (1.v.) - kezdi az apostol az 5. fejezetet, amelynek a "hit győzelme" feliratot adták a bibliaszerkesztők. A hit nem aratott győzelmet mindenki életében. Sok az elutasító ember és a kereszténységen belül vannak és egyre inkább szaporodnak azok a liberális nézetek, amelyek a társadalmat izgalomba hozó trendekhez igazodva feladják az evangélium tisztaságát és lecserélik egy divatos nézetre. A nyugati kereszténység egy rétege az egyházak megmentésének eszközeként hirdetik, hogy nem minden úgy van, ahogyan azt a Bibliában olvassuk és eljutnak odáig, ahová János levelének címzettjei: ti. az ember-Jézus az Atyától származó Fiú felé kerekedik és alkalmazkodva a mai európai gondolkodáshoz, akár a szabadosságot megengedő, népszerű Jézussá változik. Egy társadalmat meghatározó kultúrának minden időben egy falat kenyérként szolgál az egyház. Ha nem teszi, lesöprik és elhallgattatják, mint annak idején Jézust. Minél kisebb és csendesebb egy mozgalom, annál kevesebb vele a gond. A történelem számolatlan helyzetében a Bibliát olvasó és aszerint élő keresztények is akkor voltak optimális tényezők, amikor a Jézus iránt érdeklődők és az őt szeretők egymásra találtak és egy templomba tömörültek, de hangjukat sem hallatták, nem misszionáltak és egymás között hirdették az evangéliumot.

Ám Jézus szándéka nem ez volt, mégis arról tanúskodik az Újszövetség, hogy az a mezőről szedett csokor virág másképp van számon tartva a mennyben.
Akik hisznek Jézus Krisztusban, és szeretik őt, azok szeretik a Mennyei Atyát is. De - ahogyan János fogalmaz - ha szeretjük Istent, akkor hallgatunk rá, ahogyan az a gyermek, aki szereti Édesanyját és Édesapját. Persze ez utóbbi akkor igazán könnyű, ha szerethető szüleink vannak. Mi is, Jankával akkor tudunk nagy eredményeket elérni a gyermekeinknél: mint valamelyik nagy magától kiporszívózik; szeretettel és előzékenyen játszanak egymással; a társasjátékban tudnak veszíteni; áldozatot hoznak egymásért, mint például egyik átadja a telefont a másiknak, hogy ő is játszhasson rajta; este a nagyok a kicsik mellett már nem hangoskodnak és hasonlók, ha látják rajtunk, szülőkön, hogy szeretjük egymást és szeretjük őket. Ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy szót fogadnak, vagy mások azt mondják: milyen jól nevelt gyermekeitek vannak! És ilyenkor mi szülők örülünk és hálát adunk és mosolygunk, hiszen ez nem mindig van így.... És pontosan tudjuk, hogy ha mi Jankával gyermekeink számára is érezhetően szeretjük egymást, akkor ez tovább sugárzik rájuk.

A Mennyei Atya, aki szereti a Fiút és viszont (és ne hagyjuk ki a Szentlelket sem) így örülnek, amikor látják, hogy jól neveltek vagyunk, megfogadjuk azt az isteni szót, hogy szeresd embertársadat. Milyen szépen hallottuk Ézsaiás próféta könyvéből: "Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére ... Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényén járjunk." (Ézs 2,3-4) János apostol erre azt írja, hogy ez nem nehéz. És tényleg nem! Akkor igen, ha saját akaratommal és erőmmel akarom szeretni a másik embert, hiszen az legtöbb esetben nem tartós. Sören Kierkegaard dán egzisztencialista evangélikus filozófus, lelkész 1847-ben megjelent, a szeretet cselekedeteiről elmélkedő kétkötetes könyvét így kezdi: "Miképpen lehetne helyesen beszélni a szeretetről, ha rólad megfeledkeznénk." És aztán hosszan leírja, hogy az igazi szeretet Jézusban található meg, amely az emberben a legkikutathatatlanabb és legrejtettebb valóság. "Ahogyan a csendes tó alapja mélyen lent van a forrásban, amelyet szem nem lát, akképpen az emberi szeretetnek még mélyebb az alapja az Isten szeretetében."

Ezért vezeti le az apostol a keresztény ember – keresztény ember szeretetét a Jézus iránti szeretetből. És így talán már jobban érjük annak a mezei csokornak a világban betöltött szerepét. Isten megszólít minket Jézuson keresztül és akik ezt meghallják és megtérnek, új életet kapnak. Ez a keresztségünkkel kezdődik, és aztán az aktív imádkozó, Istent a gyülekezetben szolgáló hívő élettel folytatódik. Lehet, sőt emberségünkből következő szép kötelességünk szeretni mindenkit, ugyanakkor lássuk meg, hogy a hitüket nem gyakorlók tengerében, sokszor ellenszéllel szemben és viharok közepette az egy gyülekezetbe járók egymás iránti szeretete tudja legyőzni a világot, amely szeretet sohasem kiközösítő, vagy ítélkező, pláne nem igényli az "elit" jelzőt, hanem jézusi.

Sok esetben megfejthetetlen, hogy miért szeretünk valakit igazán. Olyan esetek vannak előttem, amikor valaki a másikat nagyon megbántja, vagy gonosz volt vele, mégis megmarad a szeretet. Ez a gyülekezetben hiszem, hogy azért működhet, mert mindannyian Jézusra figyelünk, tőle tanulunk és ha elbukunk, hozzá igyekszünk, és mert az emberi szeretet mélyén Isten lakik.

Ingmar Bergmann, a svéd evangélikus lelkész fiának jól ismert, a Tükör által homályosan című filmjét érdemes megnézni néhányszor. Most csak egyetlen mondatára utalok, amely az utolsó jelentben az apa-fiú párbeszéd egyik konklúziójaként hangzik el: "Katint az Isten veszi körül, mert mi szeretjük."
Nem vagyunk Isten, de szívünkben, azaz szeretetünkben őt hordozzuk, ő jelenik meg, ő árad ki ebben a világban.
Kedves gyülekezet! Kedves megkeresztelt, megkonfirmált Testvéreim! Kedves Jézus szeretők! Ez van! És ez hatalmas dolog.
Ámen.

.