Szentháromság utáni 5. vasárnap
Szentendre, 2021. július 4.
ApCsel 4,32-35
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Távol áll tőlünk ez az újszövetségi anakronisztikus gondolat: szép bevételeinkre, tisztes fizetésünkre, megtakarítással bíró családi kasszánkra úgy tekinteni, mint ami csak részben a miénk, mert az igazából a gyülekezet tagjaival közös. De a felolvasott igeszakaszból kiindulva a másik oldalra állva is meghökkenünk: sovány fizetésünk, esetleg adósságaink, hónapról hónapra élésünk nem olyan nagy ügy, mert a tehetősebb keresztények úgyis kipótolják azt, ezért is jó tartozni egy gyülekezethez, ahol egy nagy közös pénztárca van.
Valljuk meg őszintén, meglehetősen utópisztikus képet vetít elénk Lukács, az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv szerzője. Talán az ősgyülekezet első fellángolásáról lenne szó, hogy még a családi kassza is beolvad a gyülekezeti életbe? Vagy egy próbálkozást látunk arra, hogy hogyan lehet a megszerzett javakat igazságosan elosztani? Vagy egy óriási tévedés áldozata vagyunk és ezzel az igével inkább csak három lépés távolságból érdemes barátkozni. Mi a mai ige üzenete? A pénzünkről szól? Vagy valami másról?
Ahhoz, hogy jól értsük az ige üzenetét ez alkalommal lényeges ennek a - mai füllel hallgatva – meredek bibliai szakasznak a háttere.
Amikor kezünkbe vesszük az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet, az első fejezetek lehetőséget adnak arra, hogy egy pici kulcslyukon beleshessünk az ősgyülekezet mindennapi életébe. Az ősgyülekezet életéről tudjuk, hogy a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel, az igehirdetés rendkívüli volt. Péter és János apostolok fantasztikus karizmával rendelkeztek. Ez a karizma a Jézussal együtt töltött három évhez köthető. Jézus beszédeinek tartalma és tanítása erősen integratív volt. Hol nagy érzékenységgel, hol direkt módon építgette az emberek közötti közösséget az elfogadás, a szeretet, a felebaráti magatartás meghirdetésével. Jézus mennybemenetele után az apostolok elkezdték a közösségépítő munkát. Az egyház, a Krisztusban hívők közössége megszületik és élni akar. Úgy plántálták a gyülekezeteket, hogy azok Isten igéje nyomán egy szívvel és egy lélekkel tudtak imádkozni, sőt gondolkodni. Arról van itt szó, hogy az igehirdetések nyomán megtért embereket úgy járta át a Szentlélek, hogy a civil élet kezdett eltörpülni és a gyülekezetek mikro közösségei egy új típusú civilizációt kezdtek alkotni. Ezek a rétegközösségek nem szakadtak ki a közéletből, de életük platformján egyre több közös felülete lett a gyülekezet tagjainak. Az egyház minden területre kiterjedő életközösséget hirdetett meg.
És itt érkezünk meg mai igénkhez. „Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.” (32.v.) A közös eredeti görög kifejezése a koinosz. Ebből a szóból származik a szoros közösség szava is, a koinónia, amelynek további jelentése az önzetlen, bőkezű, de az úrvacsorai közösség is.
A köztulajdon és magántulajdon kapcsolata régóta foglalkoztatta a görög filozófusokat. Kr. e. 6. században Püthagorasz, mint nagy gondolkodó is kutatta a vagyonközösség formáit, olyannyira, hogy tanítványaival vagyonközösségben éltek. Plátón és Arisztotelész szintén kutatták a témát, de mindketten oda jutottak, hogy a teljes vagyonközösség lehetetlen, mert széles körben életképtelen. Tehát ész érvekkel, emberi bölcsességgel, egy rendszer kiépítésével és működtetésével nem lehet az embereket arra késztetni, hogy vagyonközösségben éljenek azért, hogy mindenki egyenlő lehessen.
De Plátónék nem számoltak valamivel. Ők filozófusként, ha tetszik szociológusként fogtak a téma kibontásához, így érthető, hogy a Szentlelket, az egy szív és egy lélek, az együtt imádkozó közösség krisztusi egymásra hangolódásáról nem tudhattak. Pedig a testvéri közösség a gyülekezetben idáig vezethet. Az egymás irányába gyakorolt szeretet ugyanis nem engedte meg, hogy a közösség szegényebb, adott estben betegség, alacsony intelligencia, családi krízis miatt szerencsétlenebb tagjai szűkölködjenek. Igen. Ilyen Krisztus teste, az egy igazi egyház. Ha az egyik tag fáj, az a másiknak is fáj. Az egy szív és egy lélek valósága eszköz volt az anyagi segítségnyújtásnál. És Lukács fontosnak tartotta, hogy számtalan evangéliumi talajon kicsírázó szokásból, az új rend leírásába a vagyonközösség gondolata is helyet kapjon. A „mindenkié” elv az egyénről való gondoskodás elvévé vált. Ahogyan Jézus is megosztotta azt, amije volt: kenyeret adott, sőt, önmagát adta, úgy adták oda vagyonukat a keresztények.
Miről szól a mai üzenet? A pénzről? Kevésbé a pénzről. Sokkal inkább egy lelkiségről. Egy gyülekezetet, egy konkrét, megnevezhető közösséget jellemző gondolkodásmódról. Egymás anyagi terhének hordozásáról. Szponzorokról, jótevőkről, támogatókról, felkarolókról, akiket a Jézusról szóló bizonyságtétel annyira megérintett, hogy már tudnak úgy tekinteni anyagi javaikra, mint amit egyébként is Istennek köszönhetnek és amiből fakadó bőség a másik testvért éppúgy megillati, mint őt. Nem gazdagokról beszélek. Magunkról beszélek. És azok a jó példák jutnak eszembe, amikor közületek többen megosztják nyaralójukat a másik testvérrel; komatállal kedveskednek egy-egy kisbabának örülő családnak; segítik egy-egy család balatonszárszói hétvégéjének kifizetését, hosszú időre használatra odaadják egy gépkocsijukat annak, akinek nincs, vagy már régi; vadonatúj, de valamiért nem használt ruhájukat, cipőjüket, bútorukat, biciklijüket nem a Vaterán értékesítik, hanem odaadják annak, akinek kevésbé telik rá; borítékba helyezett adománnyal titkon segítenek egy-egy családot testvért, hogy eljusson egy nyaralásra, ki tudja fizetni a gázszámlát. Ha egy szívvel, s egy lélekkel vagyunk együtt és rendszeresen együtt imádkozunk, beszélgetünk, tudni fogjuk kinek és hogyan segítsünk. Ehhez érdemes egy-két lépéssel beljebb jönni a gyülekezetbe, ahogyan az őskeresztények gyakorolták. És amikor valaki anyagi helyzete rendeződik, jobb lesz, akkor már ő tud segíteni annak, akinek szüksége van rá. Csak a Lélekre figyelő emberek lehetnek részesei ennek a ma is működő csodának. Nem kell félni az anyagiak megosztásától. Hiszen, ha adsz, furcsa, de mindig több lesz neked. Tudom, ez nem logikus, mégis valahogy így van ez nálunk, keresztényeknél. Nyíljon meg a szíved a Lélek előtt és megnyílik a pénztárcád azok előtt, akiknek te lehetsz a jótevője titkon, vagy nyíltan – ezt is meg fogja neked mutatni a Lélek!
Ámen.
.