Pünkösd vasárnap
Szentendre, 2021. május 23.
Apcsel 2,4
Horváth-Hegyi Olivér
Ünneplő gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Pünkösd ünnepe a kilépésről szól.
Istennek úgy tetszett, hogy Fiát a történelem egy adott pillanatában láthatóvá és hallhatóvá teszi az emberiség számára. Az engedetlen és önfejű, a mennyei dolgokat végképp félreértő emberiség egyre távolabb és távolabb kalandozó történetét szemlélve Isten nem tehetetlenségében tette ezt. Isten számára Jézus nem az adu ász volt. Fordítva érdemes gondolkodnunk. A vesztésre álló ember számára a sorsfordító legnagyobb érték Jézus. Az ember tehetetlenségében elveszni látszott, és a várva várt lap megérkezett. A királyokat is megelőző, nagyságrendekkel több. Isten erre az egyetlen egy lapra tesz fel mindent és ebben ígéri meg a győzelmet.
Ezt a tanítványok is megtudták. Jézus lépten-nyomon adja a jelzéseket: én vagyok a Megváltó. Higgyetek nekem és higgyetek bennem. A tizenkettő olykor hitében botladozva, butácska kérdéseket és kéréseket megfogalmazva, máskor szinte túlfűtött érzelmekkel, a rajongásig szeretve, imádva, menedzselve Jézust próbálkozik befogadni a tényt: Isten az emberben itt és most van itt és ennek én része vagyok. Mesterük mennybemenetele után a tanítványok tíz napos lelkigyakorlatra húzódtak vissza. Azt olvassuk az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv elején, hogy imádkoztak nőtestvéreikkel együtt, és készültek a nagy feladatra: elvinni a jóhírt a föld szélső határáig, közben készültek keresztelni, ha tetszik, konfirmálni, ahogyan azt Jézus mennybemenetelekor kérte tőlük.
Ennek a tíz napnak a végén vagyunk most. Jeruzsálem turisztikai zsúfoltsága a hetek ünnepének, a már akkor is pünkösdnek nevezett zsidó ünnepnek volt köszönhető.
Sávout ünnepén, a pászka, pészach, azaz húsvét ünnepe után épp ötven nappal sütötték meg árpából az új kenyeret. Ez az ötven nap elég volt ahhoz, hogy felkészüljenek a következő ünnepre: az örökkévaló Isten legnagyobb ajándékának, a Tórának, Isten rendelkezéseinek, a törvénynek, a Tízparancsolatnak megünneplésére, amelyet Isten népe két hónapnyi vándorlás után kapott meg a Sínai-pusztában. Jeruzsálem tehát 100%-on pörgött, a nagy ünnepre készülők hatalmas csoportokban jöttek-mentek, míg a tanítványok maroknyi csapata abban a bizonyos felső szobában volt együtt.
Míg körülöttük mindenki a közös élet szabályait, Isten hatalmas adományát, a törvényét ünnepli, a jézusi körnek más irányt vesz az ünnepe, mert egy másik szinten érkezik az ajándék. Nem betűk, kőtáblák, ha tetszik paragrafusok és rendelkezések formájában. Isten más utat választ a nagy induláshoz. A Szentlélek ajándékával lepi meg az imádkozó tanítványokat. A Szentlélek bátorító, szabadító, vigasztaló erejével. Ez a különös hanggal és látvánnyal párosuló új lendület tűzzel, örömmel, egy egészen más pályára állítja át a magot.
Azt olvassuk, hogy "Mindnyájan megteltek Szentlélekkel..." Először a tizenkettes kör telik meg Isten Lelkével, aztán a sokezer sávuot ünnepére érkező hagyományos zsidó ember, majd a gombamód szaporodó keresztény közösségek tagjai, amely sor végén ott vagy te.
Az Atya és az Úr Jézus Krisztus Lelke új törvényként kezdi vezetni Isten népét. Eszköze a személyesség. Mindenkihez külön-külön megy oda és mindenkit külön-külön tölt be az ő tetszése szerint. Kétezer éve munkamódszere mit sem változott. Személyesen keres fel téged. És most mi ennek a hatása alá kerülhetünk. Nem tudok annál nagyobb és jobb élményt, mint amikor Isten, a Teremtő, a minket legjobban szerető, a nekünk legjobbat akaró Lelke betölt.
Pénteken a kezdő konfirmandus csoportnak még zoomon tartottam a konfis felkészítőt. Pünkösd ünnepéről beszélgettünk. Tanítgattam őket a Lélek ó-és újszövetségi szavainak jelentésére, hogy bővítsem ismeretüket. A héber nyelvben a Lélek szava a "ruah". Ez klasszikusan jelenti az élethez elengedhetetlen isteni leheletet, a lélegzetet, de szelet, szellőt is, azonban jelentése ennél jóval gazdagabb, amit nekünk is érdemes ismernünk, hiszen, ha a Lélekről, Szentlélekről beszélünk, róla éneklünk, vagy a Szentlélek Istenhez imádkozunk jó, ha eszünkbe jutnak ezek a jelentései is, mint: erő, vitalitás, égtáj. A ruah, vagy ahogy már az Újszövetség említi, a pneuma rendszerint valamilyen hatalommal bíró jelenséget ír körül, amely felett Isten rendelkezik. Amikor kapod a Szentlelket, Isten olyan mértékben jelen van benned, hogy bár kicsinek érzed magad, mégis, Vele, erőtől duzzadsz; bár lemondóan tekintesz következő időszakodra, akár egész életedre, mert már az élettől is elment a kedved, a Lélektől visszatér az életkedved, de nem is akárhogy; bár elvesztetted a fonalat és nem látod a fától az erdőt, az égtájolóként is működő Lélek útba igazít. Mik ezek? Mit kaptak akkor ott Jeruzsálemben a tanítványok, amitől ily’ bátrak lettek. Mit kapott Péter apostol, aki kilépett a szobából és úgy kezdett prédikálni, hogy szavait csak úgy itták?
Valamit, amivel így, ilyen formában és ilyen intenzíven sohasem találkozott az ember. Jézus helyébe a másik isteni személy lép Pünkösd ünnepén. Akiben Isten, Lelke által jelen lesz, bámulatos dolgokat észlel.
Ezeket a dolgokat kívánjuk, kérjük konfirmandus testvéreinkre. Bámulatos tapasztalatot az igében őket megszólító Jézustól, bámulatos tapasztalatot a ma először magukhoz vett úrvacsora szentségében.
Csak így érdemes élni - hangzott hasonló megfogalmazásban a tegnapi konfirmációi bizonyságtételekben több fiatal testvér ajkáról.
Pálos Rozita 20. századi költőnk: Fohász című háromsorosában lényegre törően ír: "találj magadra bennem Uram / hogy létezzem / mielőtt leszáll az alkony"
Pünkösd ünnepe a kilépésről szól. De mielőtt kilépünk, az újra megnyitott templom ajtaján lépjünk be, hogy itt együtt teljünk meg Szentlélekkel.
Ámen.
.