Böjt 4. vasárnapja
Szentendre, 2021. március 14.
Jn 6, 30-40

Horváth-Hegyi Olivér

Elég

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Mai történetünkben Jézus figyelmünket a testi életünket biztosító biológiai szükségleteinkről az el nem múló életünket biztosító kapcsolat felé fordítja.
A vasárnap kezdő zsoltára örvendezésre hív. Isten népét hívja. Azokat, akiket az Atya Jézusnak adott. Az évezredeken át millió és millió embert motiváló szavak ma hozzád akarnak férkőzni: "Jöjjetek, és merítsetek a vigasztalás forrásából."

Mózes 5. könyvének 30-ik fejezetében olvassuk, amint Isten a néphez fordulva mond: "Közel van hozzád az ige: a szádban és a szívedben; teljesítsd hát azt." (5Móz 30,14) Az ige ma közel van hozzád. Figyelj, mit mond neked!
Evangéliumi történetünk az élet két kenyeréről beszél. Az egyik kenyér a fizikai életben maradáshoz, a másik a fizikai és lelki életben maradáshoz kell. Az első elmúló örömöt ad, a második el nem múló örömöt. Akik keresik az Urat, azok meríthetnek a vigasztalás forrásából: ez garantálja a hívő keresztény ember igaz örvendezését. Tehát mi ma nem a vigasztalást, nem az örömöket, nem a ráadásul kapott áldásokat keressük, hanem az Urat.

Nézzük meg az igét, mit találunk benne!
A földi és mennyei kenyérről szóló beszédnek három fő gondolata van. A manna, a mennyei kenyér, Jézus és az életben maradás. Ez a három egységből álló gondolatmenet szorosan épül egymásra.

Az első, a manna, a Maslow-piramis alapján is olvasható fizikai szükséglet a pusztai vándorlásra utal, ahol az Istenhez tartozó nép megkapta a mindennapi kenyeret. Ez az ötezer ember megvendégeléséhez hasonlóan a mennyiségi, vagy ajándékozási csodák csoportjába tartozik. A pusztában korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló manna némiképp szembe helyezkedik egy kisfiú uzsonnájával, akinek két kis hala és öt falat cipója jelentette Jézus alaptőkéjét. Ugyanakkor mindkét felfoghatatlan élelmezési program a bőségről tanúskodik, amire Jézus direkt módon emlékezteti hallgatóságát, most épp minket.

Ezt a bőséget ebben az országban legtöbben kipipálhatjuk. Már talán vakok is vagyunk a mennyiségi csoda meglátására és a havonta két, tápláló élelmiszerrel teli (vagy kinek mennyi) bevásárlókocsi, a jó meleg otthon, az autónk, a szép, kényelmes ruháink és cipőnk már fel sem tűnnek. Nem éhezünk, nem járunk mezítláb, nem fázunk. Minden nap hálát kell adunk ezekért. Luther Márton a Kis Kátéban a Miatyánk negyedik kérésének magyarázatát gyakran idézi az evangélikus lelkész: "Mi a mindennapi kenyér? Mindaz, ami a test és élet fenntartására és táplálására kell, mint például: étel, ital, ruházat, lábbeli, ház, gazdaság, szántóföld, barom, pénz, anyagi javak, derék házastárs, derék gyerekek, derék háznép, derék és hűséges felsőbbség, jó kormányzat, jó időjárás, béke, egészség, közrend, becsület, jó barátok, megbízható szomszédok és ezekhez hasonlók." És tegyük hozzá: mindezt a biológiai fennmaradásunkért és boldogulásunkért azért kapjuk, hogy egymást segítsük. Ez is Luther meglátása.

Jézus azonban nem engedi, hogy az őt hallgató, megszaporított hallal és kenyérrel jóllakott gyülekezet itt lehorgonyozzon és az ószövetségi látásmódnál megálljon: áldás egyenlő jólét, sok kecske és sok utód. Ennél többet szeretne adni. A mindenféle földi jó mellé mennyeit.

A jánosi igeszakasz második üzenete a mennyei kenyér. A Jézust körül vevőkhöz hasonlóan mi is ismerjük megkísértének történetében idézett ószövetségi passzust: a "nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él, ami az Úr szájából származik." (5Móz 8,3)
Szinte napra pontosan egy éve annak, hogy hazánkban is elkezdődtek a korlátozások. A templom nyitva tartása akadozik. Inkább zárva, mint nyitva. Ha nyitva, akkor is inkább üres, mint teli. A nyáj a virtuális térben legelészik, ahol bizony könnyű eltévedni, lemaradni, ellustulni. Az ige könnyen elpárolog. Lelki igényeink frissen tartását nem várhatjuk a megszokott vasárnapi programtól, Isten házának látogatásától. Az Úr szájából származó ige most más csatornán érkezik. You Tube-nak, honlapnak, Duna TV-nek, vagy MP4-nek hívják. Sokkal nagyobb fegyelmezettséget kíván az otthontemplom. A mennyei kenyér soha nem látott mennyiségben érhető el az interneten, de vajon elvégzi-e bennünk a munkáját?
Olykor van olyan érzésem, mint amit Ézsaiás könyvében Isten szájából hallottunk: "Egy rövid szempillantásra elhagytalak." (Ézs 54,7a) De erős reménységem a mondat második fele: "… de nagy irgalommal összegyűjtelek." Nem tehetjük meg, hogy a távolságtartás távolmaradást, a karantén fogságot jelentsen. Minket, akik Krisztusban mozgunk és vagyunk, az ígéret gyermekeinek neveznek, akik nem rabszolgák, hanem szabadok. Maradjatok szabadok az ige hallgatására és a mennyei kenyér magatokhoz vételére!

Jézus ma azt mondja, "én vagyok az élet kenyere". Mennyei eledelként mutatkozik be. Mi ezt az úrvacsorában éljük át: a kovásztalan ostyakenyérben és a korty borban. Most ez nem gyakorlat. Pedig tavaly márciusig kéthetente velünk szembe jött az úrvacsora vételének szent pillanata. De hadd emlékeztessem csalódott, úrvacsorára éhező magunkat: Jézus valóságos jelenléte nem korlátozódik az úrvacsora jegyeire. Ő mennyei kenyérként az ige. Amit most hallgatsz. Amit Bibliádban olvasol.
Olyan sokféle dologra elmondhatjuk, hogy ha valami jó, abból többet, még többet és még annál is többet akarunk. Szeretjük a jót. Szeretünk finomakat enni. Szeretünk nagyokat kirándulni, minél több időt a jó levegőn a szabadban tölteni. Szeretjük, ha elfogadnak és kimutatják a szeretetet minél többen minél többször. Szeretjük, ha tudásunk gyarapszik, ha vagyonunk nő és sorolhatnánk. Jézust nem tehetjük ebbe a sorba. Őbelőle nem kell több és még több és még annál is több. Ő mennyei kenyérként az elég. "Aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha."

Igénk utolsó, harmadik üzenete mindebből következik. Jézusnak nem csak a földi és a mennyi kenyér szétosztása van a kezében, hanem mi is. "Akiket nekem ad az Atya, mind énhozzám jön." (37a) – olvassuk János evangélistánál. Ha azon gondolkodnánk, mi van azokkal, akiket nem ad az Atya Jézusnak, vessünk egy pillantást Augustinus mondatára: "Mielőtt kerestél volna, én megtaláltalak." Isten megelőz minket. És ez a rend jó rend. Nem nekünk kell kezdeményeznünk és az első lépéseket megtenni felé. Az el nem múló, azaz örök életünket biztosító kapcsolat kezdeményezése nála van. "Mielőtt kerestél volna, én megtaláltalak." Remélem, sokan keresitek az Urat. Amikor rátaláltok, tudjátok meg, hogy az Atya Jézusnak adott titeket. Ha már rátaláltatok és követitek, élvezzétek azt a biztonságot, hogy Jézus kezében oltalomra leltetek járvány idején, betegágyon, elhagyottan, szétcsúszva, kétségek között, mindegy. Mert az Atya minket Jézusnak adott, és attól a pillanattól kezdve ő vigyáz ránk az utolsó napig. "Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen és feltámassza az utolsó napon." (40.v.) – olvassuk a textus befejező igeversében.

Szeretett gyülekezet! Leatare! Örvendj! A feltámadott Krisztus a te mindennapi kenyered. Böjti időben tanulj meg lemondani testi szükségleteidről a lelki szükségleteid javára. Ne játszd ki egyiket a másik ellen. Ne mondd azt, hogy erre, meg arra a fizikai dologra szükségem van, ezért nem jut idő a mennyi kenyérre, Jézusra, az ő szavainak hallgatására. Sok jó és értékes testi szükségletet tudunk felsorolni, ami Isten szemében is kincs: a családdal töltött idő, minőségi idő a szeretteimmel, a sport, a pihenés. Ezek is kellenek. De ha csak ezek maradnak, örökkön örökké éhezni fogod azt a kapcsolatot, azt a Valakit, akit az igehirdetés végén most nevezzünk ELÉG-nek. Ugye érted?
Ámen.

.