Vízkereszt ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, 2021. január 17.
5Móz 30,11-15(16)

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban a képernyők előtt!

Egyszer élt egy ifjú király, aki megelégelte, hogy népe inkább langyos, mint forró vagy hideg. Ez csupán akkor derült ki, amikor 18 éves lett. Ekkor történt valami rendkívüli.
A király, akit Jósiásnak hívtak, meghagyta a jeruzsálemi templom főpapjának, Hilkijjának, hogy a kissé leamortizálódott templomot szedjék rendbe. A főpap irányításával meg is kezdték a munkálatokat. A templom felújítása közben a kancellár talált egy befalazott helyiséget, amiről kiderült, hogy egy könyvtekercset rejtett. Rögvest Jósiás király elé vitték. Miután megtudta, mi van a könyvtekercsben, megszaggatta ruháját.

Ha a kedves igehallgató ismeri a 2Kir 22-től kezdődő történetet, azt is tudja, mit talált Hilkijjá főpap.
Azok kedvéért, akik nem ismerik elmondom, mert az igehirdetés erre a felismerésre és az ebből következő döntésre épül.
A titkos szobában talált könyvtekercs nem rejtett mást, mint a törvénykönyvet, Isten igéjét, aminek vázlatát, mindössze 10 rövid mondatot annak idején először Mózes kapott meg a két kőtáblán.

Jósiás király vérnyomása azért szökött az égbe, mert hamarjában rájött, hogy ezeknek az alapvető rendelkezéseknek a sorsát bizony jól elintézték az elődök. Igazság szerint eldugták. Pedig ez a kincs azok közé az értékek közé tartozott, amiről Ádvent harmadik vasárnapján Sámuel lelkésztestvérem igehirdetésében azt mondta, hogy nem a széfben van a helye. Ezzel a kinccsel a legbiztonságosabban úgy bánunk, ha nem őrizgetjük, hanem megosztjuk.

A zsidó nép vezetői másképp gondolkodtak, így Izrael Isten rendelkezései nélkül élt jó ideig. Nem csoda, hogy életük meglehetősen langyossá vált, olyan semmilyen hívő népség lettek, akik nagyjából ismerték a kereteket, kapizsgálták ők, hogyan kellene élniük, de vallási életük, istentiszteleteik totál kiüresedtek.
Jósiás ruhaszaggatása nemcsak döbbenetének jele, hanem a bűnbánat, az elődök által elkövetett mulasztás nyilvános megbánásának megnyilvánulása, a történelemben elkövetett bűnért való bocsánatkérés: a hogy lehettünk ennyire vakok és milyen ostobák voltunk eddig felismerésekre gondolhatunk.

Hányszor szaggatjuk meg ruhánkat? Pedig van úgy, hogy a hosszú időre befalazott Isten igéje egyszer csak előkerül. Elénk jön egy üzenet, ami célba talál. Épp nekünk szól. Talán még rólunk is.
Képzeljük el lelki életünk renoválós, rendrakós, tisztázós, újrakezdős idejét, amikor valaki lerombolja azt a falat, ami eddig Isten dolgait elrejtette. Egyszer csak kezünkbe vesszük, a szívünkbe helyeződik és egészen közel kerül hozzánk. Annyira megragad, hogy kezdhetjük cselekedni azt. Mert Isten igéjének ez a természete. Amikor magadévá teszed a szeretet törvényét, működésbe lendül. Észre sem veszed; mások veszik észre, hogy megváltoztál.

Visszatérve a történetbe ágyazott kezdő gondolatunkoz, ennek a megtalált könyvnek az igéi vannak leírva Mózes 5. könyvében, aminek sűrített összefoglalása a felolvasott igeszakasz, amit Bibliánk csak ezzel a címmel illet: Az élet és halál útja.
Örülök, hogy a mai vasárnapon ezzel az igével foglalkozhatunk. Azért örülök, mert azt tapasztalom, hogy – magamat is beleértve – a korlátozások idején hajlamosak vagyunk megengedni magunknak és szeretteinknek is, hogy lelki, istentiszteleti, imádságos, közösségi életünk ellangyuljon.
Pedig erre vonatkozóan nem túl kecsegtető, amit a Jelenések könyvében, a laodiceai gyülekezetnek címez az, aki az első és az utolsó, és az örökkön örökké élő, akinél vannak a halál és a pokol kulcsai.

Vagyis Jézus mondja: "Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró. Így, mivel langyos vagy: kiköplek a számból. ... tanácsolom neked, hogy ... végy gyógyírt és kend be a szemed, hogy láss. … igyekezz tehát és térj meg. Íme, az ajtód előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz. ... Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön a trónusomon..." (Jel 3)

Jósiás király a megtalált szeretet parancsolaton alapuló isteni igék nyomán, egy megareformot hajtott végre az istentiszteleti életet illetően. A nép újra elővette Isten szavát és újra hallgatni kezdte.
Amikor életünk szerves részévé válik Isten személyesen nekem szóló mondanivalója, reform következik. Amikor már nem megfoghatatlan az Isten igéje, vagy ahogy a héber szöveget fordíthatjuk: amikor Isten igéje már nem a megfogalmazhatatlan, leírhatatlan kategóriája, mert a testté lett ige, Jézus bennem él, velem él, életem elválaszthatatlan része, a halál és a rossz helyett a jó, a helyes és az élet mellett döntök.

Igen. Jézus maga lesz a narratíva. Az én történetem. Isten nem rejtőzködik el, sokkal inkább Jézusban mutatja meg magát.
Egy teológus barátom erre azt mondta, hogy Isten hatalmasságából következik, hogy úgy beszél hozzánk, hogy az számunkra érthető és felfogható legyen.

De lépjünk egyet. Ezek a szavak életre akarnak kelni.
A szavak egyik tulajdonsága, hogy tettekké válnak. Legalábbis ez a tapasztalatunk. Ha valamit sokszor mondok a gyermekemnek, előbb-utóbb megteszi. Jó esetben magáévá teszi és megteszi. Kevésbé jó esetben a tekintély elv mentén teszi meg.

Hadd tegyek egy kis kitérőt. Az egyházban előfordul, hogy hívei számára mennyei normákat ír elő, ami persze teljesíthetetlen. Ilyenkor ismerjük: reflexszerű reakció befalazni Isten igéjét és parancsolatait. Ebből ugyan nem kérünk.
Azonban az evangéliumokból elég jól kitűnik, hogy Jézus sohasem kért olyat, amit ne tudnánk megtenni. Inkább ő tesz csodát ott, ahol az ember a saját határához ér, mint a kánai menyegzőben.

Az egyház olykor azt érezteti, hogy tökéletes életet vár el a soraiban helyet foglalóktól. Pedig a jó és az élet választása nem a teljesíthetetlen fogalomkörébe tartozik, épp az Útmutató évi igéjében elhangzottak miatt nem alternatíva: "Legyetek irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok is irgalmas." Ezért nincs a tenger túlsó végén, vagy az elérhetetlen mennyben Isten igéje. Nagyon is életszerű és betartható.
A szavaknak tehát ereje van. Az emberi szó sokszor nem jó útra terel bennünket. Isten szava más.

Összegezve mai igénk üzenetét: mindannyian határon állunk. Bizonyos értelemben az ígéret földjének és a pusztának a határán. Az ígéret földje most az az élet, ahol mindened meglehet, amire igazán szükséged van, a puszta pedig az a hely, ahol talán mindened megvan, de épp az nincs, amire igazán szükséged lenne. Hogy az ígéret földjén a te Kánaánodban éled az életedet, az tőled függ: ha szereted Istent és a jót és az életet választod, áldás lesz rajtad. Ha a rosszat, akkor nem kerül el az átok. Íme, előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódod is. Ámen.
Ámen.

.