Az esztendő első vasárnapja
Szentendre, 2021. január 3.
Mt 18,1-5

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban a képernyők előtt!

Egy új év van. Egy újabb év. "A régi elmúlt, íme új jött létre." (2Kor 5,17) – mondja Pál apostol a második korinthusi levélben azokról, akiket új teremtésnek nevez. Az új teremtés a régivel nincsen köszönő viszonyban, ahogyan a 2020-at felváltja egy új évszám, ami már totálisan mást jelöl. Az új teremtés embere a Krisztusban lévő ember. Jézus elmondja nekünk, hogy az ilyen emberek fogják örökölni Isten országát.

Az esztendő első vasárnapjának alapigéje a "Kik öröklik Isten országát?", minden idők legnagyobb kérdését tárja elénk.
A 156-os, szép karácsonyi énekünkben a reformáció korabeli énekszerző örömteli vígsággal hívja a gyülekezetet: "Jöjj Isten népe!", mert a mindenség Ura elküldte szent Fiát, ezzel "kitárta a menny ajtaját!" Jézus, az ajtó. Ő rajta keresztül vezet az út az örök szeretethez. Az óévi igével együtt valljuk, hogy "Kezedben van sorsom." (Zsolt 31,16) és egy ekkora horderejű hitvallás nemde feltételezi, hogy akire sorsomat hagyom, annak javaslatait nagyra nyitott fülekkel hallgatom?

Izrael becsben tartott tanítója, Nikodémus, abban az éjszakai beszélgetésben Jézussal - János 3 szerint - nem egyszerűen kíváncsi volt a Mester véleményére. Biztosan tudta, hogy Jézusnál van a "bölcsek köve", aki a földkerekén egyedüliként tudja megmondani, kik láthatják meg az Isten országát. Víztől és Lélektől született emberek, akik ezáltal születnek újjá. Jézus a gyermeki állapotot, mint egyértelmű létformát a másik evangéliumban rögzített beszélgetésben bontja ki, amikor a tanítványok arról töprengenek, ki lesz a nagyobb a mennyek országában. Még az Ókor végén is úgy vélték, hogy a földi életben megszerzett rang, buzgalom, vallási szerzemények és lelki javak jelölik ki az ember mennyországban elfoglalt helyét. Emlékezzünk vissza a jeruzsálemi templom alaprajzára, amit Bibliánk elején, vagy végén található tárképek között megtalálunk. A templom a szentély elhelyezkedéséből kiindulva szabja meg a férfiak, majd az asszonyok, végül a pogányok helyét. De a férfiak is egyházi méltóságuk szerint foglalhattak helyet, ott elől, az elöljárókról pedig azt tartották, hogy ők tudnak legtöbbet Istenről, a farizeusok tartják meg az előírásokat tökéletesen, és így tovább. Tehát ki milyen közel ülhet majd Isten trónjához, azt a hitéleti pozíció alakítja. És a gyerekek? A gyerekeknek nincs helyük. Abban a korban még jogaik sem voltak, nem úgy, mint ma. Nem védte őket semmi, abszolút kiszolgáltatottak voltak, teljes függelemben éltek.

Egy kisgyermekre ma is jellemző, hogy nem ismeri a világot, majdhogynem mindenkit nagyobbnak tart magánál, kis eltartott, aki egyedül nem állna meg a saját lábán.
Jézus feléjük tereli tanítványai figyelmét. Ti azt kérdezitek, ki milyen nagy lesz a mennyek országában? Én azt mondom nektek, aki itt kicsi, az lesz ott nagy, és aki az általatok számon sem tartott gyermekek hitével és kiszolgáltatottságával és bizakodásával és alázatával, és várakozásával tekint az örökkévaló országra, az mehet oda be, az lesz a nagy.

Az iménti felsorolásból mégiscsak a hit emelkedik ki. Kicsit provokatívan fogalmazva Jézus minket is ki meg akar zavarni tipikus előítéleteink álmoskás állóvizében. A társadalomban elfoglalt helyünk alapvetően meghatározza mások hozzánk való viszonyát. Max Lucado lelkész-író "Az enyém vagy!" című meséjében a famanók matricákat osztogattak egymásnak. Míg Pancsinelló, a kis szerencsétlen foltmanó, aki csak érdesre volt csiszolva és a aki testéről a festék is már pattogott le, csak szürke pontokra számíthatott, addig a csinosak és jó vágásúak, a szép fényesre csiszoltak, a tehetségesek, és akik bonyolult szavakat használtak, őket mindenki mindig elárasztotta csillogó csillagokkal. Némelyek egész testét csillagok borították, ami tetszett nekik, így ők újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy még több csillagot érdemeljenek meg. Az ügyetlenek, akik nem tudtak magasra ugrani, sőt, állandóan megkarcolták magukat, egyre csak szürke pontokkal bántották a többiek. Hogy miként folytatódik a mese, érdemes megnézni a You Tube csatornán.

Jézus nem úgy ítél meg bennünket, ahogyan azt mi szoktuk tenni egymással. Istennek nem számít, kinek mennyi pénze van, mekkora házban él és azon kívül még hány ingatlanja van, kinek hányas az IQ-ja, mennyire művelt, milyen szorgalmas. Isten nem nézni, hogy öregedsz, milyen betegségekkel kell együtt élned, ami nem engedi az egykori élettempódat, neki nem számít, hány barátod van, és milyen helyed van a családban, hány BÚÉK-ot kaptál tegnapelőtt és hány ismerősöd van a Face Book-on. Neki ezek nem számítanak, és arra nevel minket, hogy nekünk se számítson. Ne ez számítson. Örülj az elismerésnek, örülj a megtiszteltetésnek, megbecsülésnek. Ezek jól eső visszajelzések. Jelezz vissza te is másoknak, törődj velük, ismerd el őket, mutasd ki tetszésedet, mert lehet, hogy egy rövid üzenettel bearanyozod a napját, talán még az életét is megmentheted.

De Jézus ma arra tanít minket, hogy az ő országában annak van jutalma, aki olyan, mint a kisgyermek. amit Péter első leveléből hallottunk: aki még szenvedni is képes
Luther Márton azt kéri olvasóitól, hogy a hitről ne gondolkodjunk úgy, mint megszállottság, vagy álom. A hívő ember nem álmodozó és ne is valami
Ámen.

.