Az egyházi esztendő utolsó - örök élet - vasárnapja
Szentendre, 2020. november 22.
Jel 7,9-17
Horváth-Hegy Olivér
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban itt és a képernyők előtt!
Ma a láthatatlanról szeretnék beszélni. A véges ember számára a láthatatlan a perifériára kerül. A látható leköt, a látható izgalmas, a láthatóval lehet kombinálni, a láthatót lehet lájkolni, de a látható leterhel, a látható lehet szomorú, de felkavaró is, bosszanthat, vagy csalódottá tehet. A látható érzelmeket, tetteket vált ki belőlünk. És vajon a láthatatlan?
A Jelenések könyvének írója nem tudhatta, hogy irata a Biblia utolsó helyére kerül. Ez az egyetlen, jövőbe láttató látomássorozat állta ki a kanonizáció próbáját. János jelenései rendkívüliek és keresztény életünket nagyon fontos impulzusokkal látják el. A láthatatlant látomás láttatja. Így van ez mai igénkben is.
Az ókori egyház nagy tudósai A jelenések könyvét olvasva igaznak tartották minden mondatát. De amikor A jelenések könyve íródott, az első olvasók még igazabbnak tarthatták azt a kettősséget, amiről ez a mai ige szól. A nagy világúr, a Római Birodalom politikája szorításba helyezte a keresztényeket. Abajgatta őket, akik az atrocitásokat az evangéliumi kegyességet gyakorolva elszenvedték. Elmentek a falig, ami esetükben a mártíromság volt. Meghaltak Krisztusért. Inkább meghaltak, minthogy megtagadják őt. Egy-két havonta fel-felvillan a médiában a mai keresztények abajgatása, de inkább nagy a hallgatás. Pedig mi egy olyan vallás tagjai vagyunk, amelyet a kezdetek óta üldöznek, élünkön alapítónkkal, Isten Fiával, Krisztussal.
A jelenések könyvének eredeti címzettjei számára a római polgári lét és a mennyországbeli polgárság egymást kizáró státusz. Vagy egyikbe tagozódik be és akkor lesz karrierje, pénze, elismerése és talán földi békéje, de nem lesz üdvössége; vagy a másik felé köteleződik el, de akkor a társadalom szélére sodort, éppen megtűrt, nevetség tárgya, vagy a nemkívánatos kategóriába esik, akit nem ismernek el és kisebbségben lesz, viszont polgárjogot nyer a mennyek országában.
Örök élet vasárnapján a látható és láthatatlan feszül egymásnak. Gyakorló keresztényként vannak mennyországélmény cseppek, amik öntözik a szívünket. Ilyen lehet egy jól hangszerelt, szövegében is tartalmas ifis ének. Mennyországcsepp, amikor nincs különösebb okom a boldogságra, mégis elönt, mert Isten magához ölel. Az örök élet cseppje hullik lelkem közepére, amikor gyászom közben minden kétséget kizáró erővel szinte rám tör a reménység: a halál után van üdvösség. De az örök élet biztonsága hat egész valómra: amikor ajándékba kapott sziklaszilárd, Jézusba vetett hitemmel szerettemre gondolok, aki előre ment a láthatatlan világba. És ki-ki tegye ehhez a sorhoz saját mennyországcseppjét, amit már itt, e földi életében megtapasztalt. A hívő ember ebből képes élni hosszú-hosszú ideig, mert Istenből akár egy csepp egy egész életet meggyógyít...
A Jelenések könyvében leírt csodálatos istentisztelet végeláthatatlansága engem megnyugtat. Rosa Lutheri együttesünk főéneke és az ahhoz hasonlók bevonzanak a mennyei istentiszteletbe. "Oda megyek, ahol a Bárány trónja áll és a száznegyvennégyezer elpecsételt vár, és a fehér ruhások seregében éneklek..."
Van egy álmom. Eddig úgy éltem, hogy nem kellett mártírnak lennem. Kiegyensúlyozott keresztény életemet - még bukdácsolásom közben is - százfelől támogatják. Hitemnek elhanyagolható próbákat kellett kiállnia, nem emlékszem, hogy Krisztus miatt szenvednem kellett volna. Ez idő szerint nem tartozom a vértanúk seregébe, a megszámlálhatatlanba, mégis van egy álmom. Az üvegtenger melletti énekesek hatalmas tömege szélén, ott a partvonalon – ahol még éppen hogy van egy hely a hozzám hasonlóknak –, ott állok egy akkor kapott fehér ruhában és én is énekelhetek. Már nem a vágyaim felkeltése vagy vallásos érzelmeim kifejezése miatt, hanem amiért igazából most is szeretnék énekelni, és ami összeköt a mennyi kórussal: dicsérni és áldani az Urat. Kimondani az ő tulajdonságait, mint szent, imádnivaló, jó. Ezt fogja tenni a mennyországi megakórus megszámlálhatatlan kürt és hárfa és dob és gitár és fuvola és ki tudja milyen hangszer kíséretében. Istent magasztalni örökkön örökké, ez lesz a mennyország.
Ámen.
.