Az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapját megelőző - ítélet vasárnap
Szentendre, 2020. november 8.
Jel 14,12-13

Horváth-Hegy Olivér

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban itt és a képernyők előtt!
Az egyházi esztendő utolsó három vasárnapjához érkeztünk. Három hét múlva már az ádventi gyertyagyújtás örömével találkozhatunk, de addig van egy rögös utunk. Ez az út nem könnyű. A szembenézés ideje. Ugyanis ítélet, reménység és örök élet vasárnapján a végidőkről kell együtt gondolkodnunk, nagyon őszintén.

A művészetekben meglehetősen kontrasztos a végidők ábrázolása. Ennek egyik ábrázolási módja a harcos, erőszakos rendrakás, a káosz eluralkodása, a nagy leszámolás, a jogosan elítéltek milliárdjainak spirálszerű eltűnése, a rettegett ítélet; a másik ábrázolási mód a romantikusan túláradó lebegéshez hasonlít, ahol az angyalok négyzethálóba állnak, a fehérruhások gyöngyöző hangja hatja át a mennyei trón előtti teret, amely minden eddig megtapasztalt békénél békésebb képet tár elénk. Mindkét elgondolásra sok bibliai igét tudunk idézni. Az előbbire példa a mai evangélium: "Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, se szombaton menekülnötök. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta ..." (Mt 24,20-21) Az utóbbira pedig idézhetjük a Kol 1,19-et: "Mert tetszett az egész Teljességnek (mármint Istennek) hogy benne (Jézusban) lakjék, és hogy általa békéltessen meg mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által." Mindkettő igaz. Nem mindegy mire tesszük a hangsúlyt. Fel lehet eleveníteni száz meg száz igehelyet prófétáktól, apostoloktól, és bőséggel találunk Jézusnál is a végidőkre, ítéletre vonatkozó igéket. Hiszem, hogy Bibliánk annyira tette ezt a témát teljessé és informatívvá, amennyire számunkra elég. Elég elviselni, elég figyelmeztető, elég vigasztaló, elég reménységet hordozó. De mi mit gondoljunk az ítéletről? Melyik hangsúlynak adjunk teret?

A jelenések könyve apokaliptikus irat. Az apokalipszis leleplezést, feltárást jelent. Mai igénk is feltárás, egy titok leleplezése. Isten szentjeinek esélyéről, a rettegés nélküli, sőt egyenesen boldog halálukról és fáradozásaiknak jutalmáról tár fel igazságokat.
De kik ezek a szentek és hogy kerül ma ez elénk az igehirdetésben?
Jn 8,51-ben Jézus azt mondja: "Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha." Tehát kik azok, akik nem látnak halált soha? Isten igéjének megtartói. Röviden: akik szeretik őt, az egyetlent, és embertársaikat, mindet.

Néhány verssel később Jézus ezt a gondolatot megismétli, kicsit másképp: "...nem ízlelik meg a halált soha". (Jn 8,52c) Tehát nem egyszerűen a mártírokról van itt szó, bár tegyük hozzá, főleg róluk, hanem tágabb értelemben mindenkiről, akik bizonyságot tesznek, missziót, a végeredményt tekintve gyülekezetplántálást végeznek, elviszik az evangélium hírét szomszédaikhoz, embertársaikhoz még akkor is, ha szélsőséges esetekben halálos fenyegetettségben kell ezt tenniük. Erről az erősen bizonyos lelkületről, elszántságról, akadályt nem ismerő misszióról szól a szentek élete. Isten igéje itt a hűséget állítja elénk. Hűséges vagy hozzá? Hűségben fogsz meghalni? Ebben az értelemben tudsz-e Isten szentje lenni? Mindig hű hozzá? Boldogok, akik így, hűségükben Krisztussal az életükben, vele együtt lépik át a halál mezsgyéjét és mennek át ebből az életből abba az életbe, úgy, hogy nem látnak halált. Jézus Krisztushoz való hűség átrepíti az embert a végítélet procedúráján? Igen. Ebben biztosak lehetünk. Ez egyben az ige második üzenete: a boldog halál. Tegyük szívünkre a kezünket: mindannyian erre vágyunk, de ami még intenzívebb bennünk: nagyon szeretnénk, ha szeretteink is boldog halálban halnának meg. A mi halálunk egy lesz. Egyszer fogunk meghalni. Nagyon személyes lesz, mert velünk történik. De életünkben többeket, és vannak közülünk is olyanok, akik sokakat elveszítenek. Tíz, húsz, harminc családtagot, barátot, hozzánk nagyon közel állókat. Tehát a mi egy halálunkhoz képest sokkal többek halálával találkozunk. Vezessük szeretteinket Jézushoz. Imádkozzunk azért, hogy ők is a hűségesek közé tartozzanak. Számítson nekünk, milyen halállal kell majd szembenézniük. Ítélet vasárnapján helyezkedjen szívünkre az ő Istennel való kapcsolatuk is. Ugye van kire gondolnod? Vannak neveid. Gyermekeid neve. Házastársad neve. Szüleidé. A kebelbarátodé...

Végül az ige harmadik üzenetéhez érünk. Az ítéletnek van egy személyes apokaliptikája. Abból a bizonyos nagy könyvből mindenki helyzete kiviláglik, cselekedeteink következményét fogják felolvasni, mint szembesítést, tehát az Isten előtti megállás megspórolhatatlan.
Mégis, a végítéletnek van egy kontextuálisabb üzenete. Egy nagyobb összefüggésben meglátható lényeges pontja. János jelenései a cselekedetekről is szót ejtenek, amelyek az utolsó szívdobbanásunk után is követnek minket.

De máris érkezik a kérdés: keresztény evangélikusként hogyan élem az életemet, tudva, hogy üdvösségem Krisztusért van hit által, nem pedig cselekedetek által? A jelenések könyvében ezt olvassuk: "cselekedeteik követik őket" (13.v.) Az irgalmasság szűrőjén szűrve: amiket véghezviszünk, amit teszünk, a Mt 25,46 alapján Jézus eszerint választja szét az embereket: mennyire voltunk könyörületesek. Ezek a cselekedeteink követnek minket. Próbáljuk megfutni az előttünk álló utat. Igyekszünk célba érni, még ha bukdácsolva is. Ez azonban sokkal könnyebben megy, ha ezen az úton vannak társaink.

Az 1992-es barcelonai olimpiai játékokon a brit Derek Redmond élete legnagyobb álmához érkezett: megnyerni a 400 méteres síkfutást. Már a célegyenesben volt, amikor hirtelen éles fájdalom hasított a lábába: elszakadt a jobb térdszalagja és elbukott. Miközben azonnal érkezett az orvosi segítség, nagy kínlódások árán felállt és ugrálva újra elindult. Ekkor a biztonsági őrt félrelökve egy nagydarab ember átugrott a kerítésen, odafutott Derekhez és azt mondta: Együtt befejezzük. Édesapja volt. Derek a futósávján maradva, Édesapja segítségével végigküzdötte a pályát és célba ért. Aranyérmet nem kapott, de annál nagyobb üdvrivalgást és tapsot, a lelátó hatalmas örömét.

Az utolsó ítéletig tart az út. Hogyan is hallottuk Jób könyvéből? "De még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból hajt és nem fogynak el hajtásai." (Jób 14,7) Olykor elbukunk az irgalmasság cselekedeteiben, de van egy Mennyei Atyánk, aki felsegít és az Ő Fiában, Jézusban velünk együtt teszi meg a hátralévő utat. "Itt van a helye a szentek állhatatosságának, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét." (Jel 14,12)
De mi mit gondoljunk az ítéletről? Melyik hangsúlynak adjunk teret? - tettük fel a kérdést az igehirdetésben. Az ítélet, a számadás elkerülhetetlen, de az örök halál elkerülhető. Legyetek szentek, tegyétek az irgalmasság cselekedeteit és ne csüggedjetek. Ha hibáztok: van bocsánat, van újraindulás, van támasz.
Ámen.