Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap
Szentendre, 2020. október 11.
5Móz 30,16-20
Horváth-Hegyi Olivér
Válaszd az életet
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban itt és a képernyők előtt!
Egyszer egy szerzetes megkérdezte Mesterét: Könnyű a megvilágosodás útja, vagy nehéz? - Egyik sem. - válaszolta a Mester.-– Hogyhogy egyik sem? - Úgy, hogy megvilágosodás útja nincs is. - De akkor hogyan érünk célba? - Sehogy sem. Ez egy utazás távolság nélkül. Hagyj fel az utazással és megérkezel.
Isten népe negyven éven keresztül utazott a pusztában, miután kiszabadultak az egyiptomi fogságból. Jó nagy utazás volt. Az Ábrahámnak tett ígéret szerint nem csak annyi utódot számlál majd, mint égen a csillag és tengerparton a homokszem, hanem a tőle származó nép megkapja az ígéret földjét, a Kánaánt. Számukra a 430 évig tartó fogság után ez volt a nagy utazás célja. Kánaán, a tejjel-mézzel folyó föld azonban igencsak a messzi valóságba burkolózott. Isten népének nem volt könnyű dolga. Majd két nemzedéknyi időn át bolyongott, kereste az útját, sóvárgott a megérkezés után. Az ószövetségi történetírás szerint megszenvedte a negyvenéves pusztai vándorlás viszontagságait és olykor élet-halál mezsgyéjén balanszírozott. Miért? Talán mert meg kellett érnie a nép és Isten kapcsolatának arra, hogy mindenestül odaszánják magukat, mint nép. Talán mert még nem volt meg az igazi áttörés a bizalom területén és Isten Kánaánt, mint ajándékot a belé vetett feltétel nélküli hit viszonzásaként akarta odaadni? Vagy mert Mózes nem volt jó vezetőjük és sokszor félreértette Istent, tévesen dekódolta a felhővel borított hegyélményeiben kapott isteni szavakat? Eltévedtek? Esetleg Isten megelégelte a nép zúgolódását és elégedetlenkedését, akik a pusztaságtól megrettenve inkább visszavágytak – ahogyan a Biblia szövege fogalmaz – a húsos fazekakhoz, a bálványokkal teli Egyiptomba? Egyszerűen nem érdemelték meg a Jordán menti gazdagsággal teli vidéket?
Az Anthony de Mello jezsuita szerzetestől idézett egyperces a megvilágosodásról, a megérkezésről azt tartja, hogy nem kell hozzá út. Mégis, nem úgy vagyunk, hogy elkezdünk utakat, megteszünk utakat, majd belefutunk zsákutcákba, vargabetűket írunk le, megütjük a bokánkat, összetörjük magunkat, botladozunk a járatlan ösvényeinken és mindez a keserv segít célba érni? Vagy meg lehetne spórolni ezeket a megsebző köröket, és meg lehet világosodni, rá lehet jönni az élet igazi értelmére mind e nélkül? El lehet-e jutni az én kánaánomig vesződségmentesen? Kánaánomig, ami a szerzetesek, komolyan imádkozó emberek szerint nem egy ellenség-, harc-és gonoszmentes, burokba zárt, védett övezet, hanem az elfogadás és a ráhagyatkozás helye? A dolgok elfogadásának és az Istenre bízott ember szabadsága.
A ma elénk kerülő ige ennek az útnak a végéről szól. Még soha ilyen közel nem jártak az ígéret földjéhez, mint most, mégis, a döntés még előttük van és még mindig nem biztos, hogy megérkeznek.
A nép rettenetesen nehezen viselte a vándorlás kudarcait. Pedig lelki vezetőjük által láthatták volna, mi az oka ennek. Egy isteni parancs könnyed használata, laza értelmezése, néha mellőzése. Ez a nép nem szerette az Urat, az Istenét, nem az ő útján járt és nem tartotta meg rendelkezéseit, a másik ember iránti szeretetet. Ehelyett vissza akart menni Egyiptomba. Ott legalább biztonságban volt. De mi is várta volna őket? Nem sok jó. Az mondja az ige: ha visszamész, ott árultad volna magadat rabszolgának, de senkinek sem kellettél volna. Ha valaki rabszolga sem lehet, mert senkinek sem kell, az nem csak megalázó, hanem maga az élet ellehetetlenülése, vagyis a halál. Ezért mondja Isten: "Elétekbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet." (19.v.)
Merre van az élet? Isten ma azt mondja nekünk: nem mögötted. Nem a múltadban. Nem a megtapasztalt, viszonylagos jólétedben. Ott a halál, az óember fuldoklása, a múlt kísértetei vannak. Az élet előtted van. A te Kánaánod mindig is az orrod előtt volt. Egy lépésnyire? Nem, egy lépésnyire sem. A Kánaán itt van. Ezt helytelen lenne emberileg értenünk. Közelebb kerülünk ennek és mai igénk igazságához, ha Isten nagy és számunkra "kézzel fogható" tulajdonságára gondolunk. A Kánaán a jelenlét. Az itt és most. Isten útja, a keskeny út nem mérhető méterekben és a rajta lét nem számolható percekben és években. Mert a kereszténység lényege nem abban áll, hogy visszaemlékezünk Jézusra és gondolatunkat a múltba fordítjuk, hanem tudatában vagyunk annak, hogy Jézus a jelen pillanatban van. Jézusról nyert ismeretünk nem más, mint Krisztus irántunk táplált szeretete.
Lehet, hogy fogságod negyven, vagy talán ezt pontosabban te tudod, hány éve letelőben van. Elég volt az út, belefáradtál. Sok megpróbáltatásban és szenvedésben volt részed és végre meg szeretnél érkezni. Isten tudja, miért kellettek ehhez évek. A jó hír, hogy az a Kánaán mindvégig ott volt előtted és most is itt van. Nem kell várnod, senki sem akar móresre tanítani, nincsenek előre tervezett akadályok, letöltendő büntetésed. Krisztus jelenléte egyet kér tőled: Te is légy jelen számára! Mentsd meg a vasárnapodat! (Dr. Fabiny Tamás) Élj imádságban! Keresd a testvért! Maradj a gyülekezetben! Figyeld, ami körülötted és benned zajlik! S mindezt Isten szent nevének dicsőségére tedd, anélkül, hogy öncélú lennél, magadnak akarnál jót. Hagyj fel tehát az utazással és megérkezel.
Ámen.