Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Szentendre, 2020. szeptember 13.
Jn 7,37-39
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban itt és a képernyők előtt!
"A harag nem segít a szabadság elérésében." Ahogy leültem végiggondolni az igehirdetés alapigéjét, és ennek a vasárnapnak a témáját ("a Szentlélek elevenít meg"), ez a teljesen más kontextusban olvasott mondat kezdett el refrénszerűen ismétlődni bennem: "A harag nem segít a szabadság elérésében." A Lélek, a harag és a szabadság hármasa kölcsönösen akar kezdeni valamit egymással. A harag a szabadságot lekötözi, a Lélek a harag ellen küzd, a szabadság a Lélekkel áll szövetségben. De miről is szól hozzánk ma Isten igéin keresztül, ami ehhez az előbbi hármast idézi meg és végül ad megnyugtató megoldást számunkra?
Már az Útmutató igéjében megszólítottuk magunkat, mintegy szívünkre beszéltünk: "Áldjad lelkem az Urat…" (Zsolt 103,2). Felszabadítottuk magunkat Isten dicséretére: az elismerésre, hogy életünkben ő cselekszik minden jót, amit sohase felejtsünk el!
A kezdő zsoltárban azt imádkoztuk együtt, hogy "sóvárog, sőt eped az én lelkem az Úr házáért" (Zsolt 84,3). Kimondtuk, hogy mi vasárnap is az élő Isten színe előtt akarunk lenni, mert itt valami olyanban van részünk, ami szabaddá tesz. Ez a ritkán használt, de annál kifejezőbb sóvárog igénk a sóhajt szavunkkal van rokonságban. A sóhajt egy hangutánzó szó, a légzéskor ki-és beáramló levegő hangját érzékelteti. Aki már átélte, milyen nehezen venni a levegőt, mert fojtogató a környezet, vagy el kell fojtani magamban valamit, vagy egy betegség miatt nem tud a tüdő elegendő oxigént felvenni és légszomj áll be, vagy elfogy a levegő körülöttünk, az tudja csak igazán, mit jelent sóhajtani, sóvárogni a szabad lélegzetvétel után. De mindannyian érezzük, hogy a sóhaj magában hordozza a mélyet lélegzik szabadságra vágyakozását. A lélegzik, a levegő már az Ószövetségben is a Lélekkel azonos funkciót tölti be. Isten az ember orrába lehelte lelkét, így adott életet. Az ember fellélegzett és élni kezdett. Csak akkor tudsz igazán élni, ha már fel tudsz lélegezni. Mi, keresztények tapasztaljuk, hogy a Lélek nélkül életképtelenek vagyunk. Sóvárgunk, sóhajtunk, mélyet lélegzünk, és várjuk, hogy ebben a felszabadult "Lélekzetvételben" tökéletesen érzékelhetően benne legyen az Isten. Valahogy, mintha a terhektől, az élettelenség és életképtelenség felé mutató rossztól megszabadult ember magát az Istent lélegezné be és így gyógyul. Ez a haragos világ mindaddig életképtelen, amíg nem Istent és az ő dolgait szívjuk magunkba.
"A harag nem segít a szabadság elérésében."
A sóhajtás, a lélegzetvétel és a szomjúság egy tőről fakad. A szomjas ember a vizet kívánja. Ezekben a forró napokban ismét átéljük, mit jelent nagyon melegben kitikkadni és egy pohár friss vizet meginni. Jézus megszólalásakor az embereknek valami egészen más jutott az eszükbe. Ugyanis a zsidóság épp a 8 napig tartó Lombsátor ünnepét üli, és a pusztai vándorlásra emlékeznek. Az ünnep egyik csúcspontja a víz kiöntése volt. De nem akárhogy! Az éneklő papok vezetésével a nép minden reggel mirtusz-, pálma- és fűzfaágakból kötött csokrokkal a Siloám tavához vonult. (3Móz 23,40). Ott a papok arany merítőedénybe vizet merítettek, az ünneplő menet sófárkürtöket fújva a templomhoz vonult a Víz-kapun keresztül. Ezt a kaput tartották az Ezékiel próféta könyvének 47-ik fejezetében említett templom kapujának. Ez a biblia egyik legcsodálatosabb képe. A prófécia szerint a templom küszöbe alól élő víz forrása fakad, a forrás folyóvá duzzad, megöntözi a sivatagot, a Kidrón völgyén a sós, ezért élettelen Holt-tengerbe ömlik, és élővé teszi annak vizét. Jézus ezen az ünnepen nagyon is érthetően és hatékonyan szól erről az éltető vízről. Mindenkinek ugyanaz jut eszébe és már nekünk is, mert az élő víz szimbolikus értelmét Jézus önmagára vonatkoztatja. A rá szomjazóknak, az őt sóhajtóknak az élő vizet ígéri, ami a Lélek. Sőt, ennél jóval többet mond: "Aki hisz énbennem … annak a belsejéből élő víz folyamai ömlenek." (38.v.). János, az evangélium szerzője hozzáteszi, hogy Jézus arról a Lélekről mondja ezt, akit a benne hívők fognak kapni akkor, amikor Jézus majd feltámad és elmegy innen. Ez a Lélek tudja, hogy "A harag nem segít a szabadság elérésében.", ezért űzi ki a haragot és kínálja fel mindegyikünknek személyesen a szabadságot.
Minderről Jézus akkor beszél, amikor ismét támadják őt. Miután elnémítják, félre akarják tenni azok a hivatásos, farizeusok, akik nem hisznek neki. Harag van a szívükben, sőt gyűlölet Jézus iránt, borzasztó ellenszenv. Számomra lekövethetetlen a történelemben fellelhető, a kronoszban állandóan újraéledő Krisztusgyűlölet. Látom ezt az országunkban, hiszen Krisztus ügyét több helyen cincálják, mint amennyi helyen nem. A Jézus által meghirdetett élet több családban el van nyomva, mint amennyi családban gyakorolják azt. Az evangélium elfogadó szeretete a legpitiánerebb konfliktusban is képes eltűnni, mert az önzésből (?), félelemből (?), ideológiai különbségekből (?), kulturálatlanságból (?) fakadó harag egyhamar megemészt minden jót.
Az egyre izolálódó társadalom egyre súlyosabb szomjúsággal küzd. Ha egy társadalom még nem is tudja, de minél szomjasabb Krisztusra, annál jobban ki van téve a harag elmérgesülésének, ezzel megannyi rabságnak. De mi a krisztusi szabadságra kaptunk elhívást. Ezt az érti meg, akiben az élő víz forrása lelkének belsejéből tör fel, mert a Szentlélekkel eggyé lett. Ezért fontos, hogy együtt vegyünk levegőt, együtt lélegezzen a gyülekezet, és ne engedjük, ezekben a hónapokban különösen ne, hogy az izoláció megtörje ennek a gyülekezetnek a Lélegzetvételét.
Ámen.