Virágvasárnap (Palmarum)
Szentendre, 2020. április 5.
Jn 12,12-19
EÉK 209, 4, 198, 260, 293
Horváth-Hegy Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim otthonaitokban a nappaliban, konyhában, vagy bárhol, ahol vagytok!
Virágvasárnapra ébredtünk!
Az elmúlt hetekben többször rajta kaptam magam, hogy nem tudom milyen nap van. A megszokott napi-és hetirend hamar feledésbe merül, ha nem vagyunk annak ritmusában. De az ünnepek valahogy mégis megmaradtak és jó ütemben érkeznek hozzánk. Az idő nem állt le, a Föld forog és kering, az éledező természet megállíthatatlanul jelzi az európai embernek: hamarosan itt a Húsvét!
Virágvasárnapot már nagyon vártam. Ebben sokat segített az oltárra helyezett friss virágcsokor megérkezése, a maga vidámságával és sokszínűségével, de Húsvét közeledtének előszele is, az öt böjti vasárnap és persze Johann Sebastian Bach Virágvasárnapra írt kantátája, annak leginkább nyitó tétele, amit már a gyülekezet is hallhat a háttérben.
Jézus bevonul Jeruzsálembe. Az 55 ezres ókori főváros 125 ezres metropolisszá duzzadt. Palesztinában senki se maradt otthon. Zsúfolásig megtelnek a piacterek, újabb és újabb fogadókat kellet nyitni, a vendéglátóhelyeken megállás nélkül főztek és szolgálták ki a zarándokokat, a sétányokon családok tömkelege vonult, a templomban egy szalmaszálat sem lehetett leejteni, annyian gyűltek össze a páskaünnepre. Isten népe az egyiptomi szabadulására emlékezik. Van ott hála, öröm no meg királyválasztó hangulat, mert a traumatizált történelem elszenvedői a változás szelét érzik. Hemzsegés és nyüzsgés vonul a városfalon kívülre, egészen az Oljafák-hegyének déli lejtőjéig, ahol a domb mögül egyszer csak felbukkant egy alak, majd egy szamárka, hátán a már jól kivehető világ Megváltójával. Bach virágvasárnapra komponált zenéjében, mintha az úton lépkedő szamár patái dobognának. Bár a tömeg pörög ezerrel, Jézus szamárkája nem változtat a tempóján. Gazdájával méltóságteljesen baktat a megváltás helyszínéül szolgáló város felé.
Jézus egy olcsó szamár hátán, nyugodtan, magabiztosan közeledik egy szörnyű helyre. Oda, ahol öt nap múlva öt sebet ütve rajta keresztre feszítik és meghal. Ám mégsem azok diktálnak, akik ezt művelik vele. Nem, a tömeg királynak kijáró hozsannája nem szédíti meg Jézust; nem a politikusok: Kajafás és apósa, Annás, Pilátus és a Heródes-pártiak, a kemény százados és a szolgalelkű tizedes, meg a többiek írják a történelmet; de még csak nem is a világmisszióra induló tizenkettő.
Jézus tudja, mi alapján szervezi újra az emberiség életét. Bár az ég el fog sötétülni, a templom kárpitja ketté fog hasadni, nagypéntek áldozatának számát akkor és ott minden idők legnagyobb veszteségének könyvelik el, hiszen maga az Isten Fia hal meg. Azonban ne feledjük, mindez odáig vezet, hogy egy új szövetség jön létre. A szövetség két részből áll: az egyik életét adja, a másik hisz ő benne. E kettő az örök élet. Talán Jézus, ott fönt az Olajfák-hegye gerincének magaslatán körbe pásztázva a teremtett világon, látva a pálmaágakat lengető megteremtett csodákat: a gyerekeket, felnőtteket, időseket, akik sóvárogva várják Isten fiainak, esetünkben Isten Fiának megjelenését (Rm 8,19) már maga előtt látja minden idők legnagyobb változásának lehetőségét. Az emberiség újra megtervezheti közösségeit. Akik szeretetből megbuktak, végre talpra állhatnak, mert Valaki ártatlan szenvedése és áldozattá válása megérintette őket. Mert vannak, akik nagyon szeretik ezt a szamárháton bevonuló embert, aki a mennyből jött és vannak, akik gyűlölik a szerintük töviskoronát érdemlő rendbontót. De Ő, aki elé most sokan odadobják felsőruhájukat és vastagon megtöltik az utakat, együtt kiáltanak: "Áldott aki az Úr nevében jön!" (Mt 21,9) köszöntést, aztán "Feszítsd meg!"-et, - mindegy mindenkit szeret. Ez a szeretet győzi le a világ borzalmát, legyen az a Római Birodalom, vagy bármely fennálló birodalom túlhatalma, az igazságot nem ismerők félelmet generáló összeesküvés elmélete, a megélhetésért való küzdelemben elvesztett erkölcs.
Az evangéliumokból tudjuk, hogy Jézusnak egészen biztosan volt néhány testközeli, érzelmeket is megmozgató, erős pillanata (Édesanyja, Mária, 12 éves, elveszett kisfiáért érzett aggodalma; barátja, Lázár halála, Nikodémus fölöttébb szimpatikus érdeklődése az újjászületés kérdésében), aztán voltak megrendítő találkozásai (a gazdag ifjúval, aki csalódott Jézusban, mert sokallta a pénzmániáját, Zákeussal, aki pedig szakított a maffiózó élettel, vagy az özvegy asszonnyal, aki két fillérecskéjét tette a perselybe).
Ilyen erős pillanataink, megrendítő találkozásaink, élményeink nekünk is vannak. Ezekben a hetekben a sokunktól idegen, eddigi életünkhöz nem tartozó külső kényszer írja át naptárunkat, útvonalainkat, születésnapok, évfordulók ünneplését, májusi hosszúhétvégét, az Anyák napját, és hát a nyári terveket. Új feladataink lettek. Más lett a kapcsolatunk idősebb szüleinkkel. Gyermekeink jobban ránk vannak bízva, mint bármikor. Egyik napról a másikra több százezer pedagógus kapott alkalmi munkát a konyhaasztalnál. Olyan dolgokat fontolunk meg, amin eddig sohasem gondolkodtunk. Fókuszba kerültek a legelesettebbek és az eddig nem igazán megbecsült egészségügyi dolgozók. Egy szó, mint száz, a kényszer, ez a külső–belső baj behúzta a féket és leállított. Általános emberi tapasztalatunk, hogy a külső kényszer szenvedést okoz. A szenvedés változást indít el, ami változtatással jár. A kérdés, hogy ennek a világnak a szenvedése, vagy az, amit a bőrünkön tapasztalunk szenvedés, hogyan változtat meg minket?
Hogy is énekeltük a kezdő ének első versszakában? "Szent áhítattal kísérd, / Úgy nézd nagy kínjait! / Hordozni a keresztet / Téged is megtanít." (EÉK 209,1)
Jézus egy olcsó szamár hátán, nyugodtan, magabiztosan közeledik egy szörnyű helyre. Itt még ünneplik, éljeneznek neki, mint a nagy fordulatot elhozónak, de semmi sem történik. Ott, a Golgotán már nincs ünnep. Virágvasárnap kontrasztjaként csend van. Látszólag semmi sem történik, mégis minden ott dőlt el.
Virágvasárnapot ünneplő gyülekezet! Mi már mást látunk Jézusban, mint eleink akkor. Már látjuk az Igaz királyt, aki nem gazdasági-társadalmi-szociális mentőcsomag bejelentésével érkezik a világba. A szerette üzenete mindezeket felülmúlja és mindezek forrásaként jön Jézussal közénk. Virágvasárnap üzenete: "Isten igéje a keresztre vezető úton, a diadal útján mutatja meg az Üdvözítőt." (Jánossy Lajos).
Nagyhéthez érkeztünk. Más utunk volt, mint amihez hozzászoktunk. A böjti félidőben elhagytuk a templomba járást és otthonaink váltak az istentisztelet szakrális terévé. Nem mentünk szécsényi, és bakonybéli lelkigyakorlatra, helyette többet olvastuk a Bibliát reggel és este. Böjtben megtanultuk, hogyan vegyünk részt az online istentiszteleteken, rákaptunk az igehirdetések keresgélésére a neten. Húsvét hajnali istentiszteletet sem tarthatunk. Helyette húsvét vasárnap fél 6-tól fél 7-ig és fél 9-től fél 10-ig a templom előtt, a kereszt tövében a gyülekezet elzarándokolhat az oltárról vett húsvéti fényért, a templomi gyertyánk lángjáért, hogy hazavigye és a 10 órai ünnepi istentiszteleten a templomból vett gyertyaláng jelezze a gyülekezet áldott közösségét, egységét, összetartozásunkat a templommá lett otthonokban.
Nem csupán az ünnep érkezik jó ütemben hozzánk és nem csak mi érkezünk meg Nagyhéthez. Jézus érkezik. Végül hallgassuk meg újra, ezúttal egyben Bach virágvasárnapi kantátájának részletét, mint igehirdetést, aminek zárlatában a zeneszerző mintha a mi virágvasárnapi ámenünket komponálta volna meg.
Ámen.