Vízkereszt ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, 2020. január 19.
Jn 4,31-38
Győri János Sámuel
A hegedűn a húr adja a hangot, de a hangszer teste rezonálásával lesz teljes a muzsika. Mi lelkészek az igét hirdetjük, de a személyes rezonálásunk nélkül nem hiteles a prédikáció.
Ezért engedjétek meg, hogy röviden bemutatkozzam, hiszen soha nem szolgáltam még sem Pomázon, sem Szentendrén. Közel 70 év születtem 7. lelkésznemzedékes családba. 17 éves koromban, miután megismertem Jézus Krisztust az Ó és Újszövetségből, Fóton írtam alá a személyes szövetségemet az Úrral, amikor a 119. Zsoltár 9. versén keresztül megszólított: "Mi módon őrizheti meg az ifjú tisztán az útját, ha nem a Te beszéded megtartása által."
Természettudományos pályára készültem. Kémiából és biológiából érettségiztem, de az Úr kimozdított reál beállítottságomból a humán, és ezen keresztül a teológiai irányba. Feleségem szintén lelkész és az Úr Jézus segítségével négy gyermekünket hitvesükkel jórészt a hit küzdőterén láthatjuk. 14 unokánk közül a nagyobbak már többen eljutottak az Úr Jézus melletti döntésre.
Ez tehát röviden leírva az, ami rezonál mai igehirdetésemben a Szentlélektől tisztára hangolt és soha nem lehangolható evangéliumi hangforrásnak. Ez a viva vox evangelii, melynek partitúrájából olvastam az imént.
Kedves Testvérek!
Hadd kezdjem egy nagyon hétköznapi szólással: Mit eszel rajta? - Mondjuk ezt, ha valaki valamihez, vagy valakihez nagyon ragaszkodik. MI A VÁGY, AMI HOZZÁ KÖTI?
A bűneset üzenet szerint az ember kiűztetésekor kerül abba a méltatlan helyzetbe, hogy "orcája verítékével" kell kenyerét ennie.
Ha arra gondolunk, milyen szabadon tud szárnyalni tudatunk és a lelkünk, igen nagy megkötöttség, hogy naponként két-három alkalommal rá vagyunk kényszerítve, hogy matériát vegyünk magunkba – vagyis, hogy étkezzünk.
Nem véletlen, hogy a Megváltó föllépésének első mozzanata a kísértés: "Változtasd a köveket kenyerekké! Vagyis: "oldd föl a bűnesett miatti kenyérkérdést!"
Jákob kútjánál az Úr vizet kér az asszonytól. A beszélgetésből kiderül, hogy nem ő a szomjas igazán, hanem az asszony, akinek csak a testi szomjúságát oltja a kútvíz, de csak most talált rá a lelki kútra.
Az Úr Jézus igazi vágya, vagy mondjuk így: éhe, szomja az, hogy Samáriában is megismerjék az örök élet kútforrását.
Ha leegyszerűsíteném ezt a történetet, akkor Jézus Krisztus arra szomjazott, hogy egy nem éppen tökéletes életű, ráadásul asszony legyen az első misszionáriusa Samáriában. Azzal, hogy az asszony lelki szomját oltja evangéliumi szavaival, elindul az, amire az Isten vágyik, amiért emberré lett Fiában: a lelkek mentése az örök életre. Mire szomjazUNK, HA MEGTÉRÜNK? a keresztyén gyülekezeti tag, presbiter, lelkész? Mit eszik rajta? Milyen vágya teljesül gyülekezeti szolgálatával? Jó programok, kellemes alkalmak? Nem! A lelkek mentése az örökkévalóság evangéliumának terjesztése az igazi vágy.
Kain kurtán, szemtelenül válaszol az Úr kérdésére: Hol a te testvéred? – "Avagy őrzője vagyok-é én az én testvéremnek?"
Ne szokjunk rá erre a szabadosság sugallta divatos vállvonogatásra! – Mert az Ige azt mondja, hogy igen, őrzője vagy a testvérednek, a férjednek, a feleségednek, a lányodnak és fiadnak, az unokáidnak. Halld meg, halld ki minden igehallgatáskor a kérdést: Hol a te testvéred, a szomszédod, a barátod?
Közben Mártás igyekezettel kínálják mesterüket a vásárlásból megérkezett tanítványok: Mester egyél! A választ hallottuk – "Van nekem eledelem, amiről ti nem tudtok."
Ekkor hangzik el a nikodémusos kérdés az értetlenkedő tanítványok között: "Netán hozott neki valaki enni?"
Tudjátok, azért nikodémusi a kérdés, mert nem tudják, nem akarják érteni, amire Jézus gondol. Ugyan úgy, mint az éjjel Jézust kérdező farizeus az Úr újonnan születésről, a megtérésről mondott szavait.
De az Úr nem hagyja abba itt sem. Folytatja: Az én eledelem, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem.
Az Úr Jézus önként hagyta ott a színről színre látás édeni világát. Valóságos emberi mivoltában szomjúhozik és éhezik testileg, de valóságos isteni mivoltában szomjúhozik és éhezik lelkileg.
Az evangéliumok beszámolnak egy esetről, amikor Jézus megéhezett. A lényeget nem látó olvasók, vagy talán mi magunk is megbotránkozunk a gyümölcstelen fügefa kiszárításán. (Mk 11, 12kk) Botránkoztató, mert az evangélista is megjegyzi, hogy nem volt ott a fügeérés ideje. Csakhogy Jézus ezzel a prófétai tettével az egyházról, a keresztyénségről, rólam és rólatok mond ítéletet, mert a missziónak állandóan ideje van! Ne mondjuk, hogy majd, ha eljön az alkalmas idő. (Pál: Állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben!)
Jézus: előbb eltemetem ... stb
Mint amilyen kötelező kényszere az emberi testnek a szomjúság, az éhség, úgy az Jézus lelke és követőinek lelke is éhezik és szomjazik feladatának betöltésére.
Lk 22 Vágyva vágytam arra, hogy mielőtt szenvednék, megegyem veletek a húsvéti bárányt.
Jn 21.Fiaim, van valami ennivalótok? Azt felelték neki: Nincsen.
Ezért hangzik az "elvégeztetett" előtt még a kiáltása a golgotai kereszten: Szomjúhozom! – és nem fogadja el a felé nyújtott italt, mert más szomjúsága van! Szomjúhozom arra, hogy sokak számára legyen bűnbocsánat és üdvösség az én megfeszített testem és a kiontott vérem!
Boldogok vagyunk, ha nemcsak a vizet szomjúhozzuk és nem csak az ételt éhezzük, hanem szomjúhozzuk az igét, az ő testét és vérét az üdvösségre, ha szomjúhozzuk a gyülekezet plántálás munkáját és éhezünk a családon belüli misszióra!
Ámen