Az esztendő első vasárnapja
Szentendre, 2020. január 5.
2Kor 6,14-16
EÉK 181, 348, 312, 13

Horváth-Hegyi Olivér

Ki vagy?

Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úrban!

Kik vagyunk mi?
A tudatosan élő ember az év első vasárnapján megteheti, hogy felteszi ezt a kérdést: Kik vagyunk mi, keresztények? Persze, ehhez a kérdéshez szorosan hozzátartozik, kik voltunk mi tavaly? Mi volt az elmúlt év legerőteljesebben identitásunkat stabilizáló jelszava, vagy mondata? Neked mi volt?
Ha Istennek kellene válaszolnia ugyanerre a kérdésre: Ki vagyok én? - azt mondaná, amit öröktől fogva mondani tud. Ő nem változik. Isten identitása a szeretet. Ő nem keveredik más erőkkel, nem változtatja magát. Könnyű őt kiismerni és felismerni. De mi, keresztények, akik ehhez az örök időtől változatlan Úrhoz tartozunk, kiismerjük, felismerjük-e magunkat a világban?

Azt szokták mondani, két egymást jól ismerő ember nemcsak a másik gyengeségeit és erősségeit ismeri, hanem azokkal bánni is tud.
Pál apostol is erre vállalkozik. Ő egy egész gyülekezetet ismer, a korinthusiakat. Ismeri lelki állapotukat, észleli a közösségben kialakuló irányokat. Ismeri a gyülekezet erősségeit és gyengeségeit. Tisztában van azzal, hol mutat kiugró eredményt a gyülekezet lelki statisztikája és hol van a korinthusiak Achillesz-sarka, az a sebezhető pont, ami tragikus véget is jelenthet.

Ahogyan egy gyermekét jól ismerő szülő tudja, mi jelent veszély gyermeke számára, úgy Pál is látja, mire kell felhívni a gyülekezet figyelmét.
Úgy tűnik, ezt témát olykor elő kell vennünk, mert mi is meríthetünk belőle. 2020 első napjain önmagát kínálja ez a téma. Kik vagyunk mi? Ki vagyok én? Ki leszek én az előttünk álló esztendőben?

Pál ellentétpárokat sorol fel, amelyek nem férnek meg egymás mellett. Nem tolerálja egymást a igazság és a gonoszság, a világosság és a sötétség, Krisztus és Beliál, azaz a haszontalan, pusztító erő, hívő és hitetlen, Isten temploma és a bálványok.
Ez a gyülekezet meg akarja tartani önazonosságát és Krisztus mellett akar élni. Mert mi történik, ha Krisztus mellé keveredik egy másik vallási vezető, fuzionál két ellentétes pólus: az evangéliumban megismert egyedüli Isten a szünkretista, vallások egyvelegét elismerő irányzattal? Mi történik, ha a vallási pluralizmus, a minden vallást egyformának látó nézet elterjed egy keresztény közösségben, ahol Jézus az egyedüli Megváltó?

Jézus földi élete után néhány évtizeddel ezek a nézetek indították a legnagyobb támadást a keresztény hit ellen. Nem a pogányokkal volt bajuk, nem őket utasította el Pál sem, hanem az az életformát, amelyben mindenféle Isten, vallás, és vallási kultúra keveredett.
Ma egy rendkívül érzékeny világban élünk. 2020-ban kétszer is meggondolja mindenki, mit ír le, mit mond. Az etikai kódexek korában elszokunk hitünk határozott megvallásától elszoktattak minket az egye Igazság kimondásától.

Az apostol felemás igáról ír. Két különböző állat igába fogását a mózesi törvények tiltották, hiszen mást bír és másra való az egyik állat, mint a másik. Ugyanabba az igába nem illik egy kisebb kecske és egy nagyobb tehénke. A felemás iga nem igazán tudja merre menjen, a szántás görbe lesz, a széthúzás ellehetetleníti a közöst.
Pál a felemás igát a házasságra érti. Látja egy hitetlen és egy hívő ember házasságának kettősségét. A legszorosabb életközösségnek nehéz felemásnak lenni, mert a fele más.

Jézus benne elköteleződött tanítványokat vár. Nem olyanokat, akik szidják a világot, akik pálcát törnek pogányok felett, akik bezárkóznak és zárványosítják egyházát. Jézus úgy gondolkozik rólunk, ahogyan gondolkodni kell a keresztények felől. Csak akkor maradunk meg a belé vetet hitben, ha bázisközösségünk a tiszta evangéliumban gyökerezik. Csak akkor lesz stabil keresztény identitásunk, ha a közeg, ami körülvesz, bölcsőként működik. Bölcsőként, ami megvéd és biztonságban tart.

Van feladatunk a bölcsőn kívül. Ennek a templomnak a falai nem lehetnek határok. Az Ágendában a mögöttünk lévő ünnepnapoknak, az év utolsó és az újév első vasárnapjának, óév estének és újév napjának a felirata: Napjaim Isten kezében vannak. Amikor ezt kimondjuk: Napjaim Isten kezében vannak, tudnom kell, ki ez az Isten. Tudnom kell, mit mondott az Ő Fia, akit Názáretinek neveztek. Tudnom kell, hogy Ő az én bázisom, erőforrásom, támaszom, menedékem. Tudnom kell, hogy az Ő ígéretei igazak. Pascallal együtt tudnom kell, hogy "van bennünk egy Isten alakú űr, amit semmilyen ember teremtette dologgal nem lehet betölteni." Tudnom kell, hogy Istennek van egy népe, egy népe van Istennek, akivel ő összetartozik. Az Isten-ember szimbiózisban az ember számára az az előnyös, hogy nincs elszakadva Istenétől, akin kívül senki sem szereti őt úgy, mint Isten, ezért boldog és nyugodt, Isten számára pedig az a szimbiózis haszna, hogy a képmására teremtett ember közelében van, akit szerethet és aki dicsőíti őt. Ez a kölcsönösség az idők kezdete óta normális. Minden más szimbiózis, amivel ezt a kölcsönösséget pótolni akarjuk, hamis.

Végezetül, 2020 elején választhatunk egy identitást stabilizáló mondatot. Isten igéjének ajánlata: "Az élő Isten temploma vagyunk." (16.v.)
Ámen.