Szentháromság ünnepe utáni utolsó (Reménység) vasárnap
Szentendre, 2019. november 24.
Lk 19, 11-28
EÉK 493, 9, 454, 527, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Minád
Keresztény gyülekezet, szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Jó úton jár az, aki a minákról szóló példázatot valahonnan ismerősnek érzi. Egy kisebből valami nagyobb lesz, a kevésből sok, a nem túl jelentősből jeletékeny. Eszünkbe juthat a magvető példázata, amelyben Jézus az evangélium terméketlen és termékeny munkájáról szól, ahol a jó földbe esett egyetlen mag akár százszoros termést is hozhat.
A minákról szóló példázat párhuzama a Máté evangéliumában rögzített tálentumokról szóló példázat, amelyben a gazda ugyancsak befektetési céllal osztja ki a tálentumokat és várja annak megsokszorozását. Az eredmény változó, ahogyan Isten országában is. Mi, akikre Isten rábíz valamit, hol jól sáfárkodunk, hol rosszul.
Ma Jerikóban, közelebbről Zákeus pompás házában járunk. Emlékszünk, miután Jézus lehívta őt arról a bizonyos vadfügefáról, többek megrökönyödésére ennek a maffiózónak a házába ment, hogy ott vacsorázzon, és ott legyen szállása. Jézus mellett ott vannak a tanítványok és Zákeus üzlettársai szép számmal, akik számára a kamat az egyik legszebben csengő szó. Zákeus tehát fővámszedőként a profitrorientált pénzimádók megtestesítője.
Jézus minákról szóló hatásos példázata nem véletlenül hangzik el épp itt, ahol a befektetés nagy emberei ülnek az asztalnál. Ne felejtsük, hogy ezen az estén ekkorra Zákeus egy óriási anyagi veszteséget könyvelhetett el, hiszen élete elképesztő fordulatot vett és vagyonának felét a szegényeknek ígérte és akitől valamit kizsarolt, azt négyszeresen fogja visszaadni. Szóval a vacsora második felében egy vagyontalan, de már Jézust követő exvámszedő, az értetlen többi és a tanítványok hallgatják a Mestert.
De miről is szól a minák története?
Foglaljuk össze röviden a példázatot néhány kiegészítéssel és lássuk meg benne a ránk bízott evangélium értékét, fedezzük fel benne magunkat, nyíljon meg a szemünk Isten földi országának működésére és világosodjon meg értelmünk az üdvösség reménységére.
Egy nemes ember elment egy olyan helyre, ahol királyságot kap, majd ezután királyként tér vissza övéihez. Addig is, jó sok, tíz szolgájának egyenként négy havi jövedelmet ad, azaz egy-egy minát, hogy gazdálkodjanak jól, sokszorozzák meg azt. Nem volt könnyű megszereznie a királyságot, mert sokan akadályozták ebben, üzengettek neki, hogy nem is ilyen királyra vágynak és hasonlók, de végül sikerült, ő lett a király. Amikor visszajött, valaki tízszeres, negyven havi, több, mint három évnyi, más több, mint másfél évnyi jövedelemnek megfelelő tiszta profitot tette le az asztalra. Az ő jutalmuk, hogy tíz, illetve öt város felett uralkodhatnak. Volt valaki, aki ugyanazt az egy minát adta vissza, amit kapott. Ő nem csinált vele semmit. Tartogatta egy kendőben. Ő az, aki félreismerte a gazdáját. Úgy gondolkodott, hogy ura úgyis elveszi az utolsó garast is, mert kegyetlen. Pedig a királlyá lett nemes nehogy elvesz, hanem egész városokat ad az övén hűségeseknek. Ez utóbbi jutalma annyi, amennyi profitot termelt: semmi. Bizalmatlanságon és mellőzésen kívül semmi mást nem kap a királytól és amije volt, az az egy mina, az is elkerül a legjobb szolgához.
Jézus ezzel és akár a tálentumokról, vagy a magvető példázatáról szóló feladatmegjelöléssel óriási felelősséget helyez arra, aki hisz benne és követi őt.
Ma különösen igaz, hogy csak az offenzív kereskedelem, a termelékeny vállalkozás értékelendő, különben összedől a piac, recesszió fenyeget és egy újabb gazdasági válság. Így tekintünk a pénzpiacra, az autógyártásra, az építőiparra, de még egy családi gazdálkodásra is. A biztos lábakat a fenntartható gazdasági fejlődés garantálja. Ez lenne az egyházzal szembeni elvásár is? Mindig növekedjen, mindig erősödjön, felfelé ívelő töretlen mutatókkal?
Sokan gondolkodnak épp ellenkezőleg. Szegény egyházat, még az ág is húzza. Egyre kevesebben vagyunk, ürülnek a templomok, összevonnak gyülekezeteket, mit várjunk ettől a lomha, ókorban alapított, koronként változó pezsgést mutató intézménytől? Állami pénzek ide-vagy oda, az épületek lehetnek újak és korszerűek a forintmilliárdokból, de ki s mivel tölti meg ezeket?
Egy másik kérdés is felvetődik. Ki, hogyan van jelen az egyházban? Kinek mire kell az egyház? Ki mire használja az egyházban töltött időt? Ki mit kezd azzal, amit az egyházban kap? De ugyanezeket a kérdéseket tehetjük fel a kereszténységünkre vonatkozóan. A gyülekezetünkre vonatkozóan. Sőt! A hitünkre vonatkozóan.
És további kérdések fogalmazódnak meg a minák példázatába egyre mélyülve: ha Jézus körül valóban helyük van a veszteseknek, a gyengéknek, a betegeknek, akik menedéket találnak, hogyan várhatnánk el az erősödést, az életrevalóságot?
Jézus egy hatalmas világot építeni jött. Jézus hatalmat akart. A tanítványok és Isten népe ezt a császár helyébe lépéssel képzelte el. Jézus nem ilyen hatalomról szólt. Jézus munkatársakat keresett. A tanítványok és Isten népe a hivatalos vallási vezetői székekben látta meg a lapok leosztását, a mennyországi főhelyek kiosztásában. Jézus nem ilyen pozíciókról szólt. A tanítványok és Isten népe a rájuk bízott evangélium megőrzését, a pogányok, bűnösök kirekesztését látta üdvösnek. Jézus nem ilyen országot kezdett építeni.
A lélek mináinak megsokszorozása siker. Nem az egyház sikere, nem a tanítványoké, nem egy gyülekezeté, nem az óvodáé és még csak nem is a hívő keresztény emberé. Ez a siker Jézus sikere – ahogyan egyik lelkészbarátom fogalmazott. Jézus sikere a kereszt árnyékában. Ebben benne van a szenvedés, az állhatatossággal eltűrt üldöztetés, a kereszténység örökös kritikája, a mellőzés állandó fenyegetettsége, a jézusi élet kinevetése és leminősítése. Talán nem itt a templom falai között, talán nem a gyülekezet csoportjaiban, nem köztünk.
Jézus Zákeus házából Jeruzsálem felé indul. Virágvasárnap reggele van. A szamárháton ülő Jézus csendesen szemléli a pálmaágakat nagy reménységgel lengető gyerekeket és felnőtteket. A mennyek országa már csak néhány kilométerre és néhány órára van. Tudja ezt Jézus és mindezek előtt, csak a tisztánlátás és a tiszta hit végett is, még Zákeus házában elkezd beszélni az ő országáról, az ő mináiról és az általa megbecsült hívő emberekről, akik az ő mináinak erejében, megsokszorozódni képességében hisznek. Ez a reménység azóta sem változott.
Jézus maga válik egyetlen nagy példázattá. (Prőhle Károly) Az ő megsokszorozódását kéri övéitől. És ki volt Jézus? Az, aki felemelte az elesettet, felkarolta az időseket, a betegeket, kiállt a védtelenek mellett, foglalkozott azokkal, akiken átnéztek, megszervezte azok gondozását, akik nélkülöztek, egyszóval a szeretetet valósította meg közeliek és távoliak körében. A szeretetet. Ez az ő minája. Ezek közül egy a tied. Amikor visszajön, megkérdezi: te hogyan kereskedtél?
Ámen.