Szentháromság utáni 19. (Biblia-) vasárnap
Szentendre, 2019. október 27.
Apcsel 18,5-11
EÉK 289, 9, 296, 287, 275, 521
Horváth-Hegyi Olivér
Mi vagyunk ...
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Mi, evangélikusok a Biblia vasárnapját a Reformáció ünnepéhez közeli vasárnapon tartjuk. Ma, Reformáció hetét kezdjük el, amelynek egyik legerősebb üzenete ötszáz év alatt sem kopott el: A Biblia Isten igéje. Sola Scriptura. Azaz egyedül a Szentírás üzenete lehet a keresztény hit igaz forrása, amely megkérdőjelezhetetlen. Ez utóbbinak – ti. amit benne találunk igaz – egyetlen egyszerű oka van: A Biblia Istentől származik.
Egy 13. századi imádság mielőtt önvizsgálatra indító kérdéseket tesz fel, két kijelentést tesz: "1. Mi magunk vagyunk a Biblia, amelyet tömegek olvasnak. 2. Mi vagyunk Isten utolsó, szavakba és tettekbe foglalt örömhíre. De jaj, mi lesz, ha az írás olvashatatlanná, vagy hazuggá válik? Ha kezünk mással lesz tele, s nem az ő dolgaival? Ha lábunk oda visz, ahová a bűn kísérti lépteinket? Ha ajkunk olyat hirdet, amit ő maga elutasítana? Hogyan is tudnánk őt szolgálni, ha nem követjük?" A labda fel van dobva. Mi következünk.
Pál apostol aggodalmaskodó gondolatai a 13. századi imádsággal szinkronban vannak. Ő magát, mint Krisztus apostolát, mint a mennybe ment Jézus elhívott és igéjének hirdetésére rendelt apostolát félti. Vagy még inkább fél. Pál tart attól, hogy az a drága üzenet, hír, igazság, amit az evangélium jelent, nem terjed olyan hatékonyan, mint ahogyan terjedhetne, mert ő, ennek az igének szóvivője veszélyben van. Az apostol anélkül, hogy magát helyezné rivaldafényben és mások előtt akár magának tetszelegne, azt gondolja, hogy ő maga a Biblia, amelyet tömegek olvasnak. Ő Isten szavakba és tettekbe foglalt örömhíre. Nem mindegy, mire van lehetősége és hogyan viszonyul hozzá a gyülekezet és az emberek, a politika, ideológiák és a vallás vezetői.
Pálnak ebből az időszakából származó történettöredékéből két információról értesülünk.
Az egyik információ korinthusi szolgálatának hátteréről szól. Miután Pál apostolkollegái Szilász és Timóteus Korinthusba érkeztek és mesélni kezdtek Pálnak, Pál szemei kikerekedtek és egyszerre nagyon jó kedve lett, ami nem pillanatnyi örömködés volt. Egyfelől Timóteus testvér beszámol a thesszalonikai gyülekezet növekedéséről, az evangélium sikeréről. Pál hátra dől és hálát ad, hogy mégis csak megérte ezt az ifjút oda küldeni és Isten meghallgatta a gyülekezetplántálásról szóló sok-sok imádságot. Pál jókedvének másik csatornája pénzügyi helyzetének rendeződése. Szilász ugyanis Filippiből szép nagy adományt hoz magával, hogy Pálnak ne kelljen sátorkészítő munkát végezni, és fizetése egy tisztességes összeg legyen, amiből gondtalanul és vígan megél. Pálnak régi vágya teljesül: főállású apostol lehet és nem minimálbérből folytathatja életét a filippi gyülekezet nagyvonalúságának köszönhetően. E két örömforrás elegendő lendületet adott Isten szolgájának, amint azt a történetíró Lukács rögzíti is az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben: "Pál teljesen az igehirdetésnek szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus." (5.v.)
Mi is felelősök vagyunk az evangélium Szentendre és környékén terjedéséért. Biblia vasárnap különösen elgondolkodtató, hogy ki-ki mit tesz és milyen áldozatot hoz azért, hogy Isten szava terjedjen. Amennyiben mi vagyunk Isten szava és tettekbe foglalt örömhíre; amennyiben mi vagyunk a Biblia, amelyet tömegek is olvashatnak, akkor ez hallatlan nagy felelősséggel jár. Minél inkább megértjük Isten igéjének rendkívüliségét, annál inkább beépül életünkbe ennek terjesztése és a terjesztés körülményeinek biztosítása.
A másik információ, amit megtudunk, egy álom. Pál nagy hévvel elkezdte hirdetni Jézust és sok helyen forgolódhatott. Sokan buzgónak, munkamániás megszállottnak mondták, aki nyüzsög és nyughatatlan. Ez és igehirdetésének tartalma bosszantani kezdett sokakat, akikkel az apostol radikálisan szakított. Vagyis lemondott róluk és talán úgy tűnik, megsértődve, a dühtől majd szétrobbanva másokhoz ment, például Titusz Jusztuszhoz és családjához, akik viszont befogadták az evangéliumot és akiknél Pál mérhető eredményeket ért el: hittek és megkeresztelkedtek. Ez azonban nem igen tetszett Jézusnak. Onnan, felülről nem nézte jó szemmel földi szolgájának dühét és dühéből táplálkozó félelmét. Jézusnak nem tetszett Pál kudarcsorozata, így a filippi gyülekezet példaértékű anyagi segítsége és a thesszaloniki gyülekezetről szóló hírek optimizmusra indító lelkesedése után Jézus újabb munícióval látja el egyik földi képviseletét, Pált. "Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban." (9-10.v.) Eszembe jutnak azok a céges, kormányhivatali, vagy épp tantestületi történetek, amelyek arról szólnak, hogy hogyan jöttek rá kollégák arra, ki milyen gyülekezetbe jár, ki milyen mélyen hívő keresztény és egyáltalán, mennyire egyféle lelkiségű emberek, akik évekig, hovatovább évtizedekig nem tudták, mennyi fölülről származó erő van munkahelyükön. A kedvencem, amit egy idősebb barátom mesélt, úgy ötven évvel ezelőttről. Új kartársuk érkezett a gyárba, akit barátom végigvezetett. Amikor az irodájába léptek, beszélgetés közben körülnézett és egy irat alatt meglátta a (Bibliaolvasó) Útmutatójának kikandikáló sarkát. Amikor búcsúztak, az új kartárs ránézett az Útmutatóra és csak ennyit jegyzett meg: "Te is? Én is." Az a kézfogás már mást is jelentett. Barátom fellelkesült és másnap az Útmutatót az asztalán hagyta, csak úgy. Az elkövetkező héten egy tucat emberről derült ki, ők is keresztények.
Pál apostol még nem tudta, mennyien fogékonyak az evangéliumra. Jézus azt mondta neki, "sok népem van ebben a városban".
Talán most van itt az ideje, hogy bátorságot meríts! Bátorságot hited megvallására, Bibliád rejtekhelyről való előhúzására, hitedről, Jézusról való beszédedre. Bátorítást kapsz az igéből, hogy ne félj, ne légy szégyellős, kelletlen, tutyimutyi. A te Korinthusodban is vannak Jézus népéből valók. Jézus azt mondja, hogy "Aki vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt." Kérdezhetnénk: Akkor miről beszélünk? Tényleg, miről beszélünk? Menjünk és legyünk azok, amire elhívott minket az Isten: keze, lába, ajka, segítsége, Bibliája, szava, tettekbe foglalt örömhíre. Mert nekünk van üzenetünk ennek a világnak. Van egy jó hírünk. Jézus él! Pál ebben kapott segítséget, biztatást, erőt álmában.
Mi, hogy vagyunk, én hogy vagyok a biztatással, lelkesítéssel, mások támogatásával? Egy William Arthur Ward nevű 20. századi amerikai író néhány sora került elém a minap, épp jól jött: "Hízelegj nekem, s valószínűleg nem hiszek neked. Kritizálj engem, s valószínűleg nem foglak kedvelni. Vegyél semmibe, s valószínűleg nem bocsátok meg neked. Bátoríts, s nem foglak elfelejteni." Az evangéliumban hányszor halljuk Jézust bátorító szavakkal! Olyanokat bátorít, akiket már senki sem. Jézus mennybe ment, hát ezt a feladatot is ránk hagyta.
Este ifjúsági istentiszteleten az irgalmas samaritánus történetét viszem az ifjak elé. Barátomat, a 39 éves Szilágyi Dánielt és tegnapelőtt óta feleségét, Marikát is elhívtam. Dani mozgássérült. Nagyon. Két bottal nagy kínok árán tud megtenni néhány métert. Születésétől kezdve kerekesszékben ül. Az igehirdetés alatt fog bejönni, mint a dialógusprédikáció másik résztvevője. Arról fog beszélni, milyen igaz, kivétel nélkül keresztény barátai vannak, akik bátorítják őt az életre. Szüksége van rá, mert hite miatt az otthonban, ahol él, csúfolják, barátaira irigyek, testi fogyatékával való küzdelme élethosszig tart majd.
Szombat délelőtt egyik negyedik szomszédom szólított meg és mesélte péntek esti nagy élményét: hallgatta a kéz és láb nélküli embert, Nick Vujicic prédikátor, motivációs tréner Papp László Sportarénában tartott előadását, ahol egy mondat különösen is megragadta: "Ne várd, hogy a csoda megtörténjen veled. A csoda te vagy."
Ha ezt elhiszed, hogy Jézussal az életedben te magad vagy a csoda, és így tekintesz minden más emberre: Jézussal ő maga a csoda, akkor nem vered le a port a ruhádról, nem tartod magad különbnek pogány, vagy Isten tudja miben hívő munkatársadnál, nem mondasz le kollégádról és családjáról.
A Biblia úgy vagy te és úgy vagyok én, hogy rajtunk keresztül szólal meg Isten igéje, szava. Isten veled van. Ő ad erőt, ő ad megfelelő szavakat, ő indít a misszióra.
Ámen.