Szentháromság utáni 10. vasárnap, a templomszentelés 15. évfordulója
Szentendre, 2019. augusztus 25.
1Kir 8,22-61
EÉK 283, 9, 284, kórus, 288, 254
Horváth-Hegyi Olivér
Szentendrei szőlőskert
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Templomszentelésünk 15. évfordulóján egy felépült templom végérvényesen szakrálissá avatását ünnepeljük. A kövek, a tér, a használat mind-mind Istenről szól és mindent, ami ebben a templomban történik, az ő nevében teszünk.
Az akkori gyülekezet álmodni sem mert ilyen épületről. Jó néhányan itt vannak azok közül, akik 2004. augusztus 21-én itt ültek, vagy álltak és csodálattal adtak hálát a gyülekezet új templomáért. Ezek a testvérek emlékezhetnek arra, milyen nagy váltás volt a kicsi régiből a nagy újba átszokni. Én magam püspöki titkárként lehettem az ünnep részese, akkor még nem gondolva, hogy egykor majd én fogok itt szolgálni. Megszeppent és óvatos testvérek emlékét őrzöm, akik túl nagynak, túl szépnek látták az épületegyüttest.
Aki ma már olvasta az Útmutatót, vagy egyházi esztendőnket illetően tájékozott, tudja, hogy ma Jeruzsálem vasárnap van. Ezen a vasárnapon a kereszténység is megemlékezik a jeruzsálemi templom pusztulásáról, ami Jézus feltámadása után 40 évvel történt és erősen traumatizálta a világ zsidóságát, hiszen Isten népének rengeteg zsinagógája volt és van, de temploma csak egy volt, amit ma már csak a Siratófal emléke jelez. Mi ezen a szomorú vasárnapon pusztulás helyett épülésért adunk hálát.
Érdekes helyzetet teremt a szentendrei gyülekezet számára Jézus mára eső példázata. (Lk 20,9-19) Az allegorikus példázat Jézus legitimizációját járja körbe. Honnan tudhatjuk, hogy Jézus a mennyből jött és isteni mandátuma van? Jézus egy tradicionális, a kor embere számára jól érthető képet használ az allegória kibontásához, amelyben a gazda maga Isten, a szőlőskert az emberek, a nép, ha tetszik a gyülekezet, a szőlőművesek pedig a vallási vezetők.
Az újszövetségi korban gyakran megesett, hogy a gazda bérbe adta földjét, cserébe a termény bizonyos részét kérte el. Miután a terményért jogosan érkező szolgákkal csúnyán elbánnak, a gazda a legfőbb tekintélyt, fiát küldi el, hogy rendezze a sorokat. De a szőlőművesek durván reagálnak és a jog szerinti örököst megölik.
Jézus és Jeruzsálem találkozik. Jézus, aki a mennyből jön és elhozza magával az ideális (és semmiképpen sem idealizált) emberképet, társadalomképet, ami nagyon nem illeszkedik a kor vallási, jeruzsálemi szokásaihoz. Jézus –ma úgy mondjuk – egyházkritikája az egész intézményrendszert mélyen érinti. Kritika ez a templomba járás felett, kritika az egyházadó befizetése felett, az áldozati kúltusz, a papok élete, az Istenhez fűződő egészségtelen, érdekviszony felett. A példázat szerint a kialakult és évszázadokra visszatekintő monstrum rendszer nem fogadja be a jézusi gondolatot, ezért Jeruzsálem és Jézus találkozásába mindketten belepusztulnak. De míg a jeruzsálemi templom i.sz. 70-es pusztulása a mai napig a "kő kövön nem marad" állapotot konzerválta, addig Jézus halála mindösszesen egy rövid hétvégéig tartott, aztán felépült és felépülésével minket is felépített a halálból, hogy az összeomlás és végzetes állapot ne fenyegessen minket, bár bűneink miatt – igazság szerint – azt érdemelnénk.
A jeruzsálemi templom elpusztult és valamit betemetett a korabeli kultuszi életből, amelyet Jézus szeretetteljes, de radikális kritikával illetett.
15 évvel ezelőtt akkori feladataim közé tartozott tudósításokat írni az Evangélikus Életbe. A szentendrei templomszentelési cikk egyik bekezdése D. Szebik Imre püspök úr igehirdetését idézi: "A szentendrei templom falazatába beépült kövek valaha, valahol egyben voltak: tehetetlenül, magányosan, de most célhoz értek. Templommá épültek, felépült a templom, hogy az itt élő evangélikusság megtalálja önmagát és önazonosságát. Isten háza várja az ideérkezőket és a még magányos, elrejtőzködve élő kőszíveket, hiszen magunkban nem tudunk meglenni, egyedül képtelenek vagyunk a boldogságra. Épülni kell a háznak és a léleknek is. Legyen élő kő, élő egyház a szentendrei gyülekezet, hiszen Jézus él!"
Egy évforduló a hálaadás mellett önvizsgálatra is jó lehetőség. A gyülekezet lelkészével, hitoktatóival, presbitériumával, kántorával, szolgálattevőivel együtt nézzen magába és vizsgálja meg magát. Hogyan élünk, milyen kultuszt építünk, ki köré gyűlünk, miért járunk ide, mi tart bennünket össze?
A jeruzsálemi templom falai azért omolhattak le, mert tarthatatlan volt, ami ott folyt. Isten ítélete ez? Nem tudom. De Jézus és a vallási vezetők, a főpapok, írástudók és nem utolsó sorban a farizeusok között feszülő ellentét mindenképp robbantott. Jézusan az ilyen mondatai bár igazak voltak, a bosszút forralták: "Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. … A tolvaj pedig nem egyébért jön, mint hogy lopjon, öljön, pusztítson." (Jn 10,8.10)
De Jézus még ezekért az utolsó gazfickókért is meghalt, hogy hit által, kegyelemből nekik is életük legyen.
A szentendrei gyülekezetet egy hatalmas nyersvasból készített kereszt emlékezteti erre. Ahogyan elődöm, Novotny Dániel mondta nekem 12 évvel ezelőtt a lelkészi hivatal átadásakor: "Az észak-olasz stílusban megálmodott templom az üres sírra akar emlékeztetni, ezért ilyen az alakja, azért an feszület helyett üres kereszt az oltártérben." Ez a gyülekezet mindaddig fennmarad, amíg Jézus feltámadásába és szeretetébe kapaszkodik és azért jár ide, azért vállal szolgálatot, azért hoz anyagi áldozatot, hogy sokak erre a hitre jussanak, ebben a hitben minél többen megerősödhessünk. Minden vasárnap elénekeljük a ma mindhárom versszakával énekelt 283-as számú énekünket, a Jézus a te beszéded teremjen jó gyümölcsöket. A második versszak egy részletét szeretném kiemelni "Szentlelkednek áldása járuljon buzgóságunkhoz, vezéreljen igazságra, kegyességre, boldogságra." A kegyesség egy régies szó, a vallásosság megélésére utal. Mondhatjuk lelkiségnek, hitéletnek, vagy akár keresztény életvitelnek. Minden közösségnek van egy meghatározó vonulata, egy kegyessége, ami a lelki vezetésből, a közösség tagjainak hitéletéből, a megélt istenélmények milyenségéből, egy közösség kiformálódott teológiájából tevődik össze. Ez nem jelenti azt, hogy mindannyian egyformán gondolkodunk, de van egy egységes kép, egy "gyülekezeti lélek", ami egyedi, Szentendre és környéki. Ettől is működik egy gyülekezet, ezért nem szakadozik szanaszét a közösség. Mi jellemző a mi kegyességünkre? Milyenek vagyunk mi? Ezt a kérdést érdemes elővenni, most, hogy 15 éves a templomunk és végiggondolni, hogy helyes-e, jó-e az az út, amin a gyülekezet jár, jó-e az az intézményrendszer, amiben éldegélünk. De ide tartozik az a téma is, hogy Isten szerint való-e a gyülekezet célja, van-e Isten áldása mindazon, amit tervezünk, megvalósítunk.
Nem csak a lelkész naponkénti kérdései ezek, hanem mindannyiunké. Bármily furcsa ez a mai világban, Jézus segít nekünk ezekben a kérdésekben, ahogyan a szőlőmunkások példázatával is segíteni akart. Szeretem ezt a gyülekezetet, szeretem azokat a szolgálatokat, amelyeket sokszor nem én választok, hanem adódnak és szembe jönnek velem. Szeretem a templomunkat, otthon érzem, érezzük magunkat a közösségben. Ez nem jelenti azt, hogy mindent jól csinálok, hogy a lelkészcsalád tökéletes, hogy jól vezetem a gyülekezetet. De minden erőmmel és tudásommal, hitemmel és kegyességemmel Jézust szeretném középre állítani elétek, magam elé. Arra törekszem, hogy minden korosztály Jézushoz, az ő személyéhez, az ő evangéliumához, az ő lelkiségéhez kötődjön és naponként találkozzatok vele. Nem szeretném, ha ez az élő kövekből épült ház, a gyülekezet lerombolódna és elpusztulna, mert megbetegedett a rendszer, erőtlenné vált az intézmény, és a gonoszság erősebb, mint a szeretet. Ezért együtt felel lelkész és gyülekezet, a vezetés és csoportjaink tagjai, óvodánk családjai, korban előrehaladott bölcs tagjaink és fiatal, életük teljében lévő titánjaink.
Nemsokára énekli az énekkarunk a 127-ik zsoltár alapján megírt négyszólamú Halmos László művet: "Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt. / Hogyha az Úr nem őrzi meg a várost, aki azt őrzi, hasztalan virraszt." Gyülekezetünk minden tagja hasznos, amikor az úrra tekint, az ő kegyelméből él és az ő erejével dolgozik, szolgál. A szőlősgazda áldja meg Szentendre és környéki szőlőjét, gyülekezetünk szőlőmunkásait, hogy megadjuk neki, ami jár: dicsőségét!
Ámen.