Vízkereszt ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, 2019. január 20.
Jer 17,12-14
EÉK 331, 2, 61, 306, 13

Horváth-Hegyi Olivér

Méltó vagy rá, hogy érted éljek!

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

Te vagy a mindenem! Fölösleges túlzás, már-már giccses mondat ez, nemde? Te vagy a mindenem.
Vagy ellenkezőleg. Nemhogy giccses, hanem inkább egy ilyen elejtett félmondatot életünk legféltettebb pillanataként őrizzük tudatosan, vagy tudat alatt? Te vagy a mindenem! Nagyon szerelmes romantikus mondja szerelmének, érzelemgazdagságától túlcsorduló édesanyja kicsiny babájának, vagy talán hajléktalan a hajléktalan társának, akinek már nincs semmije és senkije, csak a sorstársa.

Te vagy a mindenem. Ez a mondat inkább fiatalabb korunk bókjaként hangzik olykor fülbe súgva, de leginkább szerető szemtől szerető szembe: Te vagy a mindenem!
Ugyanakkor, ebben a szép vallomásban lehet némi költői semmitmondás is. Mert mi a minden? Mindenkinek más. Körülhatárolhatatlanul nagy ez a minden. Mintha mindenki mást kiszorítana. Ha ő a minden, már senki más nem lehet valami.

Jeremiás prófétát nem a semmitmondó szavak címzetes bölcselkedőjeként ismerjük, aki csak úgy leír dolgokat, mint például a vasárnapi ige első lélegzetvételre felolvasott mondatát: "Ő a dicső trónus, kezdettől fogva fenséges hely." Istent nevezi az uralkodás helyének, birtokosának, Ő a legmagasztosabb. Ő a mindene. Giccs nélkül, a legféltettebb istenélmény visszhang-szavaiként. Jeremiás elgondolkodtat. Ki az én mindenem? A családom? A gyermekeim külön-külön vagy együtt? Az örökségem, amit szüleim hagynak rám: lelkit, szellemit, anyagit? Vagy a tudásom és amit tudással, tehetséggel elértem? A szakmai karrierem? Mi az én mindenem? A szerelmem? Az egészségem? Az életem? A ház, amit én rendeztem be?
Jeremiás, mint egy igazi jó próféta, mint aki egy társadalom részeként él korának emberi között, szétnéz a világban. Alapos bölcsességgel teszi. Istentől kapott éles látásával helyesen észleli mozgását, mint egy jó kortárs író, egy alaposan felkészült újságíró, vagy egy politikai elemző.

Nemzetét világhatalmak ütközőpontjában látja. Júdában a változások szele fúj. Új ideológiák, idegen gondolkodásmód, új vallások szokásai, nagypolitikai befolyások emelkednek Júda fölé, árnyékot vetve a tiszta egyistenhit fészkére. Az egy igaz Isten ábrahámi örököse, Jeremiás szűkebb hazája, Júda, az Asszír nagyhatalom vazallusa. Az egyiptomi szövetség felé kacsingató kis országocska megalkuszik, mert azt gondolja, nem lehet más politikája. A vallási unió veszteseként szétesőben van. "Júda vétke föl van írva vasból készült íróvesszővel, rá van vésve gyémántheggyel szívük táblájára. ... Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul a szíve." (Jer 17,1.5.) Eszünkbe juthat az Európai Unió, a Brexittől a liberális vallásnélküliséget hirdető propagandán át a gazdasági előnyöket védő magatartásig. Vagy épp saját országunk történelme, amiben élünk. Talán nem igaz, hogy ahányan vagyunk annyiféleképp látjuk. Ugyanakkor keresztény emberként mi a Biblia igazságán és tisztaságán keresztül értékelünk, próbáljuk megfogalmazni megközelítően reális véleményünket és óvatosan eligazítani fiataljainkat. Mindeközben imádkozunk nemzetünkért, elöljáróinkért, államfőért és polgármesterért.

Jeremiás az embereket is helyesen látja. Az emberek fejében Isten már csak egy halvány gondolat. Júda férfiainak szemében kezd megkopni Isten dicsőségének fénye. A férfi másképp akar harcolni az ellenség ellen. Isten oldalán eszközei megválogatottak. Nehéz Istenre bízni gyermekei és unokái sorsát, inkább emberekben, egy idegen pogány királyban bíznak, mint a Mindenható Istenben és még lelküket is eladják és inkább szakítanak az egyistenhittel, csakhogy mentsék a bőrüket.

Jeremiás országának hanyatlását látja. Hogy országa saját sorsának irányítója lenne? Egy bizonyos, a következményekkel számolnia kell. Jó sorsa továbbra is Isten kezében van, ám akik kezükbe veszik saját sorsukat, félő, hogy önsorsrontók lesznek és a biblia igazsága bekövetkezik: "nevüket porba írják." (13b). Jelentéktelenek lesznek, mert félrekormányozták az országot. Ezekben a válságos évtizedekben a próféta hűséges marad a hűséges Istenhez.
Aki látja vesztét, csak az kiált így: "Gyógyíts meg Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok!" Aki akar még valami jót az élettől, az Istent elkezdi Istenként tisztelni, majd dicsőíteni. Ezzel kezdődik a minden.

A tanítványoknak is szükségük volt a kánai gyógyulásra, ahol a menyegzőn látott első jézusi csoda hitetlenségükön javított. Ha volt ilyen, márpedig lehetett kétkedésükből gyógyultak meg, ha kezdeti lelkesedés utáni szieszta-hitük gátolta őket a hatalmas Isten meglátásában, akkor ettől az álmoskás hittől szabadultak meg, amikor Jézus megmutatta dicsőségének első csodáját és a vizet borrá változtatta. Felrázó élményünk, amikor Isten csodája egyszer csak ránk köszön.

Jeremiás gyógyulni akar. Csak az gyógyul, aki Jeremiással és a tanítványokkal együtt le tud mondani arról, hogy szerencséjének maga legyen kovácsa és elkezd imádkozni valahogy így: "Sorsom kezedbe van Istenem."

Több, mint 2500 éve a jeremiási időkben Isten ugyanolyan volt, mint most. Változatlanságának ismertető jegye az alkalmazkodás. Bármilyen lehetsz, Isten úgyis megtalálja hozzád az utat!

Ha Istennek van méltósága, ez például az. Ő keres engem, nem én őt, mert ez méltó hozzá. A Szeretet kezdeményez, a szeretett válaszol. Isten méltó arra, hogy mindenem legyen. Körülhatárolhatatlanul nagy ez a mindenem, de Jézusban mégis körülhatárolhatóvá vált, amiben az Útmutató heti igéje is ráerősít: "...a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg." (Jn 1,17b). Ámen.

Imádkozzunk! Te vagy a szívem királya, Tiéd mindenem. / Minden helyzetben sorsom kezedben, Istenem. / ... Méltó vagy rá, hogy érted éljek, / és életemmel rólad beszéljek. /... Méltó vagy rá, hogy bízzak benned, / Mert nem engedsz el! ... Soha nem engedsz el!
Ámen.