Karácsony utáni vasárnap
Szentendre, 2018. december 30.
Lk 2,25-32
EÉK 159, 1, 155, 156, 157

Horváth-Hegyi Olivér

A Testvér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

"Kistestvéred születik." Ezt a mondatot majdnem mindannyian mondtuk felnőttkorban, vagy hallottuk gyermekkorunkban. Az évek, évtizedek elkoptatják az emlékeket, de akik nemrég mondtak ilyet gyermeküknek, gyermekeiknek, vagy hallották szüleik nagy bejelentését, most mosolyognak. "Kistestvéred születik." Ebben a jóhírben valaki érkezése és egy új élet öröme van benne. "Kistestvéred születik." Én még jól emlékszem Ádám öcsém, a család hatodik gyermeke születésének bejelentésére. Édesanyám egy esti családi áhítat alkalmával mondta el nekünk nagyon boldogan: "Kistestvéretek születik." Izgalmas érzés volt belegondolni, hogy többen leszünk, vártuk őt és én 11 évesen valami különös felelősséget éltem meg egy újabb testvér születésekor.

De friss emlékként él bennünk Magdaléna (1,5) születésének bejelentése. Két évvel ezelőtt, Villővel (6,5), Fülöppel (4) és Jakabbal (1,5) Szenteste, hagyományaink szerint az ünnepi vacsora után, ajándékozás előtt karácsonyfánk gyertyáit gyújtottuk meg az otthoni énekléshez. Összesen hatot. Amikor Villőnek el kellett nevezni a gyertyákat, az ötödik után felcsillant a szeme és felkiáltott: "Kistestvérünk születik!" (A hatodik gyertya már Magdalénáé volt.)

Az agg Simeon Lukács evangélista írása szerint ígéretet kapott arra, hogy ő is meggyújthatja a gyertyát. Egész életében Isten Fiának születését várta. Ha Isten valakinek valamit megígér, azt meg is adja. Isten nem téved és nem másítja meg tervét. Az ígéret életben tart. Tudni valami jóról, ami be fog következni, csak az idejét nem látni hatalmas hit. Hit abban, hogy semmi sem állathatja meg Istent és hit abban, hogy mindennek megvan a maga ideje. Különösen akkor van ennek jelentősége, ha valami rossz dologban vagyunk benne. Ilyenkor vagyon várjuk sorsunk jóra fordulását.
Simeon is egy ilyen rosszban volt benne. Látta népe elhajlását a Mindenható Istentől, és ő is úgy gondolhatta, hogy már nagyon itt van az ideje Isten földi megjelenésének, ami a világtörténelem fordulópontja lesz.

Isten Fia, Jézus érkezése az ézsaiási és más próféciákon keresztül azért is rendkívüli történés, mert ezek az ősi bibliai szövegek számos esetben az azt hallgató embereket Isten gyermekének nevezik, mint például az oltár előtti felolvasásul rendelt igénkben: "Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének rólad, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be." (Ézs 49,15)

Ezt erősíti meg a kezdetek kezdete kialakult jézusi hagyomány, ahogyan azt a konfirmációi vallástételben is megvalljuk: "Isten a keresztség által gyermekévé fogadott". Ha Isten szava és most már a keresztség által is Isten gyermekei vagyunk, akkor nekünk Jézus testvérünk. Ebből a kapcsolati minőségből talán a közeli rokonság a legfontosabb, mégpedig a származás miatt. Mi és Jézus hitünk és maga, a testvérünk, Jézus döntése nyomán, ami az Atyának is akarata egy helyről származunk. Amikor arról beszél a kereszténység, hogy Isten nem egy távoli hatalmasság, erre is gondolhatunk.

Simeon, ez az előre haladott korú bácsi, a jeruzsálemi templom szentségében a maga időskori óvatosságával kezébe veszi "kistestvérét" és azt mondja: "meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak." (30-32. v.) Micsoda öröm és micsoda beteljesülés lehetett ez Simeonnak! Ott tartotta kezében az Istent. Gügyögés helyett magasztalás, zavart, öregemberes töredezett szavak helyett áldás fakadt ajkáról.

Ha karácsonyunk idején nem jutunk el a simeoni meghatódástól a simeoni magasztalásig, karácsonyi ünnepünk olyan lesz, mint a diósbejgli dió nélkül, vagy a halászlé hal nélkül. Karácsony ünnepe utáni felocsúdásunk része visszatekinteni: ki nekem az, aki született?

Ebben a gondolatban a galatákhoz írt levél segít bennünket tovább. Pál apostol kiskorúságnak hívja azt az időszakot, amikor még nem járt közöttünk Isten az ő asszonytól született Fiának bőrében. A teremtéstől kezdődően a világ elemei (föld, víz, levegő, tűz) alá voltunk vetve szolgaságra. Ez az emberiség egyszerű, rituális törvények és szabályok által meghatározott hitvilágban élt, földhöz ragadott hitéletében a testi szempontok játszottak szerepet, mint látás, ízlelés, hallás. A vallási étkezési szokások, a körülmetélkedés, ünnepnapok szigorúan vételének egyedüliségét Jézus megjelenése háttérbe szorította, de nem szüntette meg. Továbbra is szükségünk van ünnepeink és vallási életünk külső megélésére, mint ahogyan ilyenkor karácsonyfát állítunk, gyermekeinkkel betlehemesben játszatjuk el a születéstörténetet, de előtte ádventi koszorú gyertyáit gyújtjuk meg, vagy akár gondolhatunk az oltárunkon elhelyezett öt különböző szimbólumra, vasárnapi megszentelt időnkre, a 10 órára, vagy épp a Luther rózsára. Pál apostol a külső jegyek üdvösséget szerző hatását húzza ki a vallásos ember regulájából mert a nagykorúvá vált világ már Jézus Krisztusra, mint az egyetlen üdvösséget hozó erőre tekint. Jézus azért jött, hogy csakis hagyományainkhoz ragaszkodó és hagyományainkban véget érő hitéletünkből, amit szolgaságnak nevez kiváltson minket, Isten fiává tegyen minket azzal a végső céllal, hogy Isten országának örököseivé lehessünk. Mindez pedig úgy történhet meg, hogy Isten az Ő Fiának lelkét küldi el szívünkbe. Ez karácsony hallatlanul fontos utózöngéje.

Így vagyunk mi Isten családjának tagjai, Jézusnak testvérei. Amikor egy újabb gyermek születik a családban, valahol az egyik gondolat, hogy az örökség hány felé fog menni. Szülők számolgatnak, tervezgetnek, nagyobb testvérek egy új házasságba született kistestvér érkezésénél talán féltékenyek a családi vagyonra. Nekem akkor mennyivel kevesebb jut, ha még sorba születnek a testvéreim! Isten országában ez is másképp van. Isten minden gyermekét egyformán szereti. Egészen megrázó az evangéliumokban olvasni Jézus Atyai szeretetéről szóló mondatait, ami rendszerint azzal a következménnyel van leírva, hogy aki szereti az ő Fiát, Jézust, azt az Atya is szeretni fogja.

Ha az Atya ugyanúgy szeret minket, mint Jézust és ugyanazt az örökséget adja nekünk, mint Jézusnak, akkor tényleg nincs különbségtétel.
Ezért hát, még mielőtt megfordulna a fejünkben a testvéririgység, hogy nekünk Jézust, mint az Atya által mindhalálig szeretett testvért szeretnünk kell ahhoz, hogy a Mennyei Atya szeressen minket, gondoljunk arra, hogy az isteni szeretet így sem személyválogató.

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Simeon hálaéneke minden megtért ember hálaéneke, aki találkozott Jézussal az igén és a szentségeken keresztül. Karácsonyi gyertyagyújtásunk még tart, vízkeresztig a karácsonyfán meggyújtott gyertyák legyen eggyel több. Testvérünk született, akit nem becézgetünk, inkább hívjuk Megváltónak, Krisztusnak, Szentek Szentjének, Magasságosnak. Ő legyen ennek a gyülekezetnek gondolata minden nap!
Ámen.