Ádvent 4. vasárnapja
Szentendre, 2018. december 23.
Fil 2,16b-18
EÉK 149, 2, 137, 133, 13
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Ádvent negyedik vasárnapja elhozta nekünk a – számomra nagyon szeretett – 137-es éneket, és gyerekek és felnőttek végre kitárhatjuk az ajtót, mert "a legnagyobb király van itt". Idén az ádventi időben tudatosan készültem és készítettem a rámbízottakat a rövid negyedik ádventi hétre. Hiszen ma meggyújtjuk a negyedik gyertyát, de holnap este már a karácsonyfán égnek a lángocskák és az ádventi koszorú lassan átadja a helyet karácsony díszeinek. Azért, ha tehetjük, érdemes a teljes kört bezáró ádventi koszorú teljes fényében ünnepelni Krisztus születését!
Ádvent negyedik vasárnapja az öröm vasárnapja, ahogyan az az Ézsaiási próféciában is felcsendül és szemünk elé tárul: " " (Ézs 52,). A megszülető Jézus Krisztust ünnepli a teljességet örömében megélő egyház. A teljességre törekvés alapvágyaink egyike. Teljességünk alkotórésze az öröm. Ádvent utolsó vasárnapján ezt hozza elénk Pál apostol filippibeliekhez írott levelének kicsiny részlete. Az apostol öröme akkor teljes, ha a gyülekezettel együtt élheti meg Krisztust. Az apostol és a gyülekezet összetartozik életben és halálban, hétköznapokban és üdvösségben. A krisztus-hit oly annyira egymás mellé rendezi őket, hogy mélységesen egymásra vannak utalva, de nem csak a közösség az apostollal, hanem a gyülekezet minden tagja minden tagjával. Pál apostol vágya, hogy "ez az öröm el ne múljék", hitük érjen össze, a gyülekezetet a Krisztusért megélt öröm tartsa meg. (Szabóné Mátrai Marianna gondolata alapján) Ezért az öröméért hozott áldozat sohasem kevés.
Az ige mélyebb magyarázatát hadd folytassam kicsit távolabbról indulva is, mint azt a gyülekezet már megszokta.
Tudósok, már a 19. században foglalkoztak azzal a felismeréssel, hogy a világegyetem, benne a minket körbevevő atomok, de akárcsak ez a templom, vagy a patak vize, egy hópehely a lehető legkevesebb energiát akarja felhasználni. Ennek elérése érdekében minden a rendezetlenségre törekszik. A rendezettség ugyanis energiát vesz el. Ezt a fizikai törvényszerűséget nevezi a tudomány entrópiának. A fizikai rendszerek rendezetlenségének mértéke mindig a lehető legmagasabb fokra akar eljutni, azaz a legrendezetlenebb állapot felé tart, ami egyben a részecskék nagyfokú, vagy teljes önálóságát jelenti. Vagyis a részecskék nem akarnak egymással találkozni, mert ha találkoznak, az bizony energiát von el, hiszen akkor már kapcsolódnak egymáshoz és kötések keletkeznek, amit pedig csak úgy tud fenntartani, ha a környezetéből vesz el energiát.
Az entrópia jelensége a társadalmakban is megfigyelhető. Az emberek minél inkább érzik a kötöttséget, annál inkább vágynak a szabadságra. Ha azt érzik, kívülről mondják meg nekik, mit tegyenek, utcára mennek és forrongani kezdenek. Ezt ma a világ több pontján észleljük. Ez ahhoz az állapothoz vezethető vissza, amiben az ember legjobban érzi magát: szabadsága van és kötetlen, mint az atomok, amelyek nem akarnak energiát befektetni.
Az entrópiának van egy másik olvasta, amely az élővilágban figyelhető meg. Az élőlények ezt a bizonyos rendezetlenséget (entrópiát) próbálják a lehető legalacsonyabb szinten tartani, hiszen rendezettségük tartja életben őket. A rendezetlenségre, a szabadságra való törekvés igen erős irányultsága minden mozgó létezőnek, de tudnunk kell, hogy ez akár az összeomláshoz is vezethet.
Pál apostolnak is energiájába került a gyülekezetet összetartani. Sok áldozatot hozott, hogy a széthullás helyett a megmaradás, a rendetlenségre törekvés helyett a rendezettség állapota megmaradjon, ami mindenféle törvényszerűségnek ellentmond. Az apostol nem tudom mennyit gondolkodott a jó megoldáson és hogyan jutott el az örömig, de meggyőző érvként az egész filippi levelet átjáró örömnél köt ki.
Karácsony várásának ünnepe nemcsak a menny, az angyalok, pásztorok és Máriáék örömünnepe. Ádvent negyedik vasárnapja mindannyiunk örömünnepe. Érdemes ebbe az örömbe energiát fektetni.
Karácsonyi üdvözletében a lelkészi karnak Dr. Fabiny Tamás püspök lelkészi karának a következő rövid üzenetet írta karácsonyi üdvözlőlapjára: "Karácsony közeledtével megpróbálunk magunkban és magunk körül csendet teremteni. Ez nem könnyű, hiszen a hírek harsogják a hazai és a külföldi eseményeket, botrányokat és lármás alkalmakat. Ilyenkor annál inkább követni érdemes a zsoltáros útmutatását: "Légy csendben, és várj az ÚRra!" (Zsolt 37,7).
Minden ezzel a csenddel kezdődik. A csend előkészülete a rendezettségnek.
A fizikai törvényszerűség energiaveszteséggel számol és ezért vándorolnak el egymás mellől az atomok.
Mi annak a Krisztusnak a születését várjuk, akinél kifogyhatatlan energia halmozódott fel már a világ teremtése előtt. Annak az Istennek Fiát várjuk, aki képes volt egyetlen pontban összesűríteni a világ összes energiáját és anyagát és a semmiből valamit, ezt a csodálatos világot alkotta meg. Annak a Krisztusnak a várásában van most együtt a gyülekezet, aki a rendezettség, az egymáshoz kapcsolódás lehető legnagyobb fokára szeretné eljuttatni az embert.
Jézus Krisztus energiát fektet be karácsonyodba. Isten mindent képes rendelkezésünkre bocsájtani, ami karácsonyi örömünkhöz szükséges. Ezért, ha el is fáradunk, össze is veszünk, bajlódunk egymással, a nyugalom megőrzése végett az a bizonyos törvényszerűség, az entrópia a lehető legtávolabb is akarna minket eltávolítani egymástól, Jézus érkezik és dolgozik a gyülekezeten, dolgozik a családod, a rokonságod körében.
Jézus emberi mércével nem mérhető energiaszintje a szeretetből merít. Ennek a Jézusnak - Keresztelő János szavait idézve - még a saruja szíjját sem vagyunk méltók megoldani, mi mégis a közelébe igyekszünk.
Ez az igyekezetünk legyen örömteli! Bátran vállaljuk kötődéseinket, bátran engedjük magunkhoz közel szeretteinket. A héten egy 95 éves evangélikus nénit látogattam meg a pomázi Napsugár otthonban, akihez azért hívtak, mert haldoklik. Két hete nem kommunikál a világgal, csak fekszik, talán mert már úrrá lett rajta az entrópia és azt a kevés energiáját az életben maradáshoz tartogatja fent. Sok ádventi és karácsonyi éneket énekeltünk két felnőtt unokájával. Unokája, egy fiatal, öltönyös bankár, négygyermekes családapa próbálkozva mindennel, hangosan kérdezte meg szeretett nagymamáját: "Mami, van valamire szükséged?" A mami két hét után kinyitotta a szemét és azt mondta érthetően, artikulálva, határozottan: "Szeretetre."
Valaki, vagy estleg mindannyian az utolsó leheletünkkel is azt kívánjuk, amit egyedül Istentől kaphatunk meg. Ennek a szeretet holnap lesz ünnepe. Készüljetek, az Úr közel!
Ámen.