Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap
Szentendre, 2018. október 28.
Lk 7,20-23
EÉK 466, 9, 289, 286, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Isten szava
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Elgondolkodtunk már azon, hogy honnan ismerjük Istent? Biztosan nehéz, vagy inkább lehetetlen lenne megválaszolni azt, hogy mindaz, amit Istenről tudsz, honnan tudod. Nehezebb dolgunk van a gyermekként hívő családban felnevelkedett testvéreknek, amilyen én is vagyok. Otthon is beszéltek Istenről, hittanórán is, meg a gyülekezetben is, a lelkész, mint a "család papja" életünk szerves része volt, ő pedig gyakran beszélt erről. Bőven vannak közösségünkben ilyenek. A felnőtt korban hitre jutó testvéreknek valamivel könnyebb dolguk van, hiszen már emlékezhetnek egy-egy felismerésük idejére, jobban tudják személyhez, vagy egy eseményhez kötni, ahogy tegnap a protestáns férfikörök csendesnapján felnőttkori megtéréséről egészen megragadó módon tudott beszélni a Budai Irgalmasrendi kórház szülészeti ambulanciájának osztályvezető főorvosa, Dr. Tolnay Lajos. Ha neked kellene beszélni arról, mit tudsz Istenről, tudnál-e órákon át bizonyságot tenni róla? És amikor felkészülnél egy ilyen szolgálatra milyen segédeszközöket használnál? Hogyan kezdenél neki? Ez a vasárnap, Biblia vasárnap keresztény hitünkhöz kapcsolódó alapinformációk kutatására és megvallására késztet minket.
Egyházunkban Biblia vasárnapja Reformáció ünnepéhez legközelebbi vasárnap. Nem véletlen, hogy az evangélikus egyház, a Bibliát újra felfedező és minden teológiai írás elé helyező egyház ide tette ezt a jeles napot. Régi időkből bennem maradt, amit egy lelkészbarátom egyszer mondott: "a Biblia Isten leve az emberekhez". Vallom, hogy a Szentírás olyan Írás, amelynek szöveggondozója a Szentlélek, leírói az erre kiválasztott próféták, tanítványi, redaktori körök, ha tetszik bűnös emberek, akiket Isten mégis eszközként használt, és amelynek szövegét maga Isten fogalmazta meg történeti emberek értelmén, stílusán, műveltségén, kultúráján, szóhasználatán és élettörténésein keresztül. Végtére a Biblia Isten szava, amely könyv (a világon legnagyobb számban jelen lévő könyv!) felelős kiadója maga Isten.
Ma sokan gondolkodnak erről másképp. A Biblia fölé emelkedve olyan nagynak és okosnak tartják magukat, hogy veszik a bátorságot és megkritizálják Istent. Keresztény trend lett hitünk alapját és mérőzsinórját lehúzni, lenézni, és egy nem túl jól sikerült könyvgyűjteményként beállítani, ami bizony erős korrekcióra szorul. Mondhatnánk azt is, hogy lelkük rajta, ám ennél nagyobb a felelősségünk. Ha ugyanis a "honnan ismerjük Istent" indító kérdésre válaszunk az, hogy alapvetően a Bibliából ismerjük meg, akkor nem lényegtelen kérdés a Biblia, Isten élő szavának elfogadása, vagy épp önös szempontok alapján való értelmezése. Foglalkozzunk kell az Írással, tanulmányozzuk, keressük benne a nekünk szóló üzenetet, ahogyan tegnap a szécsényi ferences rendház Stúdiumában (tanulószoba) óvodánk 12 munkatársával együtt a silencium (teljes csend) idején mindenki kereste azt a történetet, jézusi mondatot Lukács evangéliumából, amivel őt Isten tegnap bátorítani akarta. A Szentírást próbáljuk megérteni bibliatudósok segítségével, bibliaköri beszélgetésekben, teológusok értekezéseinek lapozgatásával. De egyet ne felejtsünk el. Egyházunkban a Biblia norma normans, a mértékadó norma, a mértékadó összehasonlítási alap, amelyet egyházunk a Biblia hitvallások mellé állítása közben jelent ki. Minden tanításunkat, minden igehirdetésünk a Biblia mellé állítva, azzal összevetve és azzal összhangban forgalmazunk meg. A reformáció egyik nagy felismerése, hogy a bibliát értelmező írásokat nem tette egyenlővé a Bibliával, sőt, azokat a Biblia mögé rendelte. Lutherék felismerése volt, hogy abban a pillanatban, amint Isten szava relatívvá válik, a Biblia helyett a norma normans az egyes ember vélt igazsága lesz. Üdvkérdésekben, a keresztény tanítás alaptéziseiben, – amelyet evangélikus egyházunk legfőbb hitvallási iratában, az 1530-ban, Luther Márton hitigazságait rendszerbe öntő Melanchton Fülöp teológiai tanár által megírt Ágostai Hitvallásban olvashatunk –, Jézus személyét és üdvmunkáját kutatva különösen veszélyes, ha valaki a Szentírás helyett önmaga igazságát teszi meg igazodási pontnak.
A Lukács szerinti evangéliumának 7-ik fejezetében is a norma normans gondolatával találkozunk.
Keresztelő János Istentől rendelt feladata Jézus "beharangozása" volt. Előkészítő munkájában, mint próféta, egyedüliként láthatta meg a megjövendölt Messiást. Remegő érzés lehetett Isten Fiának utat készíteni a társadalomban, a vallási közösségekben, a szívekben és fejekben! Ezt ma is csak remegő szívvel lehet megtenni. Keresztelő János megszentelt életű ember volt. Rengetegen szerették. Nagyszámú tanítványa rendkívüli emberként követte őt, aki isteni hatalommal felruházva beszélt az Eljövendőről. De amikor már élesbe mentek a dolgok és Jézus színre lépett, sokan, még János és közvetlen bizalmasai is megtorpantak. Bizonyítékokat akartak. Tévedni emberi tulajdonság, de Keresztelő János nem tévedhetett a názáreti Jézus személye felől és tanítványait odaküldte Jézushoz ezzel a direkt kérdéssel: "Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" (20.v.) Ilyen egyenes beszéd ez! Odamentek és megkérdezték. Jézus válaszában az aznapi munkáját említi, hiszen gyógyítás közben lépnek oda hozzá. Talán még ott voltak az épp szemük világát visszanyerő vakok, talán még nem volt sok erejük felállni és azonnal hazamenni a sántáknak, de valószínű nekem sem lett volna kedvem elmenni megtisztult leprásként vagy végre hallóként, aki süketségéből épp most gyógyultam meg. Szóval sok örömködő emberke lehetett az Eljövendő körül, akik maguk voltak a bizonyítékok. Isten munkájának bizonyítékai mi vagyunk. A mi gyógyulásunk, velünk történő csodák. Nem kell messzire menni, hogy az igazodási pontot meglássuk, amihez mérhetünk mindent. Jézus ezzel azt mondja magáról, hogy a viszonyítási pont én vagyok. Én vagyok a norma normans. Az én szavam, az én bizonyságtételem. János, az evangélista evangéliumnak legvégén ezt írja: "Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében." Jn 20,31
Ezt hirdetjük a gyülekezetben, addig, amíg tudjuk, mert Ámósz próféta szavai figyelmeztetnek, hogy "jön majd olyan idő, amikor bolyonganak az emberek és éhezik Isten igéjét, de nem találják" (Ám 8,11-12).
Most még elérhető számunkra is. Ma még ilyen országban élhetünk, Gyermekeink büntetlenül olvashatják a Bibliát. Becsüljük meg ezt az időt!
Biblia vasárnapján hozhatunk egy döntést is. Az Útmutató mellett kezdjük el tematikusan olvasni a Szentírást. Vegyük kézbe Isten szavát, hogy életünk legyen, boldog és harmonikus életünk.
Ámen.