Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap
Szentendre, 2018. október 21.
Mt 6,13
EÉK 438, 9, 451, 312, 13

Horváth-Hegyi Olivér

Kísértés ellen védjen!

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

Egy héttel ezelőtt gyülekezeteink a Miatyánk kezdő soráról gondolkodhattak el. A lelkészek a megszólítást és az első kérést ("szenteltessék meg a te neved...") szűrték át magukon, hogy az igehallgatók már egy végiggondolt értelmezést vigyenek magukkal.
Ma ugyanez fog megtörténni. A Miatyánk utolsó részét olvastuk, ahol Jézus a kísértésről és gonoszról, végül Isten dicsőítéséről tanít a mindenkori ember elé tárt imádsággal.

Bár csak néhány sorról van szó, mégis gazdag tartalmú része ez a Hegyi beszédnek. A kínálkozó témákból egyet ragadok ki, ez pedig a kísértés.
A kísértésről muszáj beszélnünk, hiszen épp ez az egyik módja annak, hogy a bűnt és a még több bűnt megelőzzük.
A kísértés sokféleképpen megközelíthető. Luther Márton tömör tanításai között (a Kis Kátéban) ezt találjuk: "Isten senkit sem kísért, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy Isten őrizzen és tartson meg minket, hogy az ördög, a világ és testünk meg ne tévesszen, és ne csaljon minket téves hitbe, kétségbeesésbe, vagy más nagy gyalázatba, bűnbe. És még ha ilyesmi meg is kísértene minket, végre felülkerekedjünk, s miénk legyen a győzelem."

Nem Isten visz bennünket kísértésbe. Miért tenne ilyet? Sőt, ahogyan Jézus Péterért imádkozott, és ezt az utolsó vacsora asztalánál el is mondta neki, úgy értünk is esedezik az Atyánál. Van pártfogónk, patrónusunk, Jézus hordoz bennünket.

A korinthusi levél erre ráerősít azzal, hogy "Isten ... nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni..." (1Kor 10,13b) Tehát Isten tudja, hogy az ördög, nevezzük görög nevén, a diabolosz, a szétdobáló, összekuszáló, zavart keltő elé áll és olykor "állj"-t parancsol neki azzal, hogy elvisz minket a Kísértő közeléből.

Péter apostol pedig úgy ír a kísértésről, mint megpróbáltatás: "Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok ..." (1Pt 4,12a) A kísértés felett nem siránkoznunk kell, hogy milyen szerencsétlenek és kiszolgáltatottak vagyunk. De akkor mi mit tehetünk a kísértés ellen?

Ma egy metafora segítségével szeretném kibontani a kísértés egy lehetséges értelmezését. (Ezt a metaforát néhány presbiter és a fészekrakók köre már ismeri.)

Amikor gyülekezeti szolgálatba álltam, 3-4 éven belül látszott, hogy szerencsés egy olyan helyet keresünk a családi életünk számára, amely nem a parókia. a szentendrei szigeten két éven át minden évszakban tettünk egy nagy kört és kerestük azt a kis területet és házikót, ami az elvonulás helye lehet számunkra. Így találtunk kisoroszira és a Rigó utcára, ahol a nyírségi homok visszaköszönt rám, a csend és a zsákfalu nyugalma tapintható volt a levegőben, a kisoroszi belső tó pedig rendkívül megszerettette magát velünk. Erről a belső tóról azt kell tudni, hogy a 70-es években nagy mennyiségű kavicsot bányásztak ki, így a tó feneke 15-20 méter mélységig megy le. A tavacskát gát veszi körül, hiszen vízszintje a Duna vizével együtt mozog, így ki is tud önteni. Gyönyörű olykor zöldes, olykor kékes tiszta vize kínálja magát.
Ugyanakkor megvan a bánya tavakra jellemző veszélye is. A hideg-meleg áramlatok váltják egymást, kiszámíthatatlan, hirtelen mélyül. Nem is szívesen úszom át egyedül. Hét éve élvezzük a tó vizének frissességét. Júliusban unokatestvéreimmel épp készültünk leereszkedni a parton, amikor a tó kellős közepén három embert láttam ácsorogni. Szédülés fogott el és egy különös félelem. A 15-20 méter mély tó közepén derékig ér a víz. Miután leereszkedtünk, a három alak eltűnt. Összeszedtem magam, beúsztam valakivel és lábunkkal tapogatózva találtunk egy sóderbuckát, amire mi is felállhattunk. Elképesztő érzés volt. Hét éve abban a hitben voltam, hogy a mélység mindenütt egyforma. Azóta tudom a bucka koordinátáit, így persze már hamar megtalálom és tízpercekig képes vagyok ott ácsorogni és csodálkozni.

Kellenek ezek a buckák. Oda kellenek, ahová mi tátongó mélységet képzelünk. Lehet, hogy először nem is merünk oda menni, mert nem hisszük el, hogy ott más van, mint ami a mi fantáziánkban megszületett. Ezekre a kiemelkedő hegyekre felállni és rajta megpihenni számomra azt jelenti, hogy a kísértések között vannak emberek, akik tartanak, vannak imádságok, amelyek megtartanak, van Krisztus, akire támaszkodhatom.

A kísértések provokációk. Kikezdenek, elfárasztanak, nyugtalanítanak, döntésre kényszerítenek. Gondolj a te kísértéseidre. Az ördög, ahogy mondtuk, a diabolosz szétdobálja az embereket. Eltávolítja egyiket a másiktól. Szétzilál. De amikor ott vagyunk a tó közepén és érezzük a talpunk alatt a kitapogatott biztos helyet, van időnk körülnézni, erőt, bátorságot gyűjteni és szembenézni a mélységgel.

Ezen a helyen, a tó közepén sokan megférünk. Együtt is szembenézhetünk a kísértésekkel. Ez a keresztény közösség egyik ereje. Amikor nem szégyelljük gyengeségeinket, amikor elismerjük hibáinkat és megvalljuk bűneinket. Ezért amikor a diabolosz épp szét akar szedni minket, az úrvacsora összeköt. Jézus közelében rendeződnek a kapcsolatok.

Júliusban a kisoroszi belső tó közepére eveztem a gyermekeinkkel és megmutattam nekik a buckát. Kiszálltak, ők is ráálltak. Ők is el voltak képedve, alig lehetett őket kivinni a partra és aztán a nyár többi hetén mindig oda akartak visszamenni. Mert a mélység közepén stabilan állni boldogság.

" ... et ne nos inducas in tentationem,
sed libera nos a malo." "Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól."

Sed libera - és szabadíts meg! A Miatyánkban Istent nem csak arra kérjük, hogy óvjon meg minket a kísértésektől. Ennél jóval több a mi imádságunk. Magától a Kísértőtől szeretnénk megszabadulni. A diabolosszal nem nekünk van a legnagyobb harcunk. Mi nagyon is legyőzhetők vagyunk. Ezt a harcot Jézus vívta meg értünk, amikor a keresztfán meghalt. Legyőzte a szeretetlenséget. A diabolosz még kapálódzik, de nem két azonos erő viaskodik egymással. Isten hatalma mindig nagyobb, mint a Kísértőé. Csak az a kérdés, mi melyikük oldalán állunk. Hát akkor mi mit is tehetünk a kísértés ellen? Magát a Sátánt utasítjuk el, és éberen lessük, milyen köntösben akar elválasztani minket Krisztustól és egymástól. Ha pedig észrevettük, együtt imádkozzuk: "Szabadíts meg minket a gonosztól ..."
Ámen.