Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap
Szentendre, 2018. szeptember 9.
Rm 16,17-20
EÉK 341, 9, 331, 325, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Kinél van az igazság?

Keresztény Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úrban!

Ki mond igazat? Miből tudom megállapítani, hogy nem hazudik? Mi a különbség a füllentés a szemen szedett hazugság között?
Ki állít igazat? Ki téved? Ki tudja jobban? Miért tudja jobban? Miért gondolja, hogy jobban tudja? Az az igaz, amit ő mond? Kinél van az igazság?

A vita alapja a nézeteltérés, a különböző értelmezés, a szubjektív és objektív igazság közötti feszültség. A vita lehet meddő és lehet építő. A nézetek hangoztatása lehet veszélyes és lehet ártalmatlan.
Ezek a kérdések, megállapítások, amelyek cáfolhatók, de ki is egészíthetők, hitéletünkre is érvényesek. Nem véletlen, hogy a Genezis szerzője a kezdetek kezdetére helyezi a jó, a helyes és a rossz a helytelen tudás fájának képét és mellette az élet fájának szép szimbólumát. Tehát megállapíthatjuk, hogy a félreértelmezés és a helyes értelmezés a Biblia szövegével egykorú.

Épp emiatt a Bibliát sok vád éri, így a Biblia alapú tanítást is folyamatos támadások kereszttüzében van. Kulturálisan elavult; csak a Földközi-tenger partvidékén található városok 2000 évvel ezelőtti problémáira reflektál; történetei a szájhagyomány miatt inkább tekinthetők legendáknak, mint valóságos leírásoknak; egyes részei tudományosan nem bizonyíthatók; történelmileg mindössze 20%-a igazolt, ezért megbízhatatlan; az események rögzítése a történtek után több évvel, vagy akár évtizeddel kezdődött, pontossága megkérdőjelezhető; az Újszövetség tartalma az egyházi vezetőket akarja igazolni, akik már annak idején belenyúltak a szövegekbe. Könyvek és tudósok ezrei foglalkoznak a Biblia hitelességének, illetve hiteltelenségének bizonyításával. Ezen az alapon jogos kérdésként merülnek fel a következők: igaz-e a Biblia? Jézus mondott-e olyan példázatokat és tanításokat, amelyeket napi szinten emlegetünk, vagy nem is ő mondta? Jézus istensége és váltsághalála tévedés és a legendáriumok egyik gyöngyszeme lenne?

A római levél alapvetően egy apologetikus levél, a keresztény, Krisztus központú hit védelmére íródott keresztény tanítások alapirata. Pál apostol a levél legvégén olvasható részt nem véletlenül írta úgy, ahogy azt felolvastam. A bibliafordítóktól ezt az alcímet kapta mai négy igeversünk: Óvás zavarkeltéstől. Történetesen Pál azt tapasztalja, hogy a római gyülekezetben különböző tévtanítások ütik fel a fejüket, amelyek ellentétesek Jézus szavaival és az evangéliumi logikával. Saját önös érdekek mentén szólalnak fel a gyülekezetben tanítók. Az apostolok tanításával ellentétes tartalom zavart kelt a közösségben és szakadásokhoz vezet. Pál a skandallum szóval írja le a folyamatot, ami eredetileg az állatfogó csapda csapóját, a halált okozó szorítást jelentette, de az újszövetségi korban már botrány, megütközés, bűn előidézése, szeplő, folt, botránykő jelentésstartalommal kerül a szövegekbe. Az evangéliumi szövegek félremagyarázása, ferdítése, szövegrészek, példázatok, történetek kihagyása skandalum, azaz tévtanítás. Pál aggodalommal tekint a római keresztény közösségre és kemény szavakat használva ezt írja: "A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan." (Rm 16,17-20)

Az előbb említettek az egyház történetében ciklikusan ismétlődnek, olykor állandósulnak. Voltak korok, ahol Bibliát elégettek, mert a legártalmasabb könyvnek tartották, voltak korok, ahol a Biblia kiadását tiltották be, így nem is volt mit elégetni, és voltak korok, amikor teológusok és más gondolkodók a Biblia értelmezésében adtak maguknak akkora szabadságot, hogy minden megkérdőjelezhetővé vált.

Korunk ez utóbbi jelenséggel átszőtt fejezete a kereszténységnek. Már látjuk ennek következményeit. A károsodott, torzított ige zavart kelt és bizonytalanságot okoz, hosszú távon pedig az egy igaz élő Istentől való elidegenedést. Ha bibliakritikánkkal kiiktatjuk mindazt, ami érzékenységünknek már nem felel meg, az az általunk alkotott Istenképbe nem fér bele, és csak olyan Istenre vonatkozó szakaszokat tartunk igaznak, aki nem mond nekünk ellent, mi írjuk a Bibliát. A Biblia nélküli Isten kép szerkesztése emberi fércmunka. A Jézus nélküli transzcendensről elmélkedni teológiai tákolmány. A mindenható Istent kihagyni a teremtett világból értelmetlen kontármunka.

De akkor kié az igazság? Hová forduljunk helyes értelmezésért? Mindannyian hibázó és töredékes emberként, egyházként, felekezetként, vallásként, lelkészként, gondolkodóként próbáljuk megérteni és magyarázni Isten fenséges dolgait.

Hitünk alappillére a minden porcikájával Jézus Krisztusra mutató Szentírás. Mert tetszett az Istennek, hogy így hozza tudomásunkra valóságát. Egyedül a Mindenható Istennél van az igazság, a tiszta tanítás, a helyes szó, a tökéletes értelmezése embernek, evilágnak és túlvilágnak, amely igazságot a szeretetben sűríti és teszi érthetővé. Ebben a mély szeretetben kell elmélyedni a gyülekezetnek. Jártasnak lenni Isten igazságában biztonságot és békességet jelent. Nem kelt zavargást és nem okoz szakadást. Minél jobban elmélyedünk a Biblia igazságában, annál tisztábban látunk a körülöttünk nyüzsgő, minket és gyermekeinket megnyerni akaró megtévesztő tanítások sűrűjében.
De a mi harcunk, – ahogyan az efezusi levélben olvassuk - "nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen..." (Ef 6,12)

Máté evangéliuménak 6-ik részében, a Hegyi beszédben azt olvastuk, hogy Isten gondot visel rólunk. Búzáról, gyümölcsről, ivóvízről, húsról, meleg kabátról, cipőről gondoskodik. Miután ezeket felsorolja, azt mondja: "De keressétek először az ő országát és igazságát és mindez ráadásul megadatik nektek." (Mt 6,33) Tehát a hívő keresztény ember életében nem Isten igazsága a ráadás, hanem az az alap. Ez a vasárnap pedig abban erősít meg minket, hogy ezt az igazságot Isten igéjében, Bibliánkban találjuk meg.
Ámen.