Templomszentelési emlékünnep – 14 év
Szentendre, 2018. augusztus 19.
Ef 2,20-22
EÉK 317, 8, 288, 303, 13, Himnusz
Horváth-Hegyi Olivér
Merre tartunk?
Keresztény Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úrban!
14 évvel ezelőtt a gyülekezet történetének jelentős fordulópontjához érkezett. A fordulópontok ünnepet kapnak. Az ünnepi nem engedi, hogy valami kiemelkedőt elfelejtsünk. A fákkal körülvett szentendrei evangélikus templom - amit más felekezetűek gyakorta kápolnaként, vagy imaházként emlegettek, - átadta a helyét a modern templomnak. 14 évvel ezelőtt az országos egyház gyülekezettünknek 100 millió forintot adott, hogy a néhány tucat család és hittestvér által összegyűjtött több, mint 2 millió forintot kiegészítve a környék az evangélium hirdetéséhez méltó evangélikus épületet kapjon. Akkor püspöki titkárként szolgáltam D. Szebik Imre püspök úr mellett. Emlékszem a templomszentelés előtti két látogatásunkra. Az egyik egy terepszemle volt. Az ácsolatok miatt bujkálva jutottunk fel a felső szintekre, a templom kopár volt, ám könnyen bele lehetett képzeni a templom belső berendezési tárgyait és az Isten igéjére figyelő gyülekezetet. Akkor még fogalmam sem volt, meg sem fordult a fejemben, hogy ennek a gyülekezetnek három év múlva én leszek a lelkipásztora. Ott hallottam elődömtől, Novotny Dániel lelkésztestvéremtől, hogy előzetesen komoly vita támadt a templom méreteit illetően, amelyet sokan túl nagynak ítéltek. Az élni akaró gyülekezet minden egyszer templomot kinő. A másik alkalom a templomszentelési ünnep volt. Tömegesen örült együtt az ökumené, a látens evangélikusok előbukkantak, a hitélet új hajtásainak csírái váltak láthatóvá. A város és környéke együtt örült a nagy ajándéknak. A régiek közül már sokak mellett megálltunk a temető csendjében, de az egykori magból néhányan most is itt vannak az istentiszteleten, akik hűsége a közösség ereje lehet.
Azonban a gyülekezet nem csak templomformát- és színt választott. A templom alapkő okiratában, amelyet hagyományunk szerint hamarosan felolvasunk, megvallotta hitét.
Az efezusi levél mondatai alapról, lelki házról, élő kövekről szól. Mert mit ér a lenyűgöző építészeti remek, akár egy fantasztikus orgonával kiegészítve, ha abban nem Isten lakik? Az idő múlását érzékeltetve és a régi gyülekezet iránti tiszteletből mondjuk most így, eleink három igeversbe kötötték a lelki útravalót: "Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által." Alap, egybeilleszkedik, együtt épültök."
Alap. A beszámolókból hallottam és fényképeken láttam, milyen volt a régi kis templom helyén az üres, 5 méter mély gödör látványa. De hát az alapozás, különösen a Duna mellett precíz előkészítést igényel. Mégis ijesztő volt. Ijesztő, mert drasztikus. Akik szerették a régi kis szürke templomot, mert ott kérték házasságukra Isten áldását, keresztelték gyermekeiket, konfirmáltak, találkoztak Isten csodálatos személyével hétről hétre, azok nehezen fogadták el annak lebuldózerezését. Ám az újhoz, az egészen újhoz le kell rombolni a régit. Pál apostol is megfelelően előkészített alapokról beszél. Amikor egy gyülekezetnek nem Krisztus az alapja, amihez mindenféle konfliktusban, bajban, veszedelemben oda lehet fordulni, halálra van ítélve. A közösség, az egyház széthullik, mint a gyenge vakolat és talajszintre épített falak. Pál az elődök munkáját említi, akik Krisztusra építették fel erkölcs, anyagi, hitbeli életüket. Múlt héten egy krízisbe került barát házaspár keresett meg. Bonyolult megcsalási történet az elhanyagolt házastárs kiútkeresésében, ahol ráadásul a gyerekek és a havi bevétel biztosításának értéke a házasság értéke fölé lettek emelkedett. Reggel az egyikük, kora délután a másikuk jött segítséget kérni egymástól függetlenül. Este azért tudtak leülni egy nagy kiengesztelő beszélgetésre és az újrakezdés terének megbeszéléséhez, mert a bajban nem egyszerűen az eskető lelkészhez fordultak, hanem közös alapjukhoz. A megcsalt férj azt mondta a feleségnek, hogy ha Olivér azt mondja, még helyre jöhetünk, akkor megpróbálom. Nem az én szavaimra volt kíváncsi. Istentől akart hallani valami bíztatót. Most az alapoktól Istentől indulva kezdik újraépíteni kapcsolatunkat, imádkozhatunk értük.
"Ráépültetek az apostolok és próféták alapjára." Az egyház az újszövetségi iratokra épül. Aki ezt megdöngeti, hozzátesz, vagy elvesz belőle, az egyház épületét döngeti. A jeruzsálemi templom délifalából egy hatalmas, 12 méteres tömböt emeltek ki, amely az épületet egybefogta. Ezt egy kőből faragták ki. Egy hatalmas épülethez nem elég egy sarokkövecske.
Második szavunk az egybeilleszkedik, amelyet Jézus Krisztus, a mindent egybefogó sarokkő testesít meg. Az alap az újszövetség tanúságtétele, de ami mindezt tartja, az az Isten Fia. Gyülekezetünk Krisztusban illeszkedik egybe. Ez óvodánkra is igaz. Krisztus tanítása, tisztasága, szavai a mérvadó. Még akkor is, ha ez civil életünkkel ütközik. Még akkor is, ha ez a nehezebb út. 14 éve nem kisebb vágya volt közösségünknek, mint szent templommá növekedni az Úrban. Ez áll az alapkőokiratban. Hol tartunk ebben a növekedésben? Te milyen építőköve vagy gyülekezetünknek? Mit teszel egybeilleszkedésünkért? És mennyire vagy hűséges Krisztushoz? Ezeket a kérdéseket naponként felteszem magamnak. Miért? mert szükségem van rá. Nem akarok eltérni se jobbra, se balra Isten igéjétől, pedig a kilengés könnyedén megy. Mostanában gyermekeink a leggyorsabban működő lakmuszpapírok. Ha nincs meg bennünk a krisztusi lelkület, ingerültek lesznek, elbizonytalanodnak bennünk. Amikor krisztusi bölcsesség ajándékát kapjuk, lehetnek hisztisek, vagy fáradtak, hamar lecseng a vihar. Ugyanezt érzékelem a gyülekezeten. Bármilyen vihar hamar lecseng, ha Krisztusban illeszkedünk egybe. Milyen nagy lelki örökséget emlegethetünk templomszentelési emlékünnepünkön! A 14 évvel ezelőtti gyülekezetnek igaza van, szép és kiegyensúlyozott gyülekezeti életünk zálogáról beszélünk!
Mindig vonzódom azokhoz, akikkel együtt épülhetek. A kereszténység, különösen az evangélikus életmód nem magányos forma. A templom összefog. Egybe tartja a nyájat. De csak az evangéliummal megtelt épület. Együtt növekedhetünk a hitben, így lehetünk mások számára is hajlékok. Olyan hajlék, ahol van remény, van szeretet. A héten az egyik konfirmandus szülővel beszélgettem telefonon. Elcsukló hangon mondta, hogy kislánya soha nem érezte magát olyan közel Istenhez, mint a Szélrózsa Ifjúsági találkozón. Másik két édesanya hasonlót mondott. Fiataljaink szemünk előtt együtt növekednek szent templommá az Úrban. Három napja meglátogattam egy idős férfitestvért, aki 6 éve heti kétszer egy éven át jött a lelkészi hivatalba, hogy besegítsen. Visszaemlékezett rá, mint legszebb időkre, amit az egyházban töltött. Hasznosnak érezte munkáját, megbecsülve érezte magát. Azt mondta: „Én azóta tudom, milyen Istent szolgálni, még akkor is, ha én amolyan egyházfi voltam.” Azelőtt és azután is többen jöttek önkénteskedni, de minden szolgálót, aki akár fizikailag, akár szellemileg, akár lelkileg hozzátesz ennek a krisztus testnek az épüléséhez, láthatatlan szálakon kapcsolódik az egybeilleszkedő épülethez. Gyülekezetünk, óvodánk egyik négy gyermekes édesanyjánál a Skanzen tábor idején rákot diagnosztizáltak. A műtét hamar megvolt, de két-három hete kiderült, hogy sokféle kezelésre szükség van, hogy Anita életben maradjon. A gyülekezet most imádkozik. Ezzel a családdal együtt épülünk lelki házzá. Egymás terhét hordozzuk és segítjük egymást, amiben csak tudjuk. Istenre figyelve, bele kapaszkodva.
Az alap az írásokhoz hű bizonyságtétel, a sarokkő, amely minket egybefog maga Krisztus, akiben együtt épülünk szent hajlékká.
Templomszentelési emlékünnepünkön, amikor új oltárterítőket (Koren Tamásné, Grósz Lujza) veszünk használatba, gyülekezetünk visszatekinthet múltjára. Van miért hálát adni. És miközben a megújulást élhetjük át, mert ráépülünk az újszövetségi írásra, ahol a sarokkő, amely egybefog minket Jézus Krisztus.
Ámen.