Húsvét ünnepe utáni 4. (Cantete) vasárnap
Szentendre, 2018. április 29.
Ézs 42,8-12
EÉK 233, 5, 45, 318, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Evangéliumi tavasz
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Tavasszal könnyű dalra fakadni! Bár mostanában a tavasz helyett áprilisban inkább nyári időket élünk, mégis tavaszi szerelmet, tavaszi szabadságot, tavaszi frissességet szippantunk magunkba, olykor mohó vággyal, mint ahogy hetek óta nem tudunk betelni az oltárt ékesítő tulipánok kedvességével, vagy épp a virágzó orgona szinte giccses illatával, a hónapos retek ropogós üdeségével, a madarak vidámkodó "füttyoratóriumával". A húsvéti feltámadást, az új kezdetet, a halottak közül felkelt első zsengét, a feltámadott Krisztus üzenetét is könnyebb megérteni a tavaszi újjáéledő természet gyönyörűségét látva, szemben egy negyven fokos nyári kánikulával, vagy egy fagyos téli vasárnappal, amikor a hótakarótól szinte minden mozdulatlan és csendes.
Mikor könnyű dalra fakadni embernek és madárnak? Tavasszal egészen biztos. A megújulás napjaiban mindenképp. Az örömhír, a szabadság szele meglegyintésének pillanatában szinte törvényszerű.
Ézsaiás próféta a Krisztus előtti 6. században talán épp tavasszal hirdette meg a szabadulás örömét a fogságban lévőknek. Ennek a dalfakasztó örömnek néhány sorával ünneplünk Cantate, az öröméneklés vasárnapján. "Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld széléig." (10.v.)
A próféta üzenetét, ami nem is az ő üzenete, hanem Istené, jobban megértjük, ha most egy nehezebb élethelyzetünkre gondolunk, ami nem nagyon akar előre haladni, vagy csak rossz irányba. De legyen inkább egy nagyon nehéz élethelyzet, amibe már bele is ragadtunk. Ez lehet például lelkiismeretünket igencsak megpróbáló, torokszorító bűn, amit elkövettünk. Lehet, hogy számoltunk a következménnyel, de megélni pokolian nyűgös, zaklató, kilátástalan. Az ilyen bűn beleragaszthat bennünket egy örvényszerű élethelyzetbe De aki nem egy konkrét bűnre gondol, gondolhat egy megoldatlan helyzetre, ami felett nincs hatalma, mert köze van egy betegséghez, valakihez, akin sok múlik, de nem tudjuk befolyásolni, vagy egyszerűen nincs hatalmunk az ügy felett és kívülállóként toporgunk anélkül, hogy érdemben bármit is tudnánk tenni.
Isten népe mindkét csapdába beleesett. Egyiknek ő volt az oka, másik egy külső ok volt. Egyiket magának köszönhette, a másik kívülről érkező csapás. A babiloni fogságban megszólaló Ézsaiás mindkét emberpróbáló erővel találkozik. Az egyik az Istentől elfordulása, bálványok imádása, a másik Babilon politikai, gazdasági, katonai fölénye és harácsolása. De ha az összefüggéseket a teológia szemüvegén keresztül nézzük, nagyon is láthatjuk a kettő közötti kapcsolatot. Azért került fogságba a nép, mert elfordult Istentől. Ebben a kettős szorult helyzetben: a tehetetlenség és a bánkódás különös keverékét bőrén, személyes történetén érző néphez szól Isten: "Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok." (9.v.) Ennek rendkívüli izgalmát és újdonságát kapják ajándékba a tanítványok, amikor Jézus saját távozásáról beszél nekik. Ha elmegyek tőletek az Atyához - még annak árán is, hogy majd’ belehaltok a szomorúságba –, akkor el tudom nektek küldeni a Pártfogót, a Szentlelket, aki majd elvezet titeket a teljes igazságra. (Jn 15,5-15)
Az a tapasztalatunk, hogy így történik ez velünk is. Isten megenged nekünk olyan dolgokat, aminek mi nagyon nem örülünk. Sőt, még nyomorba is dönthetnek ezek. Lelki nyomorba, anyagiba, vagy erkölcsibe. Ennek nem lehet oka Isten, aki maga a Szeretet és akivel kapcsolatban nyugodtan a Biblia szavára hallgathatunk, ami azt mondja: senki sem jó, egyedül ő. Jézus szerint a nehezen hordozható helyzetnek az az oka, hogy nem hiszünk benne. (Jn 15,9) Ha folyamatosan hinnénk Jézusban, erejében, a megígért végkimenetel győzelmében, nem döntene nyomorba minket, tulajdonképen semmi és még tán’ a vízen is tudnánk járni. Az erős hitű emberek nagy ajándéka ez.
Eszembe jut a nemrég kezembe vett temetési igehirdetés. Szent Ferenc temetésén Illés testvér, Ferenc egy szerzetestársa körlevelet írt a már megalakuló szerzetesi közösségeknek. "Mint áradó víz, olyan zokogásom, hiszen amitől félve féltem, az elért engem és titeket is." - írja Illés testvér. Majd egy kevéske bánatoskodás után hosszú levelében egészen megváltozott hangon ír: "Ne szomorkodjatok hát mértéken felül, ... hiszen mi az élet közepén a halálban vagyunk, Ferenc testvérünk azonban átment a halálból az életre."
Azt hiszem, ilyenkor fakadunk dalra. Van egy pont, amin át kell billennünk. Persze könnyű úgy átbillenni, hogy valamelyik körülmény megváltozik. De sokszor nem ez történik. Minden marad a régiben, csak én látok valamit másképp. Mondjuk magamat és a bűnömet. Leteszem, Krisztust kérem, hogy vegye el, bocsássa meg és Ő újat cselekszik, elkezd kibontakozni és már van szemem arra, hogy meglássam. Látom, ami körülvesz, de nem rettenek meg tőle. A babiloni fogságban csücsülök, de van erőm felállni és van erőm hinni a szabadulásban, így értelmet nyer a várakozás és még a szenvedés is. Ezzel a lényegen már túl is vagyunk. Lehet, hogy még el kell viselnünk Babilont, de már elkezdünk énekelni.
Énekünk, az igazi szabadulás mégis Húsvéttal érkezett meg. Hittanórán már jól megtanultuk: Jézus neve szabadítót jelent. Ha valódi szabadságra vágysz, Jézusban mindig megtalálod. Ezért a szabadságért, meg merem kockáztatni, hogy Jakab levelének igéje szerint meg sem kell dolgoznunk, miszerint "Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá." (Jak 1,17) Cantate, a szívből, Istenért zengedező ének vasárnapján a szabadságért mondott ének hangzik fel. Erre gondoljunk, amikor nemsokára együtt énekeljük az orgona szép hangjával: "Jer örvendjünk keresztények...!"
Ámen.