Nagycsütörtök
Szentendre, 2018. március 29. 18:00
Jel 3,20-22
EÉK 198, 306, 310, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Közösség Jézussal
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
A világmindenség Teremtő Urának egyetlen Fia, akivel ő maga azonos; statisztikailag is a valaha legismertebb ember, Jézus, aki a legkülönlegesebb tulajdonságok birtokosa; a testetlen testet öltő; a tér és idő dimenzióján kívülről érkező térben és időben elhelyezkedő, öröktől fogva létező mennyei lény Nagycsütörtök estéjén egy családi, baráti ünnepbe hív minket. Nagycsütörtökön a gyülekezethez egészen közel kerül az a Jézus, aki olthatatlan vággyal tekint arra, hogy vele éljünk, vele egy asztalhoz telepedjünk, vele beszélgessünk, vele osztozzunk mindenben. Jézus életközösségbe hív minket; ő, a ma láthatatlan, egykor látható.
Nem meglepő ez, hiszen még halála előtt, azon a bizonyos utolsó teljes napján, ezt tett tanítványaival is. Azzal a tizenkettővel, akiknek lábát kezébe vette és intim, a szeretetnek igencsak szokatlan módjával mosta és törölte Péter, Jakab, János és a többiek addig érintetlen végtagját, megmutatva a szolgálat igaz alázatát és az egymáshoz tartozás legszorosabb jelét. Azzal a tizenkettővel, akiknek nem is olyan sokkal később azt mondja: "Ti barátaim vagytok." (Jn 15,14) Batátaim, akik hozzám tartoztok és akikhez tartozom. Azzal a tizenkettővel tette ezt, akik teste szentéllyé vált az utolsó vacsora kenyere és bora, Uruk valóságos teste és vére által.
A mi testünk is szentéllyé válik. Amikor hited szerint Krisztus a tiéd lesz a falatban és a kortyban, tied lesz. A szentélyt egy szent éj övezi. Jézus utolsó éjszakája. A Gecsemáné-kertben azt kéri, hogy egyek lehessünk ővele, ahogyan ő az Atyával egy. Mintha megismételné az utolsó vacsora pászka és bor melletti szavait. "Vegyétek, egyétek, ez vagyok én." Térden imádkozik az eggyé válásért. Én ezért szeretem egyházunk hagyományában a térdeplést. Az Oltárnál térdepelve Jézussal együtt tudunk imádkozni az ő szavaival: Uram Jézus, egy szeretnék lenni veled, úgy ahogy te Jézussal egy voltál. Tudom, hogy így lehet közösséged az Atyával közösségem.
Nagycsütörtöki igénkből szeretné néhány szóval foglalkozni, amelyekben összeállhat ünnepünk igei üzenete.
"Íme az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (20.v.)
Íme. Íme, azaz: Vedd észre! Lásd meg! Eszmélj! Figyeld meg! Jézus önmagára hívja fel a figyelmet. Olyan sok magányos embert látok magam körül. Magányukban, akár társas magányukban ezek az emberek félnek. Az elmúlástól félnek. Gyenge spirituális korunkban a lét lassal azért lesz elviselhetetlen, mert nincs kivel megosztani. A kapcsolatok zűrzavarosak, alig lehet találni igaz barátot, elfogadható családtagot. Az emberek bezárnak és elkezdenek félni. Felhalmoznak, túl akarnak élni, vágyaikat kielégítik, mesterséges örömforrásokat halmoznak fel, lassan minden műanyaggá és műanyagba csomagolttá válik minden. Manapság dipolárisak és bizonytalanok tömege küszködik. Jézus ma azt mondja: Vedd észre, hogy barátod akarok lenni. Veled akarok egy asztalhoz ülni, közösségben akarok lenni veled. De még erősebben fogalmazódik meg igénkben Jézus irántad feltárt vágya: Igényt tartok rád! Szeretnék mindig veled lenni asztalodnál, asztalomnál, az oltárnál. Az utolsó vacsora családias, baráti együttléte folytatódik. Jézus itt van közöttünk, mert testének és vérének jelében itt maradt. Olyan valóságos ez, mint amilyen valósággal megtapasztalhatták tanítványai húsvét vasárnap este. Olyan sokszor vagyunk a tanítványok húsvét vasárnapi helyzetében. Az asszonyok már hírül vitték nekik, hogy feltámadt, de még nem látták, még nem jött át a falon. Még csak várják. "Íme az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz." Halljuk a hangját, amikor olvassuk a Bibliát, halljuk a hangját az ige hirdetésében, de nem látjuk. Itt is van, meg nincs is. Még nincs bennünk, de tudjuk, hogy kint áll. Nagycsütörtöki érzések ezek. Az újjászületés előtti ember állapota. Az egész helyett a rész megértésének hiányos állapota. Nagycsütörtök Jézus óvatos közeledése övéi felé. Óvatos kézbe vétele a lábaknak, óvatos utalása a szavaknak: a test és vér, a tiértetek emlegetésének órája. A közeledés ideje.
"Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon." (21.v.)
Győzelem. Amikor Jézus Húsvét vasárnap este egyszersmind ott áll középen, nagycsütörtök mondatai egészen másképp hangzanak, mert Jézus már bent van a szobában: "Ez az én testem, ami éretettek megtöretik." A bezárkózott tanítványok lelkében Jézus sebeit látva - talán óvatosan érintve azokat - egészen másképp visszahangoznak ezek a szavak: "Ez az én vérem, ami értetek ontatik ki."
A mi gyülekezetünk nagycsütörtöki, vagy húsvéti tanítványok közössége?
"Akinek van füle, hallja mit mond a lélek a gyülekezetnek." (22.v.)
Jézus ma is asztalunkhoz jön és velünk van az úrvacsorában. Az asztalfőre ül. Gyermekei, barátai, de most gyermekei körül ülik. Tekintetünk a hatalmas Istenen nyugszik. Ebben megszületik békességünk, mert már nem vagyunk egyedül. Bizonytalanságunk elillan. Céltalanságunkat felváltja a tudatos Krisztus követés, a tanítványi élet. Az ajtón, amin Jézus zörgetett és amin bejött, most újra kinyílik. Együtt lépjük át küszöbét, de immár vele. Úgy, hogy a szobába, bent, az asztalnál átadtuk neki önmagunkat.
Ámen.