Virágvasárnap
Szentendre, 2018. március 25.
Jel 1,4-7
EÉK 209, 3, 198, 311, 12

Horváth-Hegyi Olivér

Szolgakirály

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

"Bújj, bújj zöld ág zöld levelecske, nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!" Gyülekezetünk, a szamárháton Jeruzsálembe vonuló szolgakirály Jézussal és övéivel együtt megérkezett Nagyhét kapujába, Virágvasárnapra. Virágvasárnapot és Virágvasárnap főszereplőjét szép énekkel köszöntötték óvodánk munkatársai. Ugyanígy köszöntötték az Olajfák hegyéről érkező, imént idézett népi gyermekdalunkból is ismerős Aranykapun áthaladó Jézust, ahogyan azt ősi zsoltárfeldolgozásban, a Pueri Hebreaórum-ban énekeljük. "Jeruzsálem gyermeknépe pálmaágakat hozva ment az Úr elébe." (gregorián zene). Eszerint a királyok királyának udvartartásához tartozó virágvasárnapi apródok, Jézus heroldjai a pálmaágakat lengedeztető gyermekek. Ők azok, akik Jézust egészen palotájáig, a jeruzsálemi templomig kísérik, amelyet Jézus azon nyomban meg is tisztít a pénzváltóktól, hogy elfoglalja királyságának és uralmának szimbolikus helyét, Isten házát. Isten Fia, mint király, Isten házába érkezik.

Jézus nem csak király, hanem mint azt említettem, Szolgakirály, így szolga is. Ló és fogat helyett, ahogyan őt megismertük az evangéliumban, szerényen, egy szamárral megelégedve érkezik korona és palást nélkül, ami felőlünk nézve már természetes. Vagy mégsem?

A virágvasárnapi tömeg Hozsannát kiált. Hozsánna az üdvrivalgás öröm szava mellett héberből fordítva fontos jelentéssel bír: Ments meg! Szabadíts meg! A Szolgakirály nem politikai megváltóként jött. Nem egy új állam megteremtését, vagy a régi visszaállítását tűzte ki célul. Nem a római elnyomástól, üldözőiktől szabadítja meg a Szabadíts meg hozsannáját kiáltó népet. Ma sincs ez másképp. Jézus a bűntől és gonosztól szabadítja meg népét, mégpedig épp nagypénteki vállalásával. Ez a messiásmodell akkor alig jut eszébe valakinek. Jézus hozsannája szenvedése és halála.

Ezzel a kimutatott szeretetével övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké, amit a Jelenések könyvének első fejezetében olvasunk. Ettől a Szolgakirálytól ered a kegyelem és békesség, amivel nemcsak a lelkész köszönti a szószékről a gyülekezetet, hanem János apostol köszönti az Ázsiában élő hét gyülekezetet. Jézustól, aki feltámadása által "elsőszülött a halottak közül, a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket... és vére által megtisztított bűneiktől." (Jel 1,4-6.) Mindezek mögött az a mérhetetlen hatalom van, amivel egyedül Isten bír. Az időtlenség és térnélküliség hatalma. Pillantsunk bele Isten üdvtervébe és vegyük észre mindenek felett való hatalmát.

Hogy is van ez a hatalom? Virágvasárnap egyik felismerése, hogy Istenben nem múlik el a múlt. Ő maga a múlt. Amikor Istent megtapasztaljuk, az egyben a múlt megtapasztalása is, mert a múlt nem tűnik el sehová. A múlt itt van most is. Üdvösségünk része. Nehéz ezt nekünk felfogni, de Isten lényegéhez tartozik a jövő is. Azt szoktuk mondani, hogy ő már előre lát mindent. Tudja, mi fog történni. Ennél azért többről van szó. Ő maga a jövő. Isten tehát nem csak a jelen, hanem az idő is. Benne egyszerre elválaszthatatlan és elkülöníthető a háromféle idő. Amikor Mózes második könyvében, az Exodusban Mózesnek - az emlékezetes égő csipkebokorból megszólaló hang - a személyes Isten bemutatkozik, azt mondja: én vagyok az, aki a van, aki a volt és aki az eljövendő. Nem jelent mást ez a bonyolult időiség, minthogy Isten, a létezésünket alapvetően meghatározó időtől és tértől független. Az önmagán kívüli minden-minden elképzelhető és elképzelhetetlen létező alapja. Ebből ered, hogy nekünk és az egész világnak egyedül ő lehet a megújítója. Ő képes a jelenben, mint múltat és jövőt birtokló irányítani és uralkodni.

Hatalma tehát, akiről most is beszélek és hatalma ellenére, vagy épp ezért (ami Jézusban is megnyilvánult) személyessé válik. Mondjuk ezt akkor, amikor korunkat egyik legnagyobb keserve, hogy egyre személytelenebb világban élünk. Fiataljaink nem lelki helyüket, kapcsolataik döntő többsége virtuális, vagyis személytelen. Az, aki volt, aki van és aki lesz, aki minket szeret nem más, mint maga a személyesség. Isten ennyire közel van hozzánk.

Egy prédikációban azt olvastam, hogy Virágvasárnap "Le kell terítenünk magunkat Isten elé." Ők annak idején levették felsőruhájukat és Jézus lába elé terítették azokat. A felnőtt konfirmandusok Húsvét hajnalán az általunk is jól ismert konfirmációi vallástételükben így tesznek majd bizonyságot az elmúlt hónapokban megerősített hitükről: "Hálát adok Istennek, az én teremtőmnek, hogy engem a keresztség által gyermekévé fogadott. Hiszem, hogy Jézus Krisztus az én Uram és Megváltóm, aki nekem is bűnbocsánatot szerzett a kereszten." Az én Uram és Megváltóm. Aki ezt felismeri és hiszi, nem tud mást tenni, mint leteríti önmagát Isten elé alázattal. Itt vagyok, Uram, tiéd az életem, tiéd már mindenem.

A neves teológus, Friedrich Schleiermachertől származik a sokat idézett mondat: "A vallás nem más, mint az Istentől való abszolút függés érzése." Mondatát kicsit alakítva hangozzék így egy másik felismerés: A Szolgakirály Krisztusba vetett bizalom nem más, mint a hatalmas Istentől való függés bizonyossága.

Virágvasárnap szembesülünk azzal, hogy mennyire másképp látjuk Jézust, akik benne, mint bűntől megváltó Krisztusban hiszünk, szemben azokkal, akik saját céljaikra használják nevét, s mindazt, amit hirdetett. Nem marad hát más, mint leterítjük magunkat Isten elé és ezt a szolgai formát vállaljuk a hatalmas Úr előtt.
Ámen.