Újév
Szentendre, 2018. január 1.
5Móz 11,26-28

Bence Áron

Az átok nem igaz. Hazudik.
A bűn valójában idegen tőlünk.

Kedves testvéreim a Jézus Krisztusban! Az év első napján erről a két dologról szeretnék beszélni nektek. Az átok a "nem igaz". A bűn valójában idegen tőlünk.
Mi az az átok? "Átok ült apámon, egy fán lógott vele utolsó reménye, a koldusok hercege" - jutnak eszembe Földes László, alias Hobo gyönyörű sorai a Középeurópai Hobo Bluesból. "Azt a kacskamacska farkát – mormogta a Százarcú Boszorka – változzak fatuskóvá! Azzal ripsz-ropsz, fatuskóvá változott, egyenesen a Szegény Dzsoni lába elé. Dzsoni felbukott, a lába nagyot reccsent. Jaj, a lábam! – kiáltotta." Ezek a sorok már Lázár Ervin meséjéből, a Szegény Dzsoni és Árnikából származnak. Az átok a leggyermekibb, legarchaikusabb értelmében egyfajta varázslat. Fegyver, amellyel az ember természetfeletti módon árthat a másiknak. Így ver szemmel a boszorkány, így átkozza meg rosszakaróit a cigányasszony, így szór átkot ellenfelei fejére a szektás vallási vezető.

Az egy fokkal felnőttesebb elképzelés szerint az átok egyfajta fertőzés, amely arra az emberre ragad, aki tiltott, jóságos erők által nem védett, civilizáción kívüli területre tévedt. Mindannyian ismerjük ezt a babonás gondolkodást. Meg vagyok átkozva, tisztátalan dolgot érintettem, rossz lábbal keltem fel, előnytelen csillagjegyben járunk, résre léptem a macskaköves utcán. Ilyenkor az ember tulajdonképpen önmagát átkozza meg. Önmagát ítéli átkozott napokra, évekre, életre.

Nevezzetek, testvérek, materialistának (vállalom a vádat), de én nem hiszem, hogy az ember hatékonyan meg tudná átkozni a másikat. Önmagát azonban sokkal inkább. Onnantól kezdve, hogy elhiszem, hogy a másiknak, vagy egy bizonyos helynek, körülménynek hatalma van rajtam, a saját félelmem által kötözöm meg, korlátozom magam.

Az ószövetség etiologikus történeteiben, eredetmítoszaiban az átok következmény. A bűn következménye. Az első emberpár eszik a tiltott fáról, amiért Isten átokkal sújtja a földet, amelyet meg kell művelniük, a reprodukciót, amely által új emberek születnek a földre, a párkapcsolatot, amelyben élnek és a kígyót, aki bűnbe vitte őket. Később, az első gyilkosság következménye szintén átok: ekkor a gyilkos, Káin életmódját sújtja Isten nyughatatlansággal. Az, hogy a bűnnek következménye van, kétségkívül igaz. Az általa keltett sebeknek nyoma marad rajtunk és tetteink elszenvedőin egyaránt. Egyes bűnök, torzulások, beteg mechanizmusok olykor generációkon átívelően meg tudnak betegíteni közösségeket. Én azonban ma, az új év kezdetén nem ebből a szempontból szeretném megvizsgálni az átkot. Hanem mint olyasvalamit, ami végső soron hazugság.

Mai textusunk Mózes ötödik könyvéből, a Második Törvénykönyvből származik. A mózesi törvény az ókori keleti szerződések formája szerint íródott. Benne Isten lép szövetségre a zsidó néppel. Jahve népévé fogadja Izraelt, Izrael istenévé fogadja Jahvét. Ehhez a népnek számos törvényt, isteni rendelkezést kell betartania. A szerződés végén, ókori mintára, következik az áldások és az átkok felsorolása. Ez a szerződés megerősítése: a szerződő felek régen a természetfeletti erők segítségét kérték, hogy ők legyenek tanúk, és ők őrködjenek a szerződés betartása felett. Aki hűséges marad a szerződésben foglaltakhoz, arra mérhetetlenül bőséges áldás, aki megszegi a szerződést, arra mérhetetlenül bőséges átok vár. Ebből látszik, hogy a zsidó nép nagyon fontosnak tartotta a mózesi törvényt, s hogy Istenhez fűződő kapcsolatát minden eszközzel igyekezett biztosítani.

A szöveg tulajdonképpen eskü: legyek átkozott, ha nem tartom be a szerződést Istenemmel szemben, ha letérek arról az útról, amelyet ő jelölt ki a számomra.

De tudjuk, hiába az emberi fogadkozás, hiába önmagunk átokkal való ijesztegetése, Isten népe újra és újra hűtlen lett Istenéhez. Szerződésszegés történt. Isten prófétákat küldött, tisztán látó embereket, akik figyelmeztettek a torzulásokra és az Istenhez való visszatérést sürgették, mindhiába. Az evangélium tanúsága szerint Isten végül nem átkot, hanem a legnagyobb áldást vetette be, hogy népe és a népek végre felfigyeljenek rá: önmaga jött el erre a világra, legbecsesebb kincsét, saját jelenlétét adta nekünk, hogy észhez térítsen bennünket. Az emberek nem ezt várták. Büntetésre, átokra számítottak, főleg, miután nem tudták elviselni Isten jelenlétét a világban és kiirtották maguk közül az egyetlent, aki bűntelen volt. Arra számítottak, hogy valami olyasféle történik majd, mint Lars von Trier ikonikus filmjében, a Dogville-ban, ahol a főszereplő apja, akiről kiderül, hogy nagyhatalmú maffiafőnök, elpusztítja a főszereplő jóhiszeműségét kihasználó falu teljes lakosságát.

Isten az evangéliumban bemutatta, hogy ő nem a jogosan kiérdemelt átok, hanem a meg nem érdemelt áldás Istene. Azok az emberek, akik Jézust követik, az ő útján járnak, megtapasztalták, hogy Isten nem átkoz meg senkit sem. Az, hogy az ember olyan átokkal sújtott, amely predesztinál, amely lekorlátoz, amelyből nincs kiút, hazugság.

Ha megfigyeljük az ősi történeteket, ez az elem is felfedezhető a cselekményben. A kígyó, mikor azt mondja, hogy Isten az embert arra korlátozta, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehet, hazudik. Káin, mikor lehorgasztja a fejét, mert úgy véli, Isten testvérével szemben nem fogadta el a bemutatott áldozatot, valótlanságot hisz. Éppen az átkozott, Isten színe elől elvetett önmeghatározása az, ami bűnbe viszi őt.

Hányszor hittük már mi is átkozottnak magunkat! Nekem ez nem megy, én erre képtelen vagyok, engem senki sem fog már megszeretni, értéktelen és szerencsétlen vagyok, teher mindenki számára, engem ilyen vagy olyan sorssal vert meg az Isten… mindannyian ismerjük ezeket a gondolatokat. Sőt, néha hangosan is megszólalnak. Egyre inkább hinni kezdünk bennük, ha másoktól is ezt halljuk. S közben ezek a szavak órákat, napokat, éveket nyomorítanak meg drága, ajándékba kapott életünkből.

Pedig az átok nem igaz! Mondogassuk bár mantraként magunknak, sziszegje bár maga a kígyó a fülünkbe, halljuk bár kicsi gyermekkorunktól fogva, bömbölje bár decibelek százával az egész civilizáció felénk az átkozottnak gondolt létállapotot, Isten Krisztusban véres felkiáltójelet tett elénk, hogy tudjuk, ő az áldás és az új kezdet, nem pedig az átok Istene. Azt olvassuk a Bibliában, hogy annyira szeretett minket, hogy Krisztust a kereszten átokká tette értünk (Gal 3,13). A Messiás a reménytelenség birodalmába lépett, megvilágítva fényével a legsötétebb átkokat is, hogy semlegesítse, sőt, hogy áldássá tegye azokat a benne bízók életében.

Ezért aztán, a krisztushívők számára legalábbis, az átok nem igaz. Próbálja bár elhitetni velünk a legbefolyásosabb, leghatalmasabb erő, nem vagyunk átok alatt. Nem vagyunk mozdulatlanságra ítélve. Képesek vagyunk arra, hogy valaki megváltoztasson bennünket. Isten szeretett gyermekei vagyunk, Krisztus által megváltott életek, megáldott, új esélyek.

Textusunkban felfedezhetünk egy további örömhírt is: a mózesi törvény szerint Isten népe "nem ismeri" a helyes irányból letérítő erőket, isteneket, akiket a szöveg "idegeneknek" nevez. Ez szintén a predesztinált létről való gondolatokat oszlathatja bennünk. Bár az ember születésétől kezdve töredékes, esendő és hallgat a rosszra csábító hangokra, ezek a hangok végső soron idegenek tőlünk! Hazugok azok a vélemények, hogy "rossz a vérem", hogy az egyetlen, ami igazán bennem van, az a bűn, a csipkelődő beszéd, a csalfaság, a kupica meg a flaska, a beteges rettegés, az önmagamnak és szeretteimnek ártás. Hazugság az, hogy a bűn határozza meg személyiségemet. Hogy a jóra, a jó életre képtelen lenne rábírni az Isten. A bűn valójában idegen tőlem. Ami igazán maghatároz, az Isten változásra bíró jelenléte az életemben.

Erről a jelenlétről tanúskodik idei évünk igéje is a Jelenések könyvéből. Isten mondja: "Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen." Ő jelen van. Most is, a te életedben is. Elérhető, megtalálható. És ad neked, bőségesen. Áldást, életet. Meg nem érdemelt, új kezdetet.
Legyen ez, amit valóságnak és igazságnak tartasz a 2018-as évben.