Karácsony 2. napja
Szentendre, 2017. december 26.
Ézs 60,19-22
EÉK 150, 1, 158, 161, 11

Horváth-Hegyi Olivér

Árnyék helyett

Keresztény Gyülekezet, Ünneplő Testvéreim az Úrban!

Karácsony második ünnepén visszatekintés helyett előre szeretnék nézni a gyülekezettel. Nem azért, mintha nem lenne fontos az elmúlt másfél-két nap. Az ünnep lezárása arra késztet, hogy holnap reggelig mérleget vonjunk. Ahogyan az ajándékokat is végig pásztázzuk a karácsonyfa alatt, visszaemlékezünk az ünnep ízeire, felelevenítjük az ünnepi találkozásokat, úgy Isten testté lételének, igazi világosságának ránk gyakorolt hatását is végig gondoljuk. Időnként ez menti meg életképtelen, beteg hitünket.

Ézsaiás hasonlóan tekint a kötelékekből, elnyomásból, szenvedésből, bizonytalanságból szabadulni akaró népre. Olyan ez, mint amikor a barlangban eltévedt barlangász fejlámpája szűk résbe szorul, ráadásul kikapcsolva. A vaksötétben elveszett ember kétségbeesésénél már csak egy végzetes félrelépés rosszabb.
Ahogy olvasgattam az igét, eszembe jutott, hogy a földnek állandó fényben úszó része a föld forgástengelyének döféspontjai, az Északi sark és Déli sark. Oda nem vágyom, ezért ha mégis állandó világosságban szeretnék lenni, egyszerűen keletről nyugatra kell haladnom a föld forgásának sebességével, hogy mondjuk állandóan koradélután legyen. Másik megoldás lehet, hogy keresek egy olyan helyet az univerzumban, amit sohasem árnyékol le egy bolygó. Ez a sarki történethez hasonlóan számomra lehetetlennek tűnik.

Maradna hát az örök mozgás?
Isten földre jött és olyan világ világossága lett, mint azelőtt senki. Az időtlen Isten időbe lépését nehéz elképzelni. Mennyit várhatott, hogy Fia eljöjjön? Mit jelent Isten számára a mulandó, fáradni, elhasználódni képes testbe és az idő fogságában lenni? Miért vállal a tökéletes fény szerepet a fénytelenségben?
Mi ezt innen úgy próbáljuk megragadni, hogy Isten nem bírta tovább a sötétben, fejlámpa nélkül botorkáló és végzetes hiba felé lépkedő emberiség reménytelenségét. Ézsaiás hasonlók miatt prófétál arról, hogy "Az Úr lesz örök világosságod." A római levél meggyőző erővel veszi elő a régi, nyolcszáz évvel azelőtti próféciát: "népek uralkodójává emelkedik" (Rm 15,12).

Lukács, az evangélista Istent dicsőítő, magasztaló, örvendező pásztorokról tudósít, akik - miközben a hatalmát és önkényen alapuló rendszerét féltő Heródes árnyékot vető, gyilkos hajlamainak enged, ők, ezek az egyszerű, emberek - majd' ki bújnak a bőrükből, úgy örülnek az új királynak.
Igen, ahol megjelenik a fény, ott megszületik az árnyék. A Sátán sokezerével árnyékoló technikája lenyűgözően fifikás. Ha egy pici Krisztus megjelenik benned, máris leárnyékolja. Közénk áll és a fénynél is kecsegtetőbb dolgokkal kápráztat el.

Tegnap a pomázi római katolikus Feri atya szokásos karácsonyi körútjának végén nálunk landolt. Sokat beszélgetett a gyerekekkel, tanítgatta őket, ők pedig végre nem lelkész édesapjuktól halottak evangéliumot, hanem egy másik megvilágításban. Szó volt a gyerekeknél gyakori rossz álmokról, éjszakai ágyról-ágyra vándorlásról. Feri atya az árnyékos oldalról kezdett beszélni, ami Ádám és Éva óta bennünk van: a takarás, takargatás, a fénytelenség. Ti nem vagytok rosszak, de a rossz sok galibát tud okozni, amit észre sem vesztek - mondta. A rossznál ti több jót tegyetek. El tudjátok dönteni, hogy a jót, vagy a rosszat teszitek. Jézus segít ebben nektek.

Olyan egyszerű szavak ezek. Olyan egyszerűek, mint egy gyermek. Hatalom és erő van ezekben a szavakban. Az "itt élt közöttünk Isten" fénye - meglehet, talán ti is tapasztaltátok már - még az árnyékon is átragyog, ahogyan Kásay György költő Jézus születése, Mária hitvallása versében írja: "Ezért a szíve (Máriáé) érezte, nem emberi e / hatalom mi lüktet vele."
A szeretet közöttünk lakott. Karácsony második napján mit viszel tovább ebből a szeretetből?

Pilinszky János karácsonyi gondolataiban a pillanatokról, jelentős és elhagyhatatlan pillanatokról ír: "A valódi ünnep: az idő és az örökélet érintkezése. Igaz, csak pillanatokra tarthat, órákra, vagy pillanatokra, de e nélkül a "pillanat" nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk."
Ilyen pillanatot érezhetett sokszor és sokféleképpen István vértanú, az első keresztény vértanú, akire ma emlékezünk. Ezek a pillanatok, órák állandó mozgásban tartották őt és az egyetlen igazság állandó fénye, tisztasága adhatott bátorságot neki a halál árnyékának völgyében, sok tíz és százezer ma élő üldözött és vértanúhalált halt Krisztus követővel együtt.

Egy lelkész barátom azt mondta egy nem is olyan messzi, jól szituált magyarországi régióról, hogy ő oda el nem menne papnak. Kérdeztem miért. Azért, mert a szülők a gyerekeiknek már harmadik generáció óta úgy kibiztosították jövőjüket, hogy nincs szükségük Istenre.
Ezt minden jobb sorsú, jobb módú embernek meg kell haladnia. Karácsony a bőség ünnepe, sokkal inkább, mint Húsvét, vagy Pünkösd. Ez a gyülekezet is bővelkedik. A bőség ne hozzon zavarba minket. Elsősorban nem az anyagiakra gondolok, hanem az életképes gyülekezeti életünkre. "A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas lesz. Én, az Úr rövid idő múlva megvalósítom ezt." (Ézs 60, 22)

Az árnyékban élők nehezen jutnak be Isten országába. De mi nem az árnyékos oldalt választottuk. Karácsonyt ünneplő gyülekezet! Maradjunk a napos oldalon és ehhez maradjunk állandó mozgásban. Már csak azért is, hogy ha a pillanat elmúlik, ne egy unalmas körforgásba érezzük magunkat, hanem a napkelettől napnyugatig tartó Isten tiszta közelében.
Ámen.