Szenteste
Szentendre, 2017. december 24.
Lk 18,17
EÉK "J"
Horváth-Hegyi Olivér
Gyermekszívvel
Keresztény Gyülekezet, Ünneplő Testvéreim az Úrban!
Ember gyermeke akar lenni Isten, hogy Isten gyermeke legyen az ember." A 4. századi keresztény egyházatya, Augusztinusz találó mondata ez Karácsony előestéjén. Gyermekekkel telt meg a templomunk. Korban gyermekekkel és lélekben gyermekekkel.
Isten gyermekké válásának történetét, még ha az oly' titokzatos is, jól ismerjük. Az egyszerű felkészültségű, mesébe illő angyaloknak szót fogadó, gyermekded gondolkodású pásztorok, a gyermeknél is kisebbre zsugorodó napkeleti bölcsek, a gyermekistent tápláló falusi leányból lett édesanya, Mária és egy titokzatosan megfoganó gyermeket elfogadó József sűrű epizódja fülről fülre, szájról szájra terjed. A testté lett Isten csodája nélkül a kereszténység önmagát veszítené el. Hittel őrizzük Isten látogatásának napjait, "mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek." (Tit 2,11)
Viszont az ember Isten gyermekévé válása nem egy történet. Szám szerint annyi, ahány Istenben hívő embert számlált e világ története. Talán nem is ismerem a te történetedet. Szívesen meghallgatnám egyszer: mióta vagy Isten gyermeke, ki segített a világra, hogy működsz a mennyei Atyával. Ha pedig még nem lennél olyan, mint akárcsak egy ezek közül az apróságok közül, szeretnénk neked segíteni. Segíteni, hogy újra, vagy végre egyszer gyermek lehess.
Jézus teljesítményorientált környezete Isten végleteinek megértését szorgalmazta. Aki értette Fiának dolgait, tevékeny betartója volt számoknak és betűknek, az pipát kapott, aki nem értette, nem tett eleget, a vallásos ember kritériumának, a lélekben alsó rétegnek kijáró lenézést kapta. Ilyenek voltak a gyermekek. Jézus azonban az ő fogékony és magyarázatot nem kívánó hitüket teszi a nagy gondolkodó, okoskodó, filozofálgató barátai elé. Tessék, ismerjétek meg egy újabb isteni tulajdonságomat: Én azt mondom, hogy "aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem mehet be Isten országába." (Lk 18,17)
Nem a gyermekeket kell leutánoznunk, Isten nem óvodásokat akar látni maga körül, hanem valamit a te felnőtt, értő, gondolkodó életedbe, ami leginkább a gyermekek szívében fedezhető fel.
A gyermek pedig érdeklődik a láthatatlan, a felette álló nagy titok iránt. Istennek pedig van ideje rájuk.
Egyik karácsonykor egy barátom szeretteinek órákat adott ajándékba. Volt, aki két órát, mások 4-5 órát, de volt, aki 24-et kapott. Az ajándék az ideje volt.
Paulo Coelho, brazil származású keresztény író sorai megerősítik ezt az ötletet: "Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valami, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája."
Jézus közvetlen közelében meglehet, hogy épp a gyermekek értették meg a legjobban, milyen ajándék az emberiség számára, hogy Isten az idejéből, figyelméből 33 évet fordít ránk. Nem tudjuk, a Jézus ölébe ülő gyermekek közül kik vannak most a mennyek országában, hová kanyarodott az életútjuk, kik lettek ők. De én szívesen ültem volna néhány percig a Megváltó ölében. Elképzelem, ahogy gyermeki hitem rezonál az Ő mennyei tiszta szeretetére, ahogy szavak nélkül megértük egymást. Minden bizonnyal sohasem feledtem volna azt az érzést, milyen Isten ölében ülni, akit a felnőtt Jézus. De nem búslakodom, mert Isten másképp, de készít bennünket születésének ünnepén, ezen a karácsonyon is és ma estére ezt mondja: "Valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valami, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája."
Ámen.